23. fejezet - Delírium

Hazafelé a kocsiban észrevehetően izzott a levegő Eszti és Rob között, de Kellan próbálta áthidalni a kellemetlenségeket a viccelődéseivel, amiben természetesen Orsi és – mindenki meglepetésére – még Sean is részt vett. És egyáltalán nem halt bele.

Amikor megérkeztek Seanhoz, a lányok előre mentek, hogy tartsák az ajtót a fiúknak, akik piával és kajával megpakolva kacsáztak fel a lépcsőn. Igazából elég tréfás látványt nyújtottak. Ha épp a közelben volt egy-két lesifotós, annak jó napja volt, hiszen több liter alkohol és a két lány társaságában kaphatta le Robot és Kellant.

Fent a fiúk lepakolták szerzeményeiket a konyhába, majd Kellan – egy „Mindjárt jövök” felkiáltás után – visszarohant a kocsihoz, mondván, hogy valamit ott felejtett. Amikor visszajött, a többiek látták, hogy a – nagyjából ötven lemezből álló – CD-gyűjteményéért ment le. Orsi fejét csóválva, de mégis hangosan nevetve konferálta fel a vigyorogva hajlongó srácot.

- És a lejátszóknál ma este DJ Kel! – Erre már a többiekből is előtört a nevetés, kivéve Robot, aki inkább rémült fejet vágott.

- Jaj, ne! Kérlek! – Arcán látszott, hogy nem csak színészkedik. – Sean, neked nincsenek véletlenül hallgatható lemezeid? Vagy nektek csajok? – fordult a lányok felé, amin megint mindenkinek nevetnie kellett.

- Hé, haver, nyugi. Most „emberi” zenét is hoztam, csak neked – húzta el a száját a nagydarab srác, majd a lányokra kacsintott, és a lemezjátszóhoz indult.

- De izé... srácok – kezdte Orsi. – Még csak hat óra van. Mit szólnátok, ha ennénk valamit? –vetette fel, mire Kellan szinte csorgó nyállal kiáltott fel a háttérből:

- Kaja! – ezen a lányok elnevették magukat, majd intettetek, hogy mindenki menjen a konyhába.

- Nos, mit szólnátok néhány melegszendvicshez? – kérdezte Eszti, majd a fiúk egyetértésére a lányok előpakoltak, és húsz perc múlva már mindannyian jóízűen falatoztak. Közben azért már előkerültek a borospalackok, és a fiúk bontottak maguknak egy-két sört is, így elég gyorsan oldódott a hangulatuk.

Kicsit később, a vacsora végeztével, Sean zavartan az óráját kezdte bámulni, és körbe-körbejárt a nappaliban. Kellan ezt – naná, hogy – kiszúrta, miközben a lemezei között matatott.

- Mi a baj, Sean? Olyan furcsának tűnsz – szólította meg, mire mindenki a szőke srácot kezdte nézni, aki továbbra is az órájától várta a megoldást.

- Várunk még valakit? – lépett hozzá Orsi közelebb, kérdő tekintettel.

- Nem, nem, csak Jenny mondta, hogy beugrik ma este!

- Jenny? – kérdezte Kel és Rob szinte egyszerre.

- Igen, ő a húgom, és itt hagyta... a... pulcsiját. Ezért jön ma.

- Ja, jó, rendben! – bólogatott Kellan, majd visszafordult a lemezekhez, Orsi és Eszi pedig a konyhába mentek. Rob a barátjához lépett, majd figyelni kezdte, hogy milyen zenéket válogat.

Néhány perc elteltével csengettek, Sean pedig az előszobába rohant, hogy ajtót nyisson.

- Szia, Hugi! – köszöntötte családtagját. – Épp jókor!

- Te mondtad, hogy jöjjek! – kacagott a lány.

- Na, gyere, itt az ideje, hogy megismerkedj a többiekkel is! – Arcára ördögi mosoly ült ki, majd bevezette húgát a konyhába, ahol a két lány már javában pakolta ki a poharakat a pultra.

Orsit ugyan már ismerte, de Esztit még nem. A lányok tökéletesen megértették egymást, még viccelődtek is. Viszont Orsi arcán ismeretlen érzés futott át, és meredten bámulta Seant, aki szemmel láthatólag nem értett semmit. Vagyis, csak nem akarta érteni. Ugyanis Orsi nagyon is tisztában volt azzal, hogy Sean húga odáig meg vissza van a Twilightért, és mindenért, ami hozzá kötődik.

