25. fejezet - Az éjjel soha nem érhet véget

Sziasztok!

Először is... WOW! Köszönjük, hogy ilyen gyorsan összejöttek a komik :)

A szemfülesek talán észreveszik, hogy egy kicsit csaltunk, és kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan, de belekerült a fejezetbe egy pályázatra íródott mű is.

Reméljük, ez is elnyeri tetszéseteket, jó olvasást hozzá.

És természetesen a kommenteket továbbra is várjuk, és lehet, hogy ha ti is gyorsak lesztek, akkor az minket is további írásra fog ösztönözni.

Puszi

- Na, jó... igen – vallott színt Orsi, mire Kellan szemében vágyakozás gyúlt, majd mikor ezt a lány észrevette, sietve kezdett mentegetőzni. – De de de... részegek voltunk, és csak fogadásból...

- Oké, akkor fogadjunk most is – élénkült fel Kellan, és fél szemmel Esztire kacsintott, de a lány felháborodva kiáltott rá:

- Jól vagy te összerakva?!

- Naná, hogy jól. Szóval akkor... Lesz műsor?

Orsi lesajnálóan nézett rá.

- Ne is álmodj róla.

- Légyszí’ légyszí’ légyszí’ – meresztgetett Kellan kiskutyaszemeket, majd mérgesen hátba vágta Robot. – Te meg ne csak nézz, mint borjú az újkapura, hanem mondj is valamit!

Rob tartva a lányok haragjától, felemelt kézzel tiltakozott:

- Öregem, ez a te bulid, engem hagyjál ki belőle! – Majd haragosan visszaadja az ütést. – És különben is... Ne ütögess!

Orsi meglepetten nézett Robra.

- Hát, Rob... Ahogy gondolod. Pedig már éppen azon voltam, hogy újra rossz kislány leszek... – Orsi barátnőjére kacsintott, úgy, hogy a fiúk ne lássák, mire Eszti is közbeszólt, véve a lapot.

- Hát, ha nem, hát nem. Nem erőltetünk mi semmit.

Kellan majd’ felrobbant az idegességtől, és hápogva rántotta fel Robot a földről.

- Akkor te most sürgősen kijössz velem a konyhába!

Rob kissé lassan kapcsolva és nagyokat pislogva válaszolt:

- Mit szólnál inkább az erkélyhez? Úgyis rá akartam gyújtani – ajánlotta, mit sem sejtve.

Kellan ellenállhatatlan mosolyt villantott a lányokra, majd Robot karjánál fogva kivonszolta az erkélyre.

- Te tényleg homokos vagy?! – ordított rá szinte bevezetés nélkül Robra, és tajtékzott a dühtől.

- Mi van? – tiltakozott volna Rob, de Kellan gyorsan leszerelte.

- Ha nem akarod, hogy most azonnal kilógassalak, fejjel lefelé a párkányról, rögtön mondd meg, hogy mi a fenére volt ez jó!

- Te miről beszélsz? – kérdezte Rob ijedten.

Kellan már szólni sem tudott az idegességtől, helyette inkább kezét nyújtva Rob felé indult, mintha tényleg be akarná váltani fenyegetését. Rob rémülten kezdett hátrálni.

- Nyugi-nyugi! – lépett hátra, aminek eredményeképp majdnem bezuhant a székek közé. Rob bénaságára Kellanből kitört a hangos röhögés, majd még könnyeit törölgetve komolyan fordult barátja felé:

- De most tényleg mire volt ez jó?

- Én nem... nem akartam – védekezett gyengén Rob. – Csak imponálni akartam a lányoknak, de amúgy osztom a nézeteid.

Kellan lesajnálóan nézett barátjára.

- Haver, te már sosem változol... Na, jó, húzzunk vissza, és derítsük ki, ki lesz az angyal.

Mikor a srácok visszaértek a szobába, a lányok ezerwattos vigyorral fogadták őket.

- Na, jót cigiztetek? – kérdezte Eszti ravaszul.

- Mi csak... ő... az időjárásról diskuráltunk – válaszolt Kellan, miközben helyet foglaltak a lányok között.

- Aha, az időjárásról – bólogatott nagy komolyan Orsi. – Képzeljétek el, az a fránya nyugati szél kinyitotta az ajtót, amit rosszul csuktatok be. Hát nem idegesítő? – váltott töprengő arcra a lány.

- Ó! – Rob csak ennyit bírt kinyögni, miközben nagyokat bólogatott. – Akkor ti is hallottátok azt a két őrültet, akik a ház előtt őrjöngtek?

A lányok összenéztek, majd Eszti vigyorogva megkérdezte:

- Azokra a melegekre gondoltok, akik egymás meggyilkolását tervezték?

- Melegek?! – Kellan teljesen felháborodott, de Rob halk köhintése észhez térítette, és gyorsan felvéve a pókerarcot megpróbálta elterelni a lányok figyelmét. – Na, akkor... folytatjuk a játékot?

A lányok vigyorogva összenéztek, majd Orsi megszólalt:

- Oké, akkor te jössz!

- Ohohó! – Kellan teljesen felvillanyozódott. – Na, lássuk a medvét.

A nagy mackó kihúzta a kártyalapot, majd megrökönyödve tapasztalta, hogy őt sem kímélte a játék.

- Mentél már el otthonról kutyasétáltatás ürügyével, csak azért, hogy találkozhass egy lánnyal/fiúval, akitől a szüleid tiltottak? – tette fel magának a kérdést.

- Nektek volt egyáltalán kutyátok? – kérdezte Rob halálos komolysággal.

- Nem is egy! Volt a Benny, ő egy nagyon szép rotveiler, meg a Johnny, ő pedig egy öreg...

Orsi torokköszörülése elvágta a családi kutyaalbumot, mire mindenki felé fordult.

- Kellan, nem a kutyáid voltak a kérdés.

- Milyen ünneprontó vagy!

Rob érdeklődve nézett Kelre.

- Szóval?

- Nem, ilyen nem történt – válaszolta túlságosan is ártatlan arccal, amire a többiek gyanút fogtak.

- Bocsi, Kellan – kezdte Orsi –, de én nem hiszek neked. – Majd a kezébe nyomta a kis hazugságvizsgáló szerkezetet, hogy fényt derítsenek az igazságra.

Kellan szinte megbántottan húzta fel az orrát, de azért engedett a túlzott nyomásnak.

- Háh! – kiáltott fel Rob, amikor kiderült az eredmény. – Haver, nem hiszem el, hogy képes voltál hazudni egy rohadt angyalgyűrűért!

- Jól van, na! – rántotta meg Kel a vállát flegmán. – Tudod jól, hogy nem tudok veszíteni.

- Tesó, hazudni még annyira sem!

- Kel, ha emlékeim nem csalnak... Te színész vagy, nem? – kérdezte Eszti játékosan.

- Ezzel mire akarsz célozni? – Kellan összeszűkült szemekkel méregette a lányt.

- Semmi semmi...

- A protekció mindenek előtt – tartotta fel hüvelykujját Orsi, miközben nagyban helyeselt.

- Ezzel arra akarnak célozni, hogy aki nem tud hazudni, az nem is lehet jó színész, érted? De semmi gond! – röhögött Rob. – De ne aggódj, tesó! A kivétel erősíti a szabályt.

Kellan felfújt felsőtesttel ugrott fel, és szinte megbántott tekintettel meredt a többiekre.

- Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint a nagy Robert Pattinson, nem igaz? – Kellanből csak a sértettség beszélt, ezért fel sem fogta, mennyire megbántotta barátját.

Rob először hitetlenkedve nézett barátjára, szinte fel sem fogva szavai értelmét, de aztán ő is felpattant, és heves szócsatába bonyolódott Kellannel. A lányok csak szájtátva figyelték a két ordibáló srácot, de valahogy eszükbe sem jutott, hogy leállíthatnák őket. A fiúk között szóba került az Alkonyat is, és már majdnem tettlegességig fajultak a dolgok, mikor Rob felajánlotta:

- Na, jól van! Akkor döntsék el a lányok, hogy ki volt a jobb!

- Mi van? – kiáltottak fel egyszerre a megszólítottak. – Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan.

- Dehogynem! – bólogatott Kellan. – Szóval, ki vele!

- Na, ki volt a legjobb? – kontrázott Rob, és szuggerálva nézett rájuk. – Nyugodtan megmondhatjátok az igazságot!

