27. fejezet - Vigyázok rád, mikor lehunyod két szemed

Sziasztok! Ez az utolsó olyan fejezet, amit együtt írtunk, mert Melody pár órán belül hazamegy. 

Nos, pár fontos információ a további frissítésekről: a kommenthatár 15(!) mostantól. 

Reméljük, hogy ez a fejezet is elnyeri tetszéseteket. 

Puszi! :)

- Nem – nyögte ki végül Rob a választ nagy nehezen. Eszti nem hitt a fülének, el sem hitte, hogy Rob tényleg ezt mondta.

- Mi van? – kiáltott rá a fiúra. – Ezt meg hogy érted?

- Fél órával ezelőtt még azt mondtad, hogy ez neked nem megy, most meg… – kezdett a srác mentegetőzésbe. – És most…

- Aha, értem! – vágta rá Eszti. – Szóval, így állunk.

- Én nem ezt... – De a mondatot nem tudta befejezni, mert Eszti az ágy túloldaláról hozzávágta a párnáját. – Aú!

- Te csak ne aúzz! – förmedt rá a lány, majd kihúzódott az ágy szélére, és a lábát lelógatta róla. Még mindig képtelen volt felfogni, hogy Rob ezt mondta neki. Egy pillanatra elgondolkozott; vajon félreértett volna mindent? – Te rohadt, önző, szemét disznó… Nem hiszem el, hogy én még hittem neked. De ne félj, ezt még visszakapod, az biztos! – morgolódott a lány immár az anyanyelvén, amiből Rob egy kukkot sem értett, de ez jobb is volt így.

Másodpercek, percek teltek el csendben, amíg Eszti magában az édes bosszút forralta, de már túlságosan is fáradt volt ahhoz, hogy valami normális dolgot is kitaláljon. Rob pedig... Csak feküdt, és a plafont bámulta. Az előbb még majd’ elaludt, de most már le sem tudta hunyni a szemét. Tudta, hogy valamit elrontott. Kezdte ő is belátni, hogy a tapló, érzéketlen viselkedés nem mindig gyümölcsöző.

Vett egy mély lélegzetet, majd a lány felé fordult, és lassan araszolva közelebb csúszott hozzá, és hátulról óvatosan átölelte Esztit.

A lány először leemelte magáról Rob kezét, és még jobban kihúzódott az ágy szélére.

- Le akarsz esni? – kérdezte tőle a fiú.

- Nem, csak azt nem akarom, hogy hozzám érj – morogta válaszul.

- Á, értem – bólogatott Rob. – Az előbb még nem ezt mondtad.

- Az az előbb volt! – vágta rá gondolkodás nélkül Eszti. – Most pedig, vagy arrébb mész, vagy pedig aludhatsz a földön is. Nekem tök mindegy.

- Ahogy gondolod – egyezett bele végül a srác, majd távolabb csúszott a lánytól, aki így kényelmesebben elhelyezkedett. Ahogy mocorgott, egyszer csak azt vette észre, hogy valaminek nekiütközött a háta. Méghozzá Rob mellkasának.

Rob szándékosan az oldalán feküdt, bal kezét a testén pihentetve. Amikor Eszti háta nekinyomódott, ismét átkarolta a lányt, és a fejét a vállához hajtotta.

- Nem kérdeznéd meg még egyszer? – suttogta a lány nyakába.

Eszti nem válaszolt, csak némán, mozdulatlanul feküdt tovább. Rob már épp feladta a próbálkozást, és elengedte a lányt, amikor Eszti végre megfordult.

- Miért, akkor mit felelnél? – nézett rá a lány, majd suttogva hozzátette. – Nem akarok megint pofára esni.

Rob Eszti álla alá nyúlt, hogy a lány szemébe nézzen.

- Nem hagynám, hogy újra pofára ess.

* * * * *

Fél öt múlt néhány perccel, amikor Kellan telefonja őrült csengésbe kezdett az éjjeliszekrényen.

- Neee – nyüszítette a srác. – Nem akarok…

A szemei még csukva voltak, nem akart egyetlen pillanatot sem elmulasztani a pihenésből. Megmozdította a jobb kezét, mire az zsibbadni kezdett. Félve nyitotta ki a szemét, és egyáltalán nem az tárult a szeme elé, mint amire számított. Szőke, hullámos, kócos hajtincsek borították be a srác kezét, amelyek alighanem Orsihoz tartoztak. Kellan elmosolyodott, majd az oldalára fordult, és közelebb csusszant a lányhoz, de persze úgy, hogy az fel ne ébredjen.

Bal kezével kisimított egy tincset a lány arcából, majd óvatosan finom csókot lehelt a homlokára.

Az érintésre Orsi elmosolyodott, de a szemeit még nem nyitotta ki, és közelebb helyezkedett a sráchoz egy ölelés reményében, ami nem is maradt el.

- Biztos, hogy el kell menned? – kérdezte halkan Orsi, miközben teljesen szembefordult Kellel, és a nyakába fúrta az arcát.

- Attól tartok... – válaszolta a fiú, miközben finoman Orsi hátát kezdte simogatni.

- És mi lenne, hogyha Emmett egész nap hányt volna? – A lány cinkos mosolyra húzta ajkait.

- És akkor Emmett képtelen lesz dolgozni menni… És akkor egész nap itthon maradhat az Ő Rosalie-jával... – fűzte tovább a szót Kellan.

Orsi már teljesen beleélte magát a dologba, de Kellan sajnos tovább folytatta.

- De akkor Emmettet kirúgnák a suliból… És Edwardot is, szóval most muszáj mennem, hogy felkeltsem.

Kellan kimászott az ágyból, de Orsi elkapta a karját, és – nagy erőfeszítések árán, de – sikerült neki visszahúznia.

- Siess vissza a Rosalie-dhoz... – Orsi féloldalas mosolyra húzta ajkait, majd nyomott egy apró puszit Kel arcára.

- Rendben! – Kel elgondolkozó arcra váltott. – És mit szólna hozzá Rosalie, ha Emmett ma este elvinné vacsorázni? Csak ők ketten... Semmi zavaró tényező.

- Rosalie örülne neki – kacsintott a lány Kelre, majd nagyokat ásítva visszadőlt az ágyba.

Kellan halknak éppen nem nevezhető módon átcsörtetett a másik hálóba, hogy felkeltse barátját is, de amikor benyitott, egy pillanatra megtorpant; látta Robot és Esztit békésen szunyókálni.

A srác a hátán feküdt, kiterülve az ágy közepén; a takaró teljesen köré volt csavarodva, de ezzel egyáltalán nem törődve szuszogott hangosan. Eszti ezzel szemben sokkal kisebb helyet foglalt el; aranyosan összegömbölyödve feküdt Rob bal kezén, szorosan az oldalához húzódva.

Kel már majdhogynem megsajnálta őket, de csak majdnem. Gonoszul elvigyorodott, majd bevetette a már jól bevált ébresztő módszerét – az ordítást.

- Tesó, bazdmeg! Elaludtunk! Öt percünk van elindulni! – kiáltott rá barátjára, aki eztán Edwardot megszégyenítő gyorsasággal ugrott ki az ágyból. Bár most – az előző ilyen alkalomhoz képest – sikerült talpon maradnia, viszont hálótársa már nem volt ilyen szerencsés. Ahogy a srác hirtelen felpattant, úgy koppant Eszti feje az ágytámlán, mivel eddig a lány Rob karján feküdt.

- Aú! Mi a fene volt ez? – kérdezte a lány, miközben a fejét tapogatta.

- Jesszus! Ne haragudj... – mentegetőzött Rob, majd szúrós szemekkel röhögő barátjára nézett. – Te állat! Ezt még egyszer eljátszod, kinyírlak!

- Úgy legyen! – válaszolta még mindig nevetve Kellan. – Na, ébresztő Csipkerózsika! Egy óra múlva indulnunk kell, mert ha Edward és Emmett nem érnek oda időben, akkor kivágják őket a suliból.

- Mi a fene bajod van? – kérdezte még félálomban Rob.

- Á, semmi. Készülődj! – mondta végül, majd vetett egy utolsó pillantást a párosra, és laza léptekkel átsétált a saját szobájába.

Mikor belépett a helyiségbe, látta, hogy Orsi még mindig az ágyban van, és onnan mosolyog rá.

- Te nem kelsz fel? – érdeklődött, miközben a szekrényéhez slattyogott.

- Mit adsz érte, ha kimászok? – incselkedett vele a lány.

Kellan ledobott mindent a kezéből, majd egy hirtelen hátraarccal az ágynál termett, két kezével megtámaszkodva Orsi mellett. A lányhoz hajolt, majd egy gyors, de óvatos csókot nyomott az ajkaira, majd – nem törődve azzal, hogy Orsi csalódottan pillant rá – visszalépett a ruháihoz.

- Csak ennyi? – biggyesztette le Orsi a száját.

- Ha idejössz, kaphatsz még – válaszolta Kel, majd a lány értetlen tekintetét látva, hozzátette. – Az volt a cél, hogy kimássz az ágyból, nem?

Orsi hangos nevetésben tört ki, mert tetszett neki a srác találékonysága, majd gyorsan kipattant az ágyból, és Kel mögé lépve igyekezett behajtani a beígért csókokat.

Kellan nem is késlekedett, a lányhoz fordult, tarkójára csúsztatta kezeit, és egyetlen csókba próbált annyi érzelmet csempészni, amennyi csak emberileg lehetséges volt. Orsi beleremegett a csókba, és azt kívánta, bárcsak sose érne véget.

- Nekem most... fürdeni kell mennem – mondta vontatottan Kel miután elhúzódott a lánytól.

- Ó, hát rendben... – nézett rá Orsi vágyakozva, de azért engedte készülődni a fiút, és inkább ő is összeszedte a ruháit.

Egy idő után hangokra lett figyelmes a fürdőszoba felől, majd rájött, hogy Kellant hallja, amint épp énekelget zuhanyzás közben. Ezen jót mosolygott, majd úgy döntött, hogy elindul megkeresni barátnőjét, hogy megbeszéljék a nap további teendőit.

Már épp benyitott volna Esztiékhez, amikor Rob rontott ki a szobából, majdnem feldöntve Orsit, aki hatalmasat ugrott hátra az ijedtségtől.

- Upsz, bocsi! – kiáltotta vissza Rob a folyosó végéről, majd már el is tűnt a lépcsőn.

- Oké, semmi gond – mondta Orsi, már csak saját magának, majd belépett barátnőjéhez, aki próbálta elfojtani nevetését az előbbi incidens miatt. – Mondd csak, neki is feltűnt, hogy nincs teljesen felöltözve? – kérdezte teljes komolysággal Esztitől, mire a lány már nem bírta tovább, és kirobbant belőle a jóízű kacagás.

- Nem tudom, csak annyit mondott, hogy most ki kell rohannia a kocsihoz valamiért. – Eszti szinte még be sem fejezte a mondatot, Rob már ismét a szobában volt, kezében egy halom ruhával, amiket aztán ledobott az ágyra.

- Hű, ezeket honnan szerezted? – érdeklődött finoman Orsi. – Kiraboltad Kellan szekrényét? Az rád lehet, hogy nem lesz jó, nem gondolod? – kuncogott a lány.

- Há-há, nagyon vicces – forgatta meg szemeit a srác, majd kioktató stílusban folytatta. – Ezek az én ruháim. És a kocsimból szereztem őket, ha éppen tudni akarod.

- Te a kocsidból öltözöl? – hitetlenkedett Eszti. – Azt hittem van lakásod is.

- Hát, őő... Az úgy volt... – habogott Rob, majd összeszedte magát egy értelmes válaszhoz. – Persze, hogy van, de nincs időm folyton hazarohangálni, így van a csomagtartóban egy kisebb halomnyi ruhám, amiket anyu minden hétvégén kimos.

- Anyu – visszhangozta Orsi. – Neked anyukád mossa a ruháidat? – Rob nem vette észre, hogy a lány csak szívatja, és teljesen felkapta a vizet.

- És ha igen? Miért kell egyből beszólni? – kiabálta, pont mikor Kellan is benyitott a szobába, egy szál törölközőbe.

- Mit kiabálsz, öcsém? – veregette hátba Robot. – Fáj valamid?

- Igen, az önbecsülésem – válaszolta sértetten.

- Jól van, akkor te meg az önbecsülésed húzzatok el gyorsan fürdeni, mert húsz perc múlva indulunk – terelgette be Kel Robot a lányok fürdőjébe, aki morogva ugyan, de hagyta, hogy utasítgassák.

- Ne is törődjetek vele, ébredés után mindig ilyen. – Kellan próbált halkan beszélni, de valahogy nem sikerült neki.

- Hallok ám! – kiáltotta ki Rob a fürdőből, majd egy nagy csattanás jelezte, hogy – szokásához híven – megint feldöntött valamit.

- Á, majd megnyugszik – legyintett Kel, majd intett a lányoknak, hogy ő is visszamegy készülődni.

- Még nem is ettetek semmit – szólt utána Orsi gondoskodón, de Kel csak megrázta a fejét.

- Áh, ne aggódj, ott úgyis kapunk szendvicseket. Meg különben is – vigyorgott szélesen –, szigorú grizzly-diétára vagyok fogva – kacsintott a lányokra, majd magukra hagyta őket.

- Mit szólnál – kezdte Orsi –, ha csinálnánk nekik valami reggelit?

- Mármint úgy érted uzsonnát – nézett Eszti az órájára.

- Igaz – helyeselt a szöszi. – Palacsinta? – pillantott Orsi kérdőn barátnőjére.

- Hm, ez jó ötlet. És az aránylag gyorsan elkészül. De akkor siessünk – ugrott fel, majd nyomában Orsival leszaladtak a konyhába.

- Na, jó. Én keresek egy serpenyőt, te meg fedezd fel a hűtőt, és hozz tejet, meg hat tojást – adta ki Orsi az utasításokat, majd a konyhaszekrényhez lépett.

Kis idő múlva, Eszti diadalittas vigyorral tért vissza, hisz sikerült mindent megtalálnia, sőt, a kamrában még a lisztet is fellelte. Orsi a tűzhelyhez lépett, majd egy gondolat fogalmazódott meg benne.

- Szerinted ezt használta már előttünk valaki, vagy csak dísznek szolgál?

- Jó, hogy itt vagy, végre használhatjuk a konyhát – idézte Eszti a fiúk filmjéből, mire mindketten hangos nevetésben törtek ki.

Mikor megnyugodtak, Orsi gyorsan kikeverte a tésztát, és sorban elkezdte sütni a palacsintákat. Egy idő után hallották, hogy a fiúk hangos trappolással indulnak lefelé a lépcsőn, hangosan szitkozódva, hogy már megint dolgozniuk kell menni.

Kellan megtorpant a lépcső aljában, és szimatolni kezdett a konyha felé.

- Öcsém, már olyan éhes vagyok, hogy kajaszagot hallucinálok – fordult barátja felé.

- Hát, hallod... Akkor ugyanazt szívhattunk, mert én is érzem – kontrázott rá Rob, majd kis hezitálás után elindultak a konyha felé.

- Wow, ti meg mit alkottok itt, csajok? – kérdezte Kel sóvárogva.

- Áh, csak összeütünk egy kis reggelit magunknak, mert ti úgyis szendvicseztek a forgatáson – kacsintott Orsi barátnőjére, majd visszafordult a tűzhely felé, hogy a fiúk ne láthassák rakoncátlankodó vonásait.

Eszti magában jókat derült a fiúk éhes tekintetén, majd nem zavartatva magát, elvett egy palacsintát a halomból, és jóízűen falatozni kezdett.

- Nem kéne már indulnotok? – kérdezte fapofával, és élvezte, hogy ugrathatja a fiúkat.

Kel az órájára nézett, ami bizony már tényleg azt mutatta, hogy ha nem indulnak el rögtön, alaposan el fognak késni, de...

- Leszarom! Együnk! – dobta le magát az egyik székbe, és maga elé húzta az egész tálat.

Rob még egy ideig téblábolt, és latolgatta a lehetőségeiket, majd éhes énje győzedelmeskedett, és ő is leült az asztalhoz.

- Na, haver! Nekem is adj! – kezdett pörölni Kellannel, mire az rácsapott a mancsára, mikor Rob el akart emelni egy narancslekváros palacsintát a tányérról.

- Nem nyúlka-piszka! – védelmezte Kel a zsákmányát, mire Orsi megsajnálta Robot, és letett elé egy új tányért.

- Há-há – nevetett fel Rob diadalittasan, majd teli szájjal kezdett mutogatni Kellan felé, de addigra barátját már régen nem érdekelte Rob kajája.

- Akkor egyél – pillantott rá fél szemmel, majd visszafordította tekintetét saját tányérja felé.

 Mikor már mindannyian jóllaktak, és a fiúk is jócskán kiszaladtak az időből, gyorsan kocsiba pattantak, és elindultak. A lányokat út közben kitették, majd jelentősen túllépve a sebességkorlátozást, továbbhajtottak.

Orsi és Eszti – elfáradva az elmúlt két nap eseményeitől – hazabattyogtak Seanhoz. Mikor már felfelé mentek a lépcsőn, akkor jutott eszükbe, hogy a fiút bizony rendesen otthagyták előző este se szó, se beszéd, és azóta sem hívták fel, hogy jól van-e.

Mikor beléptek, egy kissé kótyagos, de vidám Jenny fogadta őket, majd pár pillanat múlva megjelent mögötte a fiú is, aki örömmel és egy kis értetlenséggel pillantott rájuk.

A lányoknak egyből leesett, hogy egyikőjük sem emlékszik nagyon semmire, amit – úgy döntöttek – minden további nélkül, rendesen ki is fognak használni.

- Nahát, lányok – köszöntötte őket Sean. – Jó korán elmentetek reggel, amikor mi felkeltünk, már nem voltatok sehol sem.

- Ó, igen, tudod... Gondoltuk kihasználjuk, hogy ilyen szép napunk volt, és elmentünk... sétálni egyet – vágta ki magát Orsi, majd leült a kanapéra, ami immár a régi helyén állt, hisz a fiúk mindent visszatologattak oda, ahol voltak.

- Igen – bólogatott hozzá Eszti is, és letelepedett Orsi mellé. – Meg beültünk a Rosesba is – tette hozzá, hogy még hihetőbb legyen a meséjük.

- Értem, akkor biztosan jó napotok volt. Remek – mondta Sean.

- És mi van a fiúkkal? – kérdezte Jenny, éhes tekintettel, amiből a lányok rájöhettek, hogy azért valami mégis dereng a két Csipkerózsikának.

A fiúk említésére Sean arca fintorba torzult, de inkább nem szólt semmit, mert nem akart megint veszekedni a lányokkal.

- Ó, hát, ők... – kezdte volna Eszti, de Orsi a szavába vágott, és egy kész kis történettel állt elő.

- Nos, miután ti olyan korán kiütöttétek magatokat, mi még egy picit táncikáltunk, de aztán ők is olyan tíz-tizenegy felé eltűntek. Azóta nem is beszéltünk velük, gondolom dolgoznak. Miért? – tette hozzá a lány ártatlan tekintettel.

- Én csak arra emlékszek, hogy az egyik pillanatban még Kellan mesélt nekem valami viccet – itt Orsinak megrándult a szája széle –, a másikban pedig Sean mellett ébredtem fel. A köztes idő teljesen kiesett – magyarázta a lány, de mintha egyáltalán nem szégyellte volna, hogy így kiütötte magát, inkább csak azt sajnálta, hogy nem tudott közelebb férkőzni a fiúkhoz.

- Hát, lehet, hogy nem kellett volna annyit inni – szúrta le húgát Sean, és szigorúan nézett rá. – Basszus, Jenny, még kiskorú vagy! Ha anyáék megtudják, hogy totál részegre ittad magad, ráadásul nálam, oltárira ki fognak akadni... és persze nem rád, hanem rám, mert nekem kéne rád vigyáznom... Na, persze... – Sean még folytatta volna, de a lányok közbeszóltak.

- Oké, Sean, amíg te folytatod a fegyelmezést, addig elmegyünk átöltözni, ha nem gond – állt fel Orsi, és magával húzta Esztit is. Ezzel a mozdulattal ismét magukra irányították a figyelmet, és Sean alaposabban is végignézett rajtuk.

- Itt valami nem stimmel – kezdte elgondolkodva, és gyanúsan méregette a lányokat. – Nem ez a ruha volt rajtatok tegnap este is?

- Hah – kiáltott fel Jenny, megelőzve Orsi mentegetőzését –, és még te beszélsz nekem, hogy ne igyak annyit? – kérdezte, és ezzel – ha tudatán kívül is, de – megmentette a lányokat a válaszadástól.

- Az lehet, de te még kiskorú vagy! – vágott vissza Sean.

- De ennyi idősen több eszem van, mint neked! – Amíg a testvérek vitáztak, a lányok egymásra néztek, majd óvatosan kisunnyogtak a nappaliból.

- Hát, ez egy kissé meleg volt – kezdte Orsi, majd eldőlt az ágyán.

- Ne is mondd! – Eszti leült Orsi mellé, majd a két lányból szinte egyszerre tört ki a nevetés. – Azért nem vagyunk gyengék, pacsit nekünk – veregette magukat vállon képzeletben Eszti.

- Bizony! – helyeselt Orsi is, majd lassan feltápászkodott. – Na, gyere... Öltözzünk fel, ha már itt vagyunk. – Majd kis gondolkodás után hozzátette. – És ha már megemlítettem, tényleg elnézhetnénk a Red Rosesba is. Olyan rég jártunk már arra.

- Pompás gondolat! – lelkendezett Eszti is, majd a lányok belevetették magukat a ruharengetegbe.

- Megint öltözhetnénk hasonlóan, mit szólsz? – kérdezte kis idő után Orsi, miközben elővett a szekrényéből két inget; egy halványlila kockásat és egy feketét.

- Eddig oké, de mit vegyünk fel hozzá? – gondolkozott hangosan Eszti, majd elvette barátnőjétől a fekete inget.

- Farmer... Az mindenhez megy – mosolygott rá Orsi, majd derékig merült a szekrényében, hogy kicsivel később egy miniszoknyával és egy rövidnadrággal a kezében másszon elő. – Na, melyiket szeretnéd?

- Inkább a nacit – választott Eszti, majd elővett magának egy fekete legginget is, és elvonult a fürdőbe, hogy gyorsan rendbe szedje magát.

Amíg barátnője zuhanyozott, addig Orsi keresett magának egy megfelelő – fehér – harisnyát, majd mikor Eszti végzett, felváltotta őt a fürdőben.

Kicsivel több mint fél órán belül mindketten indulásra készen álltak, és elégedetten néztek végig egymáson. Eszti egy-két csattal laza copfba fogta a haját, vele ellentétben Orsi csak egy fehér hajpántot tett fel; hagyta, hogy hosszú haja a hátára omoljon.

Mikor kiléptek a szobából, Sean álla leesett a csodálkozástól.

- Azta... – Csak ennyit bírt kinyögni, de szemeit nem bírta levenni a lányokról. Nagyjából fél perc és a lányok halk kuncogása kellett ahhoz, hogy össze tudja magát szedni, és legalább annyit ki tudjon nyögni: – Jól néztek ki.

- Köszi, Sean – mosolygott rá Orsi.

- Már megint elmentek? – kérdezte Jenny kilépve a konyhából, és furcsán csillogó szemmel méregette őket, mint aki sejt valamit.

- Csak hozzánk – válaszolta Eszti óvatosan; még véletlenül sem akarta megemlíteni, hogy mit is terveztek. – Néha lejelentkezek, hogy tudják, még élek, és nem kapott el semmilyen Hasfelmetsző Jack – kacagott a saját poénján.

- És ahhoz öltöztetek így ki? – húzta fel a szemöldökét a hugi.

- Én mindig szeretek csinos lenni, ha kilépek a lakásból – vonta meg a vállát Orsi, majd felkapta a táskáját, és több szót nem fecsérelve, egy gyors búcsú után a bejárati ajtóhoz fordult. – Mehetünk, Eszti?

- Aham, indulás – válaszolta a lány, majd ő is összeszedte a holmiját, és együtt léptek ki ismét a londoni forgatagba, hogy egy újabb mozgalmas este elé nézzenek...