14. fejezet - Ebédre hívás

Orsi és Kellan meghámozott egy csomó krumplit, és ennek a műveletnek minden egyes percét élvezték. Nem is azért, mert néha egy-egy darabot egymásra dobáltak, és mindig felesküdtek a bosszúra, ha eltalálta őket a másik, hanem csak szimplán volt jó szórakozás.

- Orsi, amúgy mit főzünk? – kérdezte Kellan komoly ábrázattal a lány felé fordulva.

- Petrezselymes krumplit rántott husival – mosolygott a srácra Orsi.

Kellan egy pillanatig értetlenül nézett, nem tudta eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz.

- Hát, mindenesetre nem hangzik rosszul – mosolyodott el, majd tovább folytatták a munkát.

Egész hamar végeztek a tennivalókkal, és az ebéd is lassan készülgetett, ám a többiek még mindig békésen szunyókáltak.

- Tudod, eszméletlenül jól érzem magam a társaságodban, és más helyzetben örülnék is, ha csak ketten lennénk, de most már kezd zavarni, hogy még mindig alszanak – mondta mindezt Kel teljesen komoly ábrázattal.

- Aha, valld csak be, hogy féltékeny vagy, amiért ők még alhatnak – kuncogott Orsi.

- Nos, lehet, hogy igazad van... De én most akkor is felkeltek mindenkit! – ördögi mosoly jelent meg arcán, majd odasétált Seanhoz, megragadta a srác vállait, majd nem túl finom mozdulatokkal felrázta.

- Ember... – motyogta Sean teljesen kómásan. – Mondd, te normális vagy?

- Hát... Nem – megvonta a vállát. – De ennyit aludni sem normális!

- Egy ilyen este után? Még többet is kellene – Sean elnyomott egy ásítást, majd feltápászkodott a padlóról. – Őőő... Az egész éjszakát itt töltöttem?

- Ott bizony – felelt Orsi a kérdésre. – Szóval, egyáltalán nem csodálkoznék, ha elkezdene fájni a hátad!

- Többiek? – kérdezett ismét Sean.

- Még alszanak – válaszolt ezúttal Kellan neki.

- Hé, ez nem ér! Akkor engem miért kellet felkelteni? – értetlenkedett Sean.

- Most megyek, és őket is felrázom, nyugi! – Kel büszkén kihúzta magát, hogy mennyire ügyesen megoldotta ezt a feladatot.

- Na, ezt megnézem – élénkült fel Sean, majd Kel után indult.

Kellan halkan nyitott be az ajtón, és elsőre teljesen meglepődött, hogy drága barátja és Eszti az egész estét, sőt most már a fél napot is egy ágyban töltötték. Kaján vigyorra húzta ajkait, halkan megköszörülte torkát, majd elordította magát.

- Tűz van, tűz van, keljetek fel! Tűz van!

Az a kép megfizethetetlen volt! Rob egy ugrással pattant ki az ágyból, csak hogy utána az ismeretlen hely szokatlansága miatt akkorát essen az ágy lábában, mint az ólajtó. Hangosan csattanva terült el a parkettán, és hozzá hangosan káromkodott.

Eszti kicsit szerencsésebb volt, de őt is a szívroham kerülgette. Hirtelen felugrott, és az egész ágyneműgarnitúrát magával rántotta, ahogy egy ugrással a földön fetrengő Kellan előtt termett.

- Te szerencsétlen hülye! – mondta Eszti, majd mikor észrevette, hogy Sean nem sokkal lemaradva Kel mögött ugyanúgy fekszik a röhögéstől, pontosított. – Vagyis hülyék! Még jó, hogy felnőtt emberek vagytok. – Habár kiabálni akart, álmos hangjával és összekócolódott hajával nem volt épp a megtestesült magabiztosság mintaszobra.

Odabotorkált a még mindig szentségelő Robhoz, majd segített neki felkelni.

- Jól vagy? – kérdezte, de nem tudta megvárni a választ, mert Kellan az eddiginél még nagyobb hahotázásba kezdett, hogy csak úgy zengett tőle a ház.

- Mi van rajtad? Hello Kitty? Oh, Robbie cuncimókus! – nyüszítette, és közben a földet csapkodta öklével.

- Ha ha ha... Nagyon vicces vagy, haver, de most már igazán abbahagyhatnád...

- Esélytelen! Ezen még egy évig röhögni fogok – mondta Kellan, majd a nevetéstől botladozva kihátrált a szobából, magára hagyva Esztit és Robot.

- Kellan, én tényleg nem azért mondom... – kezdte Orsi, amikor kijöttek már a szobából. – De tudod, a nagy földön való fetrengésben kilátszott a macis alsód, amin... Hát... – Orsi már majdnem megfulladt a visszatartott nevetéstől, Kellan ábrázata pedig...