A lányok döbbenten ücsörögtek, és először nem is tudták, hogy mit mondhatnának, mert nem akarták megbántani egyik fiút sem. De aztán egymásra néztek, és vigyorogva kezdtek el vitatkozni, hogy vajon ki is volt a legjobb.

- Szerintem Mike Newton – kiáltotta Eszti. Rob mélységes döbbenettel zuhant vissza a fotelba, és leesett állal bámulta a lányt, miközben Kel idétlenül kezdett vihorászni. Ő teljesen biztos volt Orsi válaszában, ami nem is váratott magára.

- Mike? Hülye vagy? Eric sokkal cukibb volt! – kontrázott Orsi, majd viccesen hozzátette. – Ez volt a legjobb: La Push, cica, La Push!

Kellan tanácstalanul ácsorgott, mert nagyon nem ezt várta. Teljes csendben ült le Rob mellé, és együtt nézték tovább, a lányok visszafogott szócsatáját, amiből őket teljesen kihagyták.

- Ó, nem is! Inkább Jacob! – változtatott álláspontján Eszti. – Annyira szép haja volt.

- Várj, várj, várj! Jack! – kiáltotta Orsi.

- Jack? – értetlenkedett barátnője. – Olyan nem is volt benne. Összekeversz valamit a Titanickal.

- Öö... Akkor... Ja, megvan! James!

- Úú, igen, a rosszvámpír – helyeselt Eszti.

- Rosszvámpír fiú póló nélkül – kontrázott Orsi, majd feltartotta kezét, amibe barátnője játékosan belecsapott. Teljes komolysággal fordultak a letargiában dagonyázó fiúk felé, és egyetértésben vágták rá.

- JAMES!

A fiúk hitetlenkedve néztek a lányokra, majd Rob Kelhez fordult:

- Nem volt jó ötlet, hogy megnéztük a Never Back Downt.

- Játsszunk tovább! – Orsi gyorsan a tovább lépett a szituáción, és már nyújtotta volna a következő kártyát Esztinek, amikor Kel csendes hitetlenkedésbe kezdett:

- De Mike Newton? Mike?! Az a gyíkarc?

- Ezen én sem tudom magam túltenni – nézett barátjára Rob.

- Na, jó... Azért ti is egész jók voltatok – vigasztalták őket a lányok, de ennyiben is maradtak, és Eszti inkább a kártyája felé fordította figyelmét, majd hirtelen vörös színt öltött az arca.

- Na, mi áll rajta? – Rob kíváncsisága erre felülkerekedett a megbántottságán, és érdeklődve tekintett a lányra.

- Nos... Khm... Takarítottál már úgy, hogy nem viseltél közben semmit?

Kellan csillogó szemmel fordult Eszti felé, de a lány válasza gyorsan lelombozta.

- Naná, hogy nem! – tettette a felháborodást, majd huncutul hozzátette. – Gumikesztyű mindig volt rajtam.

Döbbent csend fogadta a bejelentését, majd Rob vöröslő fejjel nyomta a lány kezébe a hazugságvizsgálót.

- Ez nem ér! – háborodott fel Kellan, mikor meglátta a helyeslő választ. – Neked miért hisz el mindent?

- Leginkább azért, mert nem hazudok! – bólogatott Eszti, majd vigyorogva tartotta a markát az angyalgyűrűért.

Még nagyjából két órát játszhattak, amikor a lányok már kezdtek fáradni, ezért összesítették a pontjaikat.

- Nekem három ördög és egy angyal – jelentette ki Orsi, majd Robra nézett. – És neked?

- Hát... Nekem... – Rob többet nem szólt, csak megmutatta a kezében lévő négy piros gyűrűt.

A többiekből szinte egyszerre tört ki a nevetés, majd Kel kárörvendő hangja harsogta túl a vidámságot.

- Nahát, Robbie... Nem is tudtam, hogy ilyen rosszkisfiú vagy!

- Csak rossz kérdéseket kaptam – tiltakozott erőtlenül Rob. – Miért, neked mennyi van?

- A-a... Hölgyeké az elsőbbség! – passzolta át a lehetőséget Esztinek.

- Orsi, osztom az eredményedet – mondta Eszti, hiszen az ő tenyerében is csak egy kék gyűrű lapult.

Kellan arcán diadalittas mosoly jelent meg, szinte még a glóriát is látni lehetett a feje felett.

- Nos, azt hiszem... Én nyertem! – kiáltott fel. – Ha jól emlékszem, akkor most az van, amit én mondok!

- Miért, neked mennyi van? Honnan tudjuk, hogy igazat mondasz? – tiltakozott rosszat sejtően Rob.

- Ha nem lennél olyan hülye, akkor emlékezhetnél rá, hogy két angyalgyűrűt kaptam! – válaszolta flegmán, majd barátja elé szórta a gyűrűit, amiből kettő tényleg kék volt.

Orsi kinézett az ablakon, és meglepetten konstatálta, hogy odakint már világosodik. Elnyomott egy ásítást, majd a többiek felé fordult.

- Mi lenne, ha gyorsan rámolnánk valami rendet, utána pedig ti szépen hazamentek, mi meg lefekszünk aludni.

- Nana! Nem úgy van az! – Kellan az ujjával dorgálta meg a lányokat. – Mondtam, hogy az van, amit én akarok!

- Jó, rendben... Akkor most szépen akarj rendet rakni, és aztán hazahúzni! – motyogta álmosan Eszti.

- Felrúgnátok a játékszabályokat? – nézett meglepetten Kellan. – Csalni akartok? Ezt nem gondoltam volna rólatok...

- Micsoda? Csalni? – háborodott fel Orsi. – Olyat mi nem teszünk. Na, akkor mondd gyorsan, hogy mit akarsz.

Kel egy pillanatig elgondolkozott, majd csillogó szemekkel a lányok felé fordult.

- Öltözzetek, indulunk!

- Mármint, hogy te meg Rob... Esetleg Seant is vihetitek! És akkor már Jennyt is hazadobhatnátok – vetette fel Orsi, miközben elkezdte összeszedni a poharakat.

- Dehogyis! – kuncogott Kellan. – Sean és Jenny marad, ti pedig velünk jöttök.

- És mégis, hova megyünk? – ellenkezett Orsi.

- Haver, erre én is kíváncsi lennék – szólt közbe Rob. – Az a helyzet, hogy én is fáradok... És remélem tudod, hogy körülbelül tizenkét óra múlva ott kell lennünk a forgatáson. És ma még nem is aludtunk semmit...

- Remek! – kiáltott fel Kel. – Akkor van kerek tizenkét óránk ahhoz, hogy csináljunk valami izgalmasat. Akkor az lesz, hogy átmegyünk hozzám, és majd kitaláljuk, hogy mi legyen.

- De előbb rendet kell rakni! – tiltakozott Orsi. – Úgyhogy, hajrá!

A kis társaság fél óra alatt összerámolta a lakást, elmosogattak, összeszedték a szemetet, kiszellőztettek, majd miután a lányok írtak egy üzit Seannak, kocsiba pattantak, és Kel lakása felé vették az irányt.

* * * * *

- Játszunk szóláncot! – visított fel Orsi, miközben már Kellan nappalija közepén ültek, totál fáradtan.

- Hogy? – kérdezett vissza hitetlenkedve Eszti. – Komoly?

- Szoktam én viccelni? – nevetett a szőkeség, majd a fiúkra nézett, akik szemmel láthatólag nem értettek semmit. – Na a lényeg az, a gyengébbek kedvéért – elnevette magát – hogy mondunk egy szót, és a következőnek az utolsó betűével kezdődő szót kell mondani.

- Homok – szólt közbe Eszti, de Kellan letromfolta.

- Az nem jó szó! És különben is, én akarom kezdeni! – magyarázott Kel, majd hevesen bólogatva gondolkodni kezdett. – Szatyor! – vágta rá.

- Rózsafüzér! – kontrázott Rob, és felcsillantak a szemei, hogy végre megmutathatja mekkora szókinccsel rendelkezik.

- Rajongó! – kiabálta be Eszti, mire a két srác teljesen lefagyott, mert mindkettőjük szeme előtt megjelent a nyivákolós Jenny képe, majd szinte egyszerre mondták:

- Elég volt, játszunk mást!

- Ez nem ér! – fintorgott Orsi, majd a fürdőbe szaladt, mert valami halaszthatatlan dolga akadt.

Néhány perc elteltével még mindig nem volt sehol sem, ezért már aggódni kezdtek a többiek érte.

- Hát... – motyogott Kellan. – Orsi úgy tűnik, eltűnt a balfenéken!

- Te akkora állat vagy! – fuldoklott Rob a nevetéstől, majd ő is felállt, magával rántva Esztit is, majd ismertette az ő tervét.

- Nos, skacok... Marhára unatkozom, úgyhogy, mit szólnátok hozzá, ha buliznánk egy kicsit?

- Ajaj! – fintorgott Eszti. – Mire készülsz?

- Nem úgy volt, hogy én parancsolok? – szólt közbe Kel.

- De igen, de ezt nem lehet kihagyni! Ne aggódj, neked is tetszeni fog! – villantott mosolyt a srác, majd Esztihez fordulva folytatta. – Hozd Orsit! – Azzal az ajtóhoz lépett, és eltűnt a szemük elől.

A kis társaság Rob autójába ülve vágott neki Londonnak, habár egyedül Rob tudta, hova is mennek. Kellan csak nézett és vigyorgott, sejtette, hogy itt valami nagy dolog készül. Körülbelül félóra kocsikázás után megérkeztek a London Paradise elnevezésű vidámparkba.

- Ez most komoly? – sipították a lányok egyszerre, amint tudatosult bennük Rob ördögien angyali terve.

- Naná, hogy! – vágta rá Robert, majd lepacsizott Kellel. – Induljunk!

Az embertömeg befelé hömpölygött, és alig akadt köztük egy-két olyan személy, aki ne bámulta volna meg a négyest.

Amint beléptek az ellenőrzőkapun, elszabadult a pokol. A lányok karöltve és visítozva vették birtokba a hatalmas területen elterülő élményparkot, a fiúk pedig jókat mosolyogva rohantak utánuk.

- Hé! – kiáltott fel Orsi. – Ott volt egy életnagyságú Edward-baba, Spongyabob mellett!

- Hogy mi? – értetlenkedett Eszti. – Én nem láttam...

- Pedig ott volt! Menjünk! – mondta szemében csillanó vággyal a szőke lány. – És készítsünk képet vele!

- Oké! – röhögött fel Eszti is, majd barátnője után indult az Edward-baba felé. Ami, utólag kiderült, nem volt egyedül. Szerencsére találtak még Emmettet, Jaspert, Bellát, Rosalie-t, és Carlisle-t is.

- Milyen jó, hogy nincs Mike Newton! – jegyezte meg halkan Rob, mire Kel helyeslően bólogatott.

- Vagy James...

- Te jóságos isten! – suttogta maga elé Kellan, miközben a lányokat nézte, hogy hogyan fotózkodnak a filmbéli karaktereikkel.

- Ugye? – kérdezett vissza Rob. – Szerintem is eléggé... furcsa.

- Te meg miről beszélsz? – értetlenkedett Kel. – Én csak azon merengtem el, hogy tényleg ennyire jól nézünk ki egymás mellet Orsival? – robbant ki belőle a nevetés, amint befejezte a mondandóját.

- Ez jó volt, tesó! – Rob lepacsizott Kellel, majd Esztihez lépett, átölelte, és megparancsolta Kelnek, hogy készítsen róluk egy képet. Természetesen, az Edward-baba mellett.

Naná, hogy Kellan sem hagyta ki az alkalmat, miután Robról és Esztiről készített néhány fényképet, „Emmett” mellé lépett, majd Orsival pózolni kezdtek.

- Most pedig... – kezdte, miközben beharapta az alsó ajkát. – Állj Rosalie mellé!

- Hogy mi?! – förmedt rá Orsi, de végül is a szőke bábu mellé állt.

- Bámulatos! – harsogta Kellan. – Azt hiszem, baromi szerencsés vagyok! – mindannyian nevetésben törtek ki, majd karöltve indultak tovább, és intettek búcsút a vámpíroknak.

Megálltak egy olyan hinta előtt, amelyen ilyen babzsák fotelszerű hinták voltak, kék, piros, és fekete színben.

- Én oda fel akarok ülni! – kezdte elhaló hangon Orsi, mire Eszti heves bólogatásba kezdett, és már fordultak is a fiúk felé, kiskutyaszemeket meresztgetve, akik simán beadták a derekukat nekik. Kellan az egyik fekete székben foglalt helyet, Orsi pedig bemászott mellé.

- Cica, majd bújj hozzám, ha félsz! – mondta halálos komolysággal a srác.

- Persze! Te, Kellan.... Most, hogy így felhoztad a témát... Olyan szűkösen vagyunk itt... –  pislogott rá kedvesen, mire arca érdekes kifejezésbe rándult, és vonakodva ugyan, de átszállt egy másik ülésbe.

- Köszi, Kel! – mondta csöpögősen Orsi, majd egy puszit küldött felé.

- Haver! – kezdte Rob, majd bepattant Kellan mellé. – Én egyedül nem ülök, az ziher!

- Hol hagytad Esztit?

- Azt mondta, hogy ezt csak egyedül lehet igazán élvezni, szóval... Jöttem hozzád!

- Hát... Rendben – motyogta Kellan, majd elterpeszkedett, mire szerencsétlen Robnak alig maradt helye. – Te akartál ideülni!

A fotelek mozogni kezdtek, közben pedig felcsendült a Moonlight Shadow diszkósított változata, mire a kis csapat Robra kezdett mutogatni. Sosem felejtik el, amikor vadítóan énekelte ezt a számot.

Rob teljesen elzsibbadt lábakkal szállt ki barátja mellől, majd rögvest tiltakozásba és ígérgetésekbe kezdett, miszerint „Soha a büdös életbe többet nem ül be Kellan mellé!”.

A lányok pedig viháncolva szálltak le a hintáról, és hirtelen nem is értették, mi lehet Rob baja.

- Nocsak, Rob... – lépett mellé Eszti. – Valami baj van?

- Nincs! – vágta rá a fiú, nem akarta a lányok előtt bevallani, hogy mi nyomja a kicsi szívét. – Menjünk tovább!

A kis csapat megállt egy olyan bódé előtt, ahol mindenféle cuki dolgot lehetett beszerezni, pusztán az kellett hozzá, hogy ledobják az üvegekből gondosan felépített kis erődítményt. A lányoknak még a csábos pillantásaikat sem kellett bevetni, a srácok azonnal dobálni kezdtek. A bibi csak az volt, hogy semmit sem sikerült nekik leverni. Haragosan néztek, majd ismét dobni kezdtek. És ez így ment félórán keresztül, amíg sikerült nekik – együttes erővel ugyan –, de lebontani az üveghalmot.

- Mit szeretnétek, lányok? – kérdezte felvont szemöldökkel Kellan, miközben büszkén kihúzta magát.

- Azt a rózsaszín nyuszit! – mondta kuncogva Orsi. – Mivel maci nincs...

- Macinak itt vagyok én! – nevetett fel Kel.

- Eszti? – nézett kérdőn Rob a szólítottra.

- Hát... Azt a kutyust! – Hevesen mutogatni kezdett. – Azt, amelyiket autóba lehet tenni, és bólogat, mint a hintaló! – Rob kedvesen elmosolyodott, majd átvette Eszti ajándékát.

Az őrület tovább folytatódott, nem volt megállás. Kellan hiába nyavalygott, hogy éhes, és Rob, hogy fáj már a lába a sok rohangálástól. A lányokat ez nem érdekelte. Nevetgélve – kezükben az ajándékaikkal –, sétálgattak, és jól kibeszéltek mindent. Nem törődtek az őket fürkésző tekintetekkel, sőt, azzal sem, hogy összesúgnak mögöttük. Boldogok voltak, és ki akarták élvezni minden percét.

- Menjünk már haza! – nyavalygott Kellan.

- Támogatom az ötleted! – bólogatott lelkesen Rob.

- Hé! – fordult feléjük Orsi. – Ti akartatok partizni még meló előtt, szóval, egy szót se!

- Szerinted? – törte meg végül a csendet Eszti, amikor az óriáskerék tetején voltak, és bámulták Londont. A város még mindig tökéletes volt, lebilincselte őket a látványával. Egyszerűen imádták Londont, és sosem, de sosem akarták elhagyni. Úgy vélték, életük legjobb döntése volt, hogy idejöttek.