16. fejezet - Sose hátrálj meg

- Melyik? – kérdezte Eszti meglepődve, majd kicsit jobban megnézte a filmben mászkáló embereket. – Ó... De igen.

Nem vették észre, hogy Rob elmosolyodott halk szóváltásukon. Ő természetesen tudta, hogy ki is az a pasas, hiszen már ő is forgatott vele, egy teljesen másféle filmben. A másik két fiú viszont semmit nem vett észre a párbeszédből, annyira rátapadtak a képernyőre.

- De honnan ismerős? Nem tudom hova tenni az arcát, pedig tudom, hogy már láttam egy másik filmben is...

Aztán Kellannek is feltűnt a pusmogás a háta mögött, de ő közbe is szólt, nem maradt csendes megfigyelő, mint Rob.

- Gondolkodjatok vámpírokban – mondta, majd elnevetette magát a saját viccén.

- Ó, tényleg! – csapott a homlokára Orsi. – Csak most nincs hosszú haja! Azt a nomád vámpírt játszotta... Ó, hogy is hívták? – gondolkozott el egy percre, miközben Eszti felé fordult. Kel és Rob csendben figyelték az eseményeket, nem akartak közbeszólni, habár nagyon is jól tudták, hogy hogyan hívják benne a srácot.

- Hát... – kezdte Eszti – én még mindig nem tudom, hogy ki ő. Azt tudom, hogy valamelyik részben játszott, de ennél többet sajnos nem – nézett bűnbánóan Orsira.

- Jaj, már hogyne tudnád! Tudod, az első részben volt, ő volt az, aki ki akarta nyírni Bellát. Tudod, ő volt az egyik főszereplő abban a részben, amikor az a vagány harcjelenet volt a végén! Ott dobálták egymást, meg ilyesmik! – lelkendezett Orsi, nagyon belejött a témába, így hát fel sem tűnt neki, amikor Kellanből kitört a nevetés. – Emlékszem, ez a rész nagyon megmaradt bennem, jól volt megcsinálva, hogy azt mondta a... khm... Edwardnak - Robra pillantott –, hogy nem tudja megölni. De aztán, nem volt igaza...

- Wá! Tényleg! – kiáltott fel Eszti is. – Most már tudom! Mi is volt a neve? Jack? Jake? Ja, nem, az a farkas volt... – Itt már Rob sem bírta tovább, ő is hangosan felnevetett. De ez a lányokat cseppet sem zavarta a gondolkodásban.

- James – adta meg a választ a kérdésükre végül Sean.

- Az! Tényleg – kiáltott fel Orsi, amint eszébe jutott a név. Egy fél perc néma csend után egy emberként fordultak Sean felé.

- És ezt te honnan tudod? – kérdezte kíváncsian Eszti. – Csak nem eltitkolt fanatikus vagy?

Sean először mintha elpirult volna a feltételezéstől – bár ezt a sötét jótékonyan eltakarta –, majd félig-meddig lazán vállat rántott, és úgy válaszolt.

- A húgom a rajongótok. Tele van plakátolva a szobája Twilight poszterekkel, meg szívecskés képekkel, meg ilyen vackokkal. Gondolhatjátok, hányszor kellett nekem megnéznem vele azokat a filmeket. – Sean az emlékektől, a másik két fiú a sztoritól és a félelmetes kishúgitól, a két lány meg az elfojtott nevetéstől vágtak szenvedő arcot. De aztán a csajok nem bírták tovább, mikor meglátták a színészpalánták szemében felvillanó riadtságot, amit valószínűleg az hozott elő, hogy nehogy találkozniuk kelljen Sean húgával.

- Jól szórakoztok, mi? – kérdezte Rob kicsit durcásan. – Örülök neki. De ne tudjátok meg, milyen az, amikor egy rakás kiscsaj kerget titeket. Nincsenek jó emlékeim a rajongó kistestvérekről.

- Nos, azt hiszem, nekünk is volt hozzájuk szerencsénk, miután két rohangászó srác elcsapott minket az utca közepén, majd utána kétszáz lány is átvágtatott rajtunk. – Orsi ezt először kissé szemrehányóan mondta, amitől a srácok összébb húzták magukat, de aztán megenyhült, és elmosolyodott. Nem akart megint veszekedni. – Na, de inkább nézzük a filmet, már így is egy csomó mindenről lemaradtunk, mert átpofáztuk.

Visszafordították figyelmüket a film felé, ahol épp egy medencés partis jelenet volt kibontakozóban, nagyon sok félmeztelen pasival. A csajok hangosan „hú”-ztak meg „há”-ztak, ami nem kicsit kezdte idegesíteni a fiúkat.

- Azt a hasfalat nézd, úristen – ájuldozott Eszti.

- Nem semmi kockák – bólogatott Orsi is.

- Hé, ha kockákat akarsz, azok vannak itt is – vigyorgott Kellan, és már húzta is felfelé a pólóját.

- Jaj, Kellan, szűnj meg – hűtötte le Eszti a nagydarab srácot, aki kelletlenül és duzzogva ült vissza a földre.

A három srác karba tett kézzel nézte végig a filmet, hallgatva a lányok nyáltól csöpögő csodálatát. Eddig mindannyian szerették ezt a filmet, de ez után az élmény után átértékelték magukban a lányokkal való videózást. Soha többet! Legalábbis ezt, és ehhez hasonló filmet tuti.

Miután leperegtek a film utolsó kockái is, a lányok egymás felé fordultak, és rögtön csacsogni kezdtek, amit a fiúk kíváncsian és letaglózva hallgattak.

- Ah, láttad azokat az izmokat? – hüledezett Eszti.

- Hogyne láttam volna? Szerinted, figyeltem mást is? – nevetett fel Orsi, mire a fiúk szúrós pillantásokkal méregették őket.

- Nem minden a külső – morogta Robert. Ez a helyzet egy kicsit ironikus volt. Pont az a srác mondja ezt, akinek a külsőjéért lányok milliói vannak oda.

- Teljesen igazad van – fordult felé Eszti – nem minden a külső. De azért, nem árt, ha azzal is törődik valaki – fejezte be a mondatot, majd ismét Orsira nézett.

- Orsi... Most komolyan, oké, hogy mindketten eléggé ott voltak a szeren, de neked melyik srác volt a kedvenc? – Eszti arcán cinkos mosoly jelent meg.

- Huh... Ez egy elég nehéz kérdés. Hát... Simán rávághatnám, hogy Ryan, hiszen... Olyan rosszfiús – kuncogott – de mégis azt kell mondanom, hogy Jake. Pont azért, mert ő meg a jófiú. És neked?

- Milyen érdekes – gondolkozott el Eszti. – Én kapásból rávágnám, hogy Jake, pont a jófiú image miatt. De... Mégis azt kell mondanom, hogy Ryan. Azt hiszem, bírom a rosszfiúkat! – nevetett fel Eszti is. A három srác elképedve nézett egymásra. Ez a vélemény sehogy sem tetszett nekik, már azon gondolkoztak, hogy most ők vágnak vissza valamivel a lányoknak. Ez övön aluli ütés volt tőlük, kétségtelen.

- Haver – kezdte Rob az ellentámadást –, és neked mi volt a véleményed a szőkéről?

- Ó, ne is mondd! – lelkesült fel Kellan, mire a lányok kíváncsian nézték őket, és várták a fejleményeket. – Már rögtön kiszúrtam magamnak! 

- Tényleg elég jól nézett ki – értett egyet Sean is.

De a lányokat nem lehetett ilyen könnyen átrázni. Orsi rögtön vette a lapot, és ő is becsatlakozott a színjátékba.

- Igen, már nekem is feltűnt, hogy mennyire jól nézett ki az a lány, még így női szemmel is. Meg volt mindene, jó volt az alakja, szóval...

- És a haja is tök jól volt megcsinálva! – kontrázott Eszti. – Nagyon tetszett. Meg a ruhái is!

- Igen-igen, láttad azt a cuki fehér ruhácskát? – kérdezte Orsi fellelkesülve, miközben észrevétlenül Esztire kacsintott. – Úristen, nagyon jól nézett ki.

- Meg láttad milyen menő bikinije volt?

A fiúk már tényleg nem tudták mit csináljanak. Teljesen magukba zuhantak, Kel és Rob pedig már azon voltak, hogy hazamennek, amikor a lányokból kirobbant a nevetés.

- Jaj, istenem! Fiúk, ne tegyétek ezt velünk! Annyira könnyű titeket palira venni – törölgette Eszti a könnyeit.

- De ne aggódjatok, mi csak titeket szeretünk – mondta nekik Orsi kuncogva. Fél szemmel Kellant figyelte, akinek felcsillantak a szemei, és felé mozdult ültében. Nem tudta, most mi lesz, úgyhogy inkább gyorsan felállt, és magával húzta barátnőjét is. – Na, gyertek. Esztivel csinálunk nektek valami finomat kárpótlásul.

- Remek! – lelkendezett Sean, aki nagyon gyorsan túltette magát a lányok hülyeségein. Neki már volt ideje hozzászokni. – Srácok, kértek sört?

- Aha, engem megdobhatsz eggyel – tápászkodott fel Kellan is a földről.

- Kösz, én nem kérek. Viszont egy kávét szívesen vennék – nézett célzón és szépen Esztire, aki elnevette magát.

- Gyere, csinálok neked. – Felhúzta Robot, és mind az öten kivonultak a konyhába. Sean a hűtőhöz ment, és szerzett két sört, Eszti kávét főzött, Orsi meg gyorsan kikevert egy kis tésztát, és néhány perc múlva már pakolta is a kopogó szemű társaság elé a kész palacsintákat.

- Anyám, ez baromi jó! – Kellan teljesen oda meg vissza volt, Sean és Rob pedig beszéd nélkül tömte magába a finomságot. A lányok vigyorogva figyelték a fiúkat, akik úgy ették a palacsintát, ahogy Orsi sütötte.

- Azért nekünk is hagytok? – kérdezte Eszti, és leült a fiúk közé.

- Tessék, csak neked! – mondta Orsi, majd egy szívecske alakúra sült palacsintát tett le Eszti elé, amit a fiúk irigykedve néztek.

- Köszönöm – válaszolta Eszti hatalmas mosollyal arcán, majd felállt és nyomott egy puszit barátnője arcára.

- Hé! Többet nem kapunk? – kérdezte Kellan, miközben hatalmas mosolyra húzta ajkait. Természetesen, senki sem hitte azt, hogy a palacsintáról lenne szó...

- Kel, tedd üresbe magad! – szólt rá nevetgélve Orsi. – Azt hiszem, ha olyasmit akarsz látni, akkor tudod, hol kell keresned!

- Na, haver, most lebuktál, hogy titokban ilyen bárokba járkálsz – ugratta Rob Kellant, majd játékosan hátba veregette.

- Nem szégyen az! – vállalta fel Kel, és büszkén kihúzta magát. – Egyszer neked is el kell jönnöd velem!

Mindenkiből kitört a hangos nevetés, senki sem gondolta komolyan, hogy a srácok – főként Kellan – ilyen helyekre járnak szabadidejükben. Az már más tészta, hogyha nem lennének híresek, mennyi időt töltenének el ott, de így nem lehetséges.

Miután végeztek a palacsintákkal, a lányok már készültek, hogy elmosogassanak, amikor Sean közbeszólt.

- Hé, csajok! Arra gondoltunk a fiúkkal, hogy ma mi mosogatunk, amiért ilyen finomat sütöttetek nekünk!

- Hogy mit csinálsz? – kérdezte Kellan Sean felé fordulva, teljesen elképedt arccal.

- Ó, nem! Nem csak én mit csinálok, hanem mi hárman mit csinálunk – mosolyodott el diadalittasan, hogy most sikerült megszívatnia a srácokat. – Rob mosogat, Kel öblít, én pedig törölgetek!

- Nem lehetne inkább fordítva? – nyögött fel Rob.

- Nem lehetne inkább úgy, hogy Sean, ha már ennyire lovagiasan felvállalta a mosogatás terhét, hogy ő megcsinálja az egészet? – kontrázott Kellan.

- Jaj, fiúk! Pedig ez igazán kedves lenne tőletek! – mosolygott rájuk Orsi, és feléjük nyújtotta a már kellően habos szivacsot.

- Jaj, ne vágjatok már ilyen pofát – húzta el Eszti a száját a fiúk, de legfőképp Kellan és Rob arckifejezését látva.

- Na, jó, gyertek srácok, akkor majd én mosogatok, ti meg majd öblítetek, meg törölgettek. – Sean felállt, átvette Orsitól a szivacsot, direkt úgy, hogy a kezük összeérjen – és ezt Kellan is lássa –, majd adott egy puszit az arcára, és az asztal felé intett a fejével, hogy Orsi nyugodtan üljön csak le. A lány teljesen elpirult ettől a megmozdulástól, igazán nem számított rá. Nem is mert Kellan felé nézni, csak gyorsan helyet foglalt a legközelebbi széken, miközben Eszti az arcába vigyorgott.

Eközben Kellan teljesen döbbenten ácsorgott, majd hihetetlen gyorsasággal állt oda Sean mellé mosogatni, és mint a kisangyal vetette bele magát a munkába. Rob fejcsóválva nézte őket, majd beállt harmadiknak, és szépen eltörölgette a tányérokat, majd toronyba állította őket a pulton.

Eszti is leült az asztalhoz, és onnan figyelte a fiúk ténykedését, főleg azt a kis lökdösődést, amit Kel és Sean produkáltak. Jókat nevetett magában, amikor Orsi halkan, magyarul szólalt meg.

- Eszti, ez meg mi a fene volt? – cincogta, és még mindig teljesen vörös volt a feje.

- Hát Orsi... – kezdett bele Eszti ugyancsak magyarul. – Nekem nagyon úgy tűnt, hogy Seanon eluralkodott a kapuzárási pánik, és úgy érezte, cselekednie kell. Aztán ott van Kellan, aki ezt észrevette, és nagyon nem tetszik neki a konkurencia.

Orsi elképedve fordult barátnője felé.

- Eszti, mióta csaptál fel te pszichiáternek? – kérdezte hitetlenkedve, majd a fiúkat kezdte stírölni. Szó, mi szó tényleg elég jól néztek ki mosogatás közben...

- Szívem, nem kell ahhoz annak lenni, hogy lássam, ami körülöttem zajlik. Elég a két szemem.

- Te zöldségeket beszélsz! – mondta Orsi, de közben még maga sem hitte volna el ezt. – Nem is tudom, hogyan képes az agyad ilyen dolgokat kreálni... Mekkora hülyeség!

- Igen? Hát... Szerintem meg csak te nyugtatod ezzel magadat.

És Orsi tudta, hogy barátnőjének maximálisan igaza van, ezért többet nem szólt, csak némán figyelte tovább a többieket.

Körülbelül tíz perc kemény munka után, a fiúk leültek a lányok mellé, és színpadiasan felsóhajtottak.

- Nem tudom felfogni, hogyan tudtok mosogatógép nélkül élni – morfondírozott Kellan.

- Á, minek? – szólalt meg Orsi, úgy vélte, hogy ezzel sikerül neki kicsit oldani a feszült hangulatot. – Hiszen van három ilyen házias srác a közelünkben, akik elintézik ezt!

- Igen? Jó nektek – kacsintott Rob tréfásan. – De ha nem haragszotok meg, én most kimegyek, és rágyújtok. Már csipognak a rákjaim, hogy etetésidő van.

- Oké, menj csak – mondták a többiek, de Eszti felállt vele együtt, hogy kimegy, szív egy kis friss levegőt, de igazából csak beszélni akart a fiúval.

- Figyelj, ne haragudj azért a múltkori kis kirohanásomért – fordult Eszti Rob felé, amikor már kint voltak az erkélyen, és Rob szájában már ott füstölgött a cigarettája. – Tényleg nem tudom, mi ütött belém, csak az a fránya alkohol, és...

- Hé, nyugi. Nincs semmi gond, az embernek vannak gyengébb pillanatai. Ilyenkor is te vagy te, szóval nem kell parázni. Az ember a problémáival együtt az az ember, aki értékelendő, nem csupa szép és jó. Sőt, inkább örülök, hogy ennyire megnyíltál, még ha... még ha ilyen témában is.

- Hát pont ez az, hogy ilyet az ember a legjobb barátnőjének mesél el, nem egy...

- Nem egy minek? – kérdezte Rob ingerülten. – Nem egy színészecskének? Egy hírességnek, akinek nincsenek érzelmei? Egy tucatárunak, aki csak a vásznakon valaki? Na, mit akartál mondani? – Rob teljesen felspannolta magát, és Eszti kikerekedett szemekkel figyelte, ahogy gyilkos pillantásokkal méregeti.

- Nem egy fiúnak! – kiáltott vissza. – Ennyi, nem kell mindig a rosszra gondolni! És bocs, de most magadra hagylak, hűtsd le magad. – Indult is volna befelé, de Rob elkapta a karját. Eszti megállt, de nem fordult vissza, csak várta, hogy Rob végre mondjon valamit.

- Ne haragudj. Én nem... – kezdte a srác, mire Eszti végre megfordult. Kissé csalódott volt, de Rob bűnbánó szemei megenyhítették. – Én még mindig nem vagyok képes ilyenre. Ezek a fesztelen csevegések... minden pillanatban azt várom, hogy mikor nevettek a szemünkbe. – Elhúzta a száját, és ironikusan felnevetett. – Vicces nem? Pont egy ilyen népszerű ember nem tud mit kezdeni a körülötte lévőkkel...

- Arra még nem gondoltál, hogy pont azért nem tudsz mit kezdeni a környezeteddel, mert híres vagy? – tette fel Eszti a nagy kérdést, majd elhúzta a karját Rob kezei közül, és lassan szembefordult a fiúval.

- Ha tudnád mennyit... – válaszolta Rob halkan, elgondolkodva. – És talán ettől vagyok ennyire... más. Borzalmas állandóan azon kattogni, hogy akit a közeledbe engedsz – itt elhallgatott egy pillanatra, majd Esztire nézett. – Mikor mondja azt, hogy ennyi volt az egész, mert nem bírja tovább...

- Rob... – kezdte Eszti megnyugtatóan. – Teljesen megértem, hogy ilyen érzelmek dúlnak benned... Lehet, hogy furcsán hangzik, de teljesen át tudom élni. De... Azt kell mondanom, hogy igazad van – fájtak neki a kimondott szavak. – Akármennyire is rossz ezt belátni, de egyszer mi is azt fogjuk mondani, hogy ennyi volt. És nem is olyan sokára... Tudod, nekünk otthon is van életünk, amit folytatnunk kell tovább...

- Hát itt meg miről folyik a diskurzus? – lépett ki Kel az ajtón, széles mosollyal az arcán. Kelletlenül tapasztalta, hogy barátainak nincs olyan kirobbanó jókedve, mint neki.

- Rob, most megint mivel stresszeled magad? – fordult barátja felé Kellan. Ez több volt, egy amolyan „Mizu?”-típusú kérdésnél, ezt mindenki jól tudta.

Eszti nem bírta volna meghallgatni Rob válaszát, ezért becsörtetett a lakásba, és bevonult a fürdőbe. Becsapta maga mögött az ajtót, ezzel jelezve, hogy nem kíváncsi másokra.

- Veled meg mi történt? – kérdezte egy hang mögüle. Fel sem tűnt Esztinek, hogy barátnője is éppen a fürdőben tartózkodik. Orsi éppen néhány ruhadarabot vett ki a mosógépből.

- Hogy mi? – kérdezte Eszti már-már hisztérikus hangon. – Nem tudom...

Orsi felállt, és látta, hogy barátnőjét valami nagyon feldúlta. Odament hozzá, és megölelte, mire Esztiben elszakadt valami, és halkan elkezdett sírni.

- Jaj, ne sírj. Minden rendben lesz – csitítgatta barátnőjét Orsi, bár belül nagyon kíváncsi volt, vajon mi boríthatta ki ennyire Esztit. De nem kérdezett semmit, hagyta, hogy megnyugodjon. Tudta, ha Eszti akarja, úgyis rövidesen elmondja neki.

- Nem tudom, mi van velem – nyögte ki sírás közben. Orsi letörölgette barátnője könnyeit egy zsepivel, és Eszti akadozva ugyan, de folytatta. – Kint beszélgettem Robbal, és... valamiért teljesen felkavart. Mi sosem leszünk elég jók nekik, és... és lassan hazamegyünk. Úgy értem haza haza, nem csak át a szomszédba, pár utcával arrébb.

- Sss, nem lesz semmi baj. Gondolj arra, hogy még három hónapig itt leszünk. És... ha haza is megyünk, bármikor visszajöhetünk. – Orsi megpróbálta lenyugtatni Esztit, de őt is elszomorította a gondolat, hogy egyszer tényleg haza kell menniük. Ő még nem gondolt bele ebbe, csak élvezte az ottlétet, a fiúk társaságát, a boldogságot. De próbált erős lenni, főleg, hogy sikerüljön megnyugtatnia Esztit. A saját lelkivilágával ráért később törődni.

- Hé... Minden rendben odabent? – kérdezte idegesen Kellan az ajtó másik oldaláról.

- Ó, igen! – Eszti úgy pattant fel, mintha puskából lőtték volna ki. Gyorsan a mosdóhoz sétált, megmosta az arcát, majd feldobott egy kis alapozót, hogy az előbbi könnyeknek nyoma se legyen. Arcára hatalmas művigyort ragasztott, majd az ajtóhoz sietett. Orsi elképedve nézte ezt a mozdulatsort, nem is tudta, hogy barátnője ekkora átváltozásokon képes átmenni néhány perc alatt. Közben Eszti kitárta az ajtót, így pont szembetalálta magát Kellel.

- Már azt hittük... Őő... hittem, hogy valami baj történt... Olyan gyorsan szaladtál be ide... – magyarázott Kellan, és közben hevesen gesztikulált.

- Igen, tudod, ez azért volt, mert nagyon pisilnem kellett – mondta ki az utolsó szavakat suttogva Eszti.

- Ó, már értem! – kiáltott fel Kel, majd tekintete a mosógép mellett ácsorgó Orsira tévedt. – De... Ti együtt... ? – kérdezte döbbenten Kellan, majd egy pimasz mosoly ült ki arcára.

- Hogy? Mi? – hüledezett Eszti a feltevés hallatán. Úgy tűnt, hogy többet nem tud szólni, ezért Orsi átvette a szót.

- Nos, igen. És valami ellenvetésed van ellene? Nekem ne mondd azt, hogy ti még sosem pisiltetek együtt Robbal... – mondta Orsi csípőre tett kézzel.

- Hát, tudod... Még nem próbáltuk... Mindenesetre örülök, hogy ti igen! Remélem, legközelebb én is láthatom majd – kuncogott, majd ellépett az ajtóból, a lányok pedig kimentek a helyiségből.

Rob továbbra is az erkélyen ácsorgott, ezért Orsi úgy döntött, hogy itt a magánakciójának ideje. Kiment a teraszra, kivette a kulcsot a zárból, és bezárta az ajtót. Ez persze, senkinek sem tűnt fel, Orsi profi volt az ilyesmiben.

- Szia, Rob – köszöntötte kedvesen.

- Szia – válaszolta a srác, miközben az utcát bámulta.

- Gondoltam, megkérdezem, hogy min gondolkozol – Orsi hangja behízelgő volt. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie.

- Tudod... Éppen az élet nagy kérdései járnak a fejemben... Na, meg persze az, hogy...

- Oké, Rob. Mindketten tudjuk, hogy miért vagyok most itt. Mit mondtál Esztinek? – elhadarta az egészet egy szuszra, Robnak még reagálni sem volt jóformán ideje.