- Hé, csajok! – hallatszódott Kellan öblös hangja, majd belépett a konyhába, ahol menten megfagyott a levegő. – Csak azt akartam kérdezni, hogy ugye nem gáz, ha Robbal arrébb pakoljuk a bútorokat? – Jennyre nézett. – Szia, biztos te vagy Sean húga!

- Basszus! – kiáltott fel Jenny, és hirtelen azt sem tudta, hol van. Kénytelen volt megkapaszkodni a pultban, hogy ne essen el. – Neked is szia, cicafiú!

- Hogy?! – hördült fel Orsi halkan, hatalmasra nyitott szemekkel. Rob is felfigyelt a hirtelen jött csendre, majd ő is a konyhába lépett. A lány nagyot nyelt, és arca elé kapta a kezét, hogy ne sikítson fel.

- Édes istenem... – mondta elhaló hangon. – Hahó, édesem!

Eszti hirtelen a barátnőjében kapaszkodott meg, aki szintén hasonlóan érzett, mint ő.

- Cicafiú? – szólt Orsi magyarul. – Cicafiú?! – visította már-már fülsértő hangon.

- És Édesem? – szűrte a szavakat idegesen a másik lány. – Valamit tennünk kell.

- Igen – értett egyet Orsi, majd mosolyogva folytatta. – De nem szabad hagynunk, hogy észrevegyék, mennyire zavar ez minket! – Bűbájos vigyorral fordult Jenny felé, majd angolul szólalt meg. – Mit kérsz inni?

- Oh... – Jenny rövid ideig a lányokra pillantott, de aztán szempilláját rebegtetve vissza is fordult a fiúk felé. – Van baracklé?

- Van! – kiáltotta Kellan, és – a lányok legnagyobb megrökönyödésére – már futott is, hogy kiszolgálja az új vendéget. – De nem ihat egy ilyen szép lány simán baracklét – hallották még halkan a nappali felől Kel hangját és rá válaszul Jenny kuncogását. – Van egy kis sherrynk is.,.

A fiúknak persze nem esett le semmi ebből a furcsa véletlenből, de a lányok gyilkos tekintettel meredtek Seanra, aki téve az ártatlant, csak megvonta a vállát.

- Most mi van? – kérdezte, arca akár a ma született bárányé.

- Ugyan, Sean... semmi különös – kezdte Orsi gúnyosan. – Csak nagyon örülök, hogy újra láthatom Jennyt. – Azzal a lányok elindultak kifelé a konyhából, magára hagyva a szöszi srácot, aki kezdett rájönni, hogy talán félresikerült a terve azzal, hogy meghívta Jennyt is.

Orsiék rémülten vették észre, hogy a nappaliban közben zajlik az élet: az addig ártatlan kishúg már szinte rámászott Kellanre. Rob mereven, és elég messze ült tőlük, és tartózkodóan méricskélte Jennyt; úgy tűnik, valami azért neki is feltűnt abból, hogy nem véletlenül kerülhetett oda a lányzó.

Jenny már a második sherryjét itta, vihorászott össze-vissza, és nyíltan flörtölt Kellannel, amikor Orsi úgy döntött, hogy csatlakozik Robhoz, aki már a negyedik whiskyjét küldte le szinte zsinórban.

A felállás innentől kezdve úgy nézett ki, hogy Sean kirekesztve ücsörgött egy távoli fotelban, Rob, Orsi és Eszti egymás mellett nyomorogtak a rövidebbik kanapén – már elég spicces állapotban –, és mindannyian azt figyelték morcosan, hogy Kellan hogy szórakoztatja Jennyt velük szemben.

Robnak egy idő után elege lett, nagy nehezen felállt, majd – kezében még egy pohár töménnyel – eltámolygott az erkélyig, hogy odakint friss levegőt szívjon, majd rágyújthasson. Még nem szívott bele kétszer a cigijébe, amikor hallotta, hogy valaki – illetve valakik – utánamentek, és így újra csak hármasban voltak az erkélyen.

- Ez aztán a parti, nem igaz? – kérdezte Rob akadozó nyelvvel, majd megemelte a lányok felé a poharát, és egyben eltüntette az aranyszínű folyadékot, majd kézfejével megtörölte a száját. – Egészségünkre!

A lányok kétkedve figyelték, de aztán nem foglalkoztak vele túl sokáig, inkább idegesen lehuppantak egy-egy székre.

- Ezt nem hiszem el – háborgott Orsi.

- Kellan sosem arról volt híres, hogy ne élvezze a nők társaságát – szólalt meg Rob, miközben a korlátba kapaszkodott.

- Most aztán megnyugtattál! – csattant fel elkeseredetten Orsi.

- De most bemegyek – jelentette ki Rob. – Bízzatok bennem!

- Aha, bízni... – morogta maga elé Eszti, amit természetesen a srác is meghallott.

Miután Rob elhagyta az erkélyt, a lányok elkeseredetten nézték a másikat. És hibáztatták Seant, amiért tapadós hugicáját is meghívta a ma esti bulira.

- Hát, nagyon nem így képzeltem el az estét! – sóhajtott fel Orsi, majd székével közelebb csusszant Esztihez, és a vállára hajtotta a fejét.

- Tudom, szívem, én sem. Azt gondoltam... – kezdte akadozva Eszti, majd egy nagy levegő után folytatta. – Hogy Rob lesz annyira... Szóval, hogy legalább a megbánás csöppnyi szikráját mutatná, vagy valamivel jelezné, hogy fontos vagyok neki. Kellan meg... Botrány. Értem én, hogy Jenny nyomul, de ezt azért nem gondoltam volna róla.

- Tudod mit? – szólt közbe a szőke lány, és barátnőjére nézett. – Lépjünk le! Sétálgassunk kicsit kint, és majd visszajövünk! Nem bírnám tovább nézni, ahogyan...

- Rendben! – lelkesült fel Eszti. – Induljunk!

Felpattantak a székekről, majd kitárták az ajtót, és így olyan látvány tárult a szemük elé, amitől még jobban elszontyolodtak. Rob Jenny másik oldalán ült, kezében a töltött poharával, és éppen a lánnyal flörtölt. Kellan a másik oldalon, éppen egy újabb koktélt kevert a lánynak, miközben kedves szavakat intézett felé.

- Most megyünk! – vágta rá Orsi. Az ő lélekjelenléte volt most erősebb Esztiénél. Az csak letaglózva állt, és szemében csillanó könnyekkel bámulta meredten Robot. Orsi megragadta a kezét, majd az ajtó felé kezdte húzni.

- Ez... undorító! – mondták kórusban, mikor elmentek a hármas mellett. Az ajtóhoz érve azonban Kellan és Rob kiáltásai megállították őket.

- Ne! Izé... Félreértitek – mentegetőztek, és ahogy a lányok megfordultak, látták, hogy már fel is pattantak a szinte félájultra itatott Jenny mellől. A két lány szemei nagyra tágultak, mert nem gondolták, hogy ennyire kikészítik szegény kiscsajt.

- Jézusom – kiáltotta Orsi, mert előtört belőle egy kicsit az aggódás is, hisz régen nagyon szerette a kicsi Jennyt, és közben azon gondolkozott, hogy ilyenkor hol lehet Sean, hogy figyeljen a testvérére. – Mennyit itattatok vele? Tisztában vagytok vele, hogy még csak tizenhét éves? – Azzal sarkon fordult, és visszarohant a lányhoz, de mikor látta, hogy csak alszik, elfektette a kanapén, majd a fiúk felé fordult.

- Tizenhét? Csak? – kérdezte Kel meglepődve, de Rob oldalba vágta, jelezve, hogy ez nem a legmegfelelőbb időpont Jenny életkorának kitárgyalására. Eszti látta a mozdulatot, és kicsit jól esett neki, hogy Rob figyelmesebb volt, mint gondolta.

- Remélem, nem kap alkoholmérgezést... – kezdte volna Orsi, de amikor meglátta a fiúk széles vigyorát és ravaszul csillogó szemét, megakadt a dorgálásban. – Ti meg mit vigyorogtok?

- Ó, hát... – kezdte Rob vihorászva – ami már önmagában is nevetséges volt, de hát az alkohol csodákra képes. – Mondtam, hogy bízzatok bennem, nem?

- Mi csak... hogy is mondjam... Megpróbáltunk a lehető leghatásosabban leszerelni egy „vérszomjas” rajongót – mutatta Kellan macskakörmökkel, majd jót röhögött saját vámpíros viccén.

Ezt a pillanatot választotta Sean, hogy betámolyogjon a konyhából egy majdnem üres vodkásüveggel a kezében, majd rémülten felkiáltson.

- Úristen! Mit csináltatok a húgommal? – akarta kérdezni, de valahogy csak minden második szótag jutott el a többiekhez. Megpróbált odasietni az alvó Jennyhez, de az alkohol őt is elég rendesen kikezdte, úgyhogy még a cél előtt megbotlott a saját lábában, és szegény Orsira zuhant, aki alig bírta megtartani a részeg Seant.

- Segítsetek már, basszus! – nyögte elhalóan, mire Kellan azonnal odaugrott, és átvállalta az élő pózna szerepét, majd odafektette Seant a húga mellé... Pontosabban a kanapé mellé, le a földre.

- A múltkor is jó volt neki ott, nem? – kérdezte vállát vonogatva, mire mindnyájukból kitört a nevetés, és szinte már el is felejtették az előbbi kis incidenst. Szinte...

- Ez akkor is csúnya dolog volt! – mondták még egyszer a lányok, majd a hifihez léptek, Orsi betette Kellan egyik lemezét, és néhány percnyi csend után megszólalt a King of my castle című szám, mire a lányok nagyokat pislogva néztek egymásra, majd szinte egyszerre felvisítottak, és Orsi felcsavarta a hangot, hogy az egész lakás zengje az ütemet.

A refrént énekelve indultak el a nappali közepe felé, ahonnan a fiúk néhány órával ezelőtt eltakarították a bútorokat. Mivel a lányok imádtak táncolni, bármikor, bármilyen körülmények között – de a pia csak rátett még egy lapáttal –, örömmel rázták rá. Kellan és Robert pedig csodálkozva álltak az erkélyajtóban, és meresztgették a szemeiket.

- Mondtam én, hogy jó buli lesz! – harsogta túl a zenét Kellan, majd levett két sört a pultról, és az egyiket Robnak nyújtotta át.

- Kezdem megszokni, hogy neked mindig igazad van! – röhögött Rob, majd ismét belemerült a látványba, amit a két táncoló lány alakja nyújtott.

A számok csak úgy pörögtek egymás után, a lányok rendületlenül táncoltak rá, és a fiúk továbbra is nyálcsorgatva nézték őket. A következő szám a listában a Summer jam volt, amire már Kellan sem bírt nyugton maradni. Letette a kezéből az üveget, majd a lányok felé indult, és közben folyamatosan a hátsóját rázta.

Olyan csípőmozdulatokkal kápráztatta el közönségét, hogy mindenki különös kényszert érzett a nevetésre.

Aztán mozgolódásra lettek figyelmesek a kanapé felől, ahol Jenny immár ült, és a haját igazgatta meg. Lenézett a még mindig kómásan alvó bátyára, majd Kellanhez sétált.

- Táncolj velem, cicafiú! – kérte behízelgő hangon, majd a sráchoz lépett, és enyhén erotikus mozdulatokkal kezdte rázni a csípőjét.

- Inkább hozok valamit inni! – táncikált el a lánytól Kellan, majd a pulthoz sétált, elővett egy három decis poharat, beletöltött egy kis baracklét, sok vodkát, és még több rumot. Közben persze, a csípője tovább járta a ritmus ütemét.

- Uhh... Ugye azt nem te szeretnéd meginni? – kérdezte vészjóslóan Rob.

- Nem, dehogy! – világosította fel barátja. – Jenny felkelt...

- Ajaj! – kapott Rob a fejéhez, majd kivette Kel kezéből a vodkásüveget, és rátöltött még az így is ütős koktélra, majd negédes vigyorral nyújtotta át Jennynek a nem épp lightos italát. A leányzó – a fiúk megrökönyödött tekintete mellett – egyszerre lehúzta az egész pohár piát, majd kettőt lépett, és – szó szerint – Kellan karjai közé ájult. Kel felemelte Jennyt, majd a kanapé helyett inkább bevitte Sean szobájába, majd rácsukta az ajtót, hátha így nagyobb az esély rá, hogy nem kel fel még egyszer.

- Na, emberek, akkor most indulhat a parti! – kiáltotta Kellan, és újra bevágódott a lányok közé, míg Rob még mindig csak a falnak támaszkodva figyelte, hogyan táncolnak a többiek. Kel egy ideig mindkét lányt forgatta, majd egy vicces mély meghajlás után felkérte Orsit.

A lány – az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően – kuncogás közepette ugyan, de elfogadta a felkérést, és először botladozva, majd egyre erotikusabban kezdte lejteni a nagy mackóval. Körbejárta Kellant, hozzádörgölőzött, mint egy macska, szinte izzott körülöttük a levegő. Kel éhes szemekkel csodálta a karjaiban tartott lányt, és egyre inkább csak az ösztönei vezérelték, mint sem, hogy a táncra figyeljen...

Eszti egy idő után megunta, hogy egyedül táncol, miközben barátnője már szinte szobára megy Kellannel – amin jót mosolygott, hisz örült nekik –, úgyhogy nem zavartatva magát, töltött magának egy pohár martinit, majd kivonult az erkélyre.

Haja nedves tincsekben tapadt a homlokára a sok tánctól, úgyhogy még jól is esett neki az esti hűvös levegő. Lassan kortyolgatta italát, amikor is arra lett figyelmes, hogy nyílik mögötte az ajtó. Szinte megérezte, ki is jött utána, de azért megfordult, hogy Rob szemébe tudjon nézni.

- Öhm... zavarlak? – kérdezte Rob kissé zavartan és akadozó nyelvvel. – Csak gondoltam kijövök, és egyedül hagyom a turbékoló galambocskákat... – Kissé megrázta a fejét, majd már készült is volna visszalépni a lakásba, amikor Eszti végre utána szólt.

- Mondtam, hogy elmehetsz? – kérdezte a lány komolyan, majd Rob arckifejezését látva kirobbant belőle a nevetés. – Vagyis, szeretném, hogy maradj.

- Hát... – motyogott szégyenlősen a srác. – Ma éppen úgy éreztem magamat, mint aki totál felesleges...

- Az igazság az, hogy én is – bólogatott Eszti, miközben kortyolt egyet a martinijából. – Nem erőltetted meg magad túlságosan, az tuti.

- Egy barom voltam! – mondta ki Rob, majd nevetni kezdett, mire Eszti is így tett. – Sosem voltam jó abban, hogy kifejezzem, mit érzek. Szóval... – tartott egy kis szünetet, majd ordítva folytatta. – Egy hatalmas barom voltam!

- Ne ordíts már! – tromfolta le játékosan Eszti. – Meghallják a szomszédok!

- Ja, igazad van, bocsánat! – szabadkozott Rob, majd letette az eddig a kezében tartott poharat, és Esztitől is elvette az övét. – Nagyon haragszol rám, tudom...

- Igazad van! – vágta rá Eszti.

- De most jött el annak az ideje – folytatta emelt hangon Rob, miközben lassan araszolt a lány felé –, hogy kiengeszteljelek!

- És mégis mivel? – kérdezett vissza a lány felhúzott szemöldökkel és titkon egyre gyorsuló szívveréssel.

- A tánctudásommal! – vágta rá, majd megfogta Eszti kezét, és finoman a nappaliba húzta...

...ahol a hangulat már a tetőfokára hágott. Kellan és Orsi... Nos, igazán élvezték a bulit. Szorosan egymásnak préselődve mozogtak az ütemre, a testük szinte egyszerre mozdult. Orsi karjai szorosan Kel nyaka köré fonódtak, így vonva olyannyira közel a srácot magához, ahogy az csak fizikailag lehetséges volt. Kellan hatalmas kezei pedig Orsi derekát szorongatták, amik hol feljebb, hol pedig lejjebb csúsztak a lány testén.

- Legalább ők élvezik a partit! – nevetett fel Eszti, mire Rob közel hajolt hozzá, és így suttogott a fülébe:

- Miért, te nem?

- Őő... Én... – magyarázkodott volna Eszti, majd inkább Rob mellkasának támasztva a kezeit tolta a rögtönzött parkett felé a srácot. – De, nagyon is! És te?

Rob válaszul csak elnevette magát, majd megfogta Eszti csípőjét, és – nem törődve azzal, hogy ezt a zenét pár órával korábban, Kellan kocsijában még szinte utálta – ügyetlenül kezdett vele rázni, majdnem követve a szám ritmusát. Eszti csak vigyorgott Rob kétballábasságán, majd úgy döntött – s a benne forró alkohol megerősítette elhatározásában –, hogy átveszi az irányítást. Hasonlóan Orsihoz, ő is macskaként dörgölőzött partneréhez, mozdulataival feltüzelve a másikat és saját magát is. Rob szemében az alkoholmámort perceken belül felváltotta valami egészen más, valami sokkal féktelenebb, ami – őszintén szólva – ezerszer jobban tetszett Esztinek.

- Megőrjítesz – suttogta vadul Rob közel Eszti arcához, és még szorosabban fogta a lányt, akinek erre apró remegés futott végig a testén. Egyre nagyobb kábulatban mozogtak, ahogy mellettük Orsi és Kellan is. Az eufórikus érzet mindnyájukon eluralkodott, már csak azt tették, amit a testük diktált.

Kellan megszorította és kissé megemelte Orsi combjait, ezzel ösztökélve a lányt, hogy ölelje át lábaival. Orsi átkulcsolta Kellan testét, majd így folytatták vad – táncnak már régen nem mondható – mozgásukat. A nagy mackó halkan felnyögött, ahogy megérezte maga körül a lány combjait.

- Ah, ezt nem hiszem el... – halt el a hangja, és Orsi vállába temette arcát.

Szinte fel sem fogták mit művelnek, csak delíriumban vonaglottak a dübörgő zenére, egyre feljebb korbácsolva egymás indulatait, amikor is rájöttek, hogy valamit nem vettek számításba...