Egy pillanat erejéig ledöbbent, majd hatalmas vigyor jelent meg arcán.

- De azért jobb, mint a Hello Kitty!

- Nézőpont kérdése – felelte neki a lány egy cinkos mosoly kíséretében.

Körülbelül tíz perc elteltével megjelentek a többiek is, Robon már nem a rózsaszín póló volt, így Kel most ezt nem tette szóvá. Eszti bevett egy fejfájás-csillapítót, ami sajnálatos módon, nem igazán hozott enyhülést a fájdalmára.

- Soha többet nem iszom hétfőn – morogta, majd leült az asztalhoz, ahol már gőzölgő kávéja várta, amit barátnője készített neki.

- Soha ne mondd, hogy soha! Ki tudja, hogy mi lesz még itt – mosolyodott el Orsi, majd előpakolt pár tányért.

- De ugye, azzal tisztában vagytok, hogy nem ússzátok meg a takarítást? – kérdezte csípőre tett kézzel, és komoly ábrázattal.

- Ó, persze! Eszünkbe sem jutott volna lelépni, mielőtt nem teszünk rendet – válaszolta neki kuncogva Kellan.

- Kénytelenek vagytok, ha szeretnétek, hogy legközelebb is beengedjen titeket – mosolygott Eszti, majd rákacsintott barátnőjére.

- Lesz még ma mit megbeszélnünk – intézte a szőke lány ezeket a szavakat barátnőjéhez, magyarul.

- Igen, ebben valahol biztos voltam – felelt neki Eszter az anyanyelvén.

- Azt hiszem, kezdek hozzászokni, hogy teljesen kizártok minket a beszélgetéseitekből – jegyezte meg Robert, majd Kellan felé fordult. – Hé, haver... Asszem’ meg kéne tanulnunk kínaiul!

A lányok egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés.

- Utána már vállalkozhatnátok is – kezdte Eszti fulladozva. – Már látom is magam előtt! „Rob Cheng és Kel Jang színi tanodája. Nem csak angoloknak!”

- Jól van, lányok! – reagálta le Rob unottan az egészet, miközben Kellan a térdét verdeste, annyira tetszett neki a beszólás. – Látom, ma ti is nagyon elemetekben vagytok. – Ekkor Kellan felé fordult. – Vagy te adtál nekik valamit? Remélem nem vettetek be semmit... Főleg, mert én egyáltalán nem is kaptam belőle! – Ezt már ő is szélesen vigyorogva mondta, és ismét mindannyian jót nevettek. A hatalmas dínomdánomra már Sean is bejött a konyhába, és kérdőn tekintett a lányok felé, hogy mégis mi lehet ilyen mulatságos.

- Á, Sean, semmi extra. Épp csak beindítjuk a srácokat az üzleti életben – válaszolta Orsi annyira komolyan, amennyire csak tudta, de szája remegése, és szeme csillogása elárulta.

- Hát jó, ti tudjátok – hagyta annyiban, majd témát váltott. – Na, akkor eszünk?

Erre a másik két fiúnak is felcsillant a szeme, és a lányok lelki szemeik előtt látták, ahogy összefut a nyál a szájukban, és lecsorog a padlóra.

- Istenem, tipikus férfiak... Hozzájuk csak a gyomrukon át vezet az út – fogta fejét Eszti, majd segített Orsinak tálalni.

- Ezt úgy egyétek, hogy én főztem! – mutogatott magára Kellan dagadó mellkassal, mikor már mindannyiuk tányérján ott díszelgett a rántott hús és a petrezselymes krumpli. Orsi felkapta a fejét, és felhúzott szemöldökkel nézett rá, miközben a többiek kételkedő pillantásokat vetettek az előttük fekvő ételre.

- Halál komolyan? – kérdezte Eszti, de mikor meglátta barátnője pillantását, rögtön leesett neki minden. Nem tudta nem lecsapni ezt a magas labdát. Rákacsintott Orsira, majd Kelhez fordult. – Az tök szuper. Mindig is bírtam a házias pasikat. Mit tettél a bundájába, hogy ilyen lágy lett? És a krumplit mivel fűszerezted, mert isteni az illata? Hú, és az állaga is – nyomkodott szét egy kockát a villájával. – Meddig főzted? És sóztad, vagy ételízesítőt használtál? – Ezt mind szinte egy szuszra hadarta el, és Kellannek leesett tőle az álla – főleg mivel fogalma nem volt róla, hogy mi is a válasz a feltett kérdésekre.

- Jól van, haver – mondta Sean. – Még jó, hogy te főzted... De legalább most már nyugodtan eszek belőle, mert tudom, hogy Orsi nem rontja el soha, és oltári jó kajákat tud csinálni – mosolygott az említettre, aki a nyilvános dicsérettől pillanatok alatt fülig pirult.

Az ebéd fantasztikusra sikeredett, miközben Kellan nem győzte hangoztatni, hogy csakis kizárólag az ő főzőtudományának köszönhetően sikerült ennyire jól.

De nem ért ám ilyen könnyen véget ez a nap a kis társaság számára... Szó sem lehetett lazsálásról, a buli után kikötötték a lányok, hogy addig senki sem megy sehova, amíg nem lesz megint rend.

Kellan szedte össze a szemetet, amíg Rob szorgalmasan járt utána egy hatalmas fekete zsákkal, amelybe Kel dobálta a dolgokat. A lányok addig felporszívóztak, és kisszellőztettek mindenhol. Sean segített a mosogatásban, Rob pedig szorgosan törölgette a tányérokat és poharakat.

Együttes erővel egész hamar végeztek is, az idő csak úgy repült, ezért sajnos Kellan és Robert nem maradhattak tovább, hiszen nekik még ma dolgozni kell.

- Lányok, elvihetünk titeket valahová? – kérdezte Kellan egy kedves mosoly kíséretében, amikor már tényleg menniük kellett.

- Hát persze! – Eszti rögtön kapott az alkalmon. – Úgyis azt beszéltük, hogy Orsi ma nálam alszik, és nem lenn jó végigsétálni a városon...

- Ó, igazad van! – kontrázott Kellan. – Nem lenne tanácsos... Milyen jó, hogy kocsival jöttünk, így el tudunk vinni titeket Estherékhez! – Természetesen Kellanek hátsó szándékai voltak. Biztos volt benne, hogy majd most végre megtudják, hol is lakik Eszti, és ezentúl őt is meglehet majd látogatni... Tévedett.

Már a kocsiban ültek, amikor Eszti Orsi felé fordult, és magyarul szólalt meg:

- Te, figyu! Azon gondolkodám – kezdte viccesen –, hogy ha ők most hazavisznek minket, akkor tudni fogják, hol is lakom, és annyit a tuti búvóhelyünknek. Szóval... – De a szöszi a szavába vágott.

- Szóval, ki kéne szállnunk egy-két utcával előbb, igaz? – csillant fel Orsi szeme, amint rájött, barátnője hova is szeretne kilyukadni.

- Igen, én is erre gondoltam – helyeselt Eszti is.

- Csajok! Mit pusmogtok már megint ott hátul? Teljesen elnyomva és hanyagolva érzem magam. – Kellan olyan bánatos arcot és mellé kiskutyaszemeket produkált, hogy a lányok majdnem elnevették magukat rajta.

- Semmiség, Kel! – kezdte Orsi. – Csak gondoltam, nem szeretnétek hallani, hogy hány bevásárló-körutat is tervezünk a hétre.

- Ó... Hát, ez esetben örülök, hogy megkíméltek. – Aztán hirtelen felcsillantak a szemei. – Na, és? Fehérneműt is vesztek? Mert most igazán szexi darabok érkeztek a...

- Kellan! – kiáltottak fel egyszerre, nem csak a lányok, de még Rob is.

- Haver, néha már úgy érzem, túlságosan is egy dologra koncentrált az agyad. Te másra is tudsz gondolni?

- Rob! Most csalódtam benned – dramatizálta túl Kel a jelenetet. Hátravágta magát az ülésen, kézfejével takarva el arcát, és zokogó hangokat hallatott. – Azt hittem eddig, hogy te is férfi vagy. Ne ábrándíts ki, kérlek, hogy mégis a másik csapatban játszol!

- Másik miben? – kérdezte Rob, de amint kiejtette a szavakat, leesett neki, hogy mit is mondott pontosan barátja. – Te, hülye barom!

- Itt jó is lesz! – kiáltott fel Eszti, amikor már a lakás közelében voltak.

- Tényleg itt laksz? – kérdezte Rob Esztitől, miközben egy pillanatra elgondolkozott, és a fejével a lakópark felé bökött.

- Igen, átmenetileg itt... És most Orsi is itt fog pár napig! – Eszti arcán hatalmas mosoly jelent meg, amint belegondolt abba, hogy mennyire jól fogják magukat érezni, megint. Vagyis, még mindig.

- Lányok, szeretnétek, ha bekísérnénk titeket? – Kellan arcán cinkos mosoly jelent meg.

- Ó, nem! Nem kell köszönjük, odatalálunk egyedül is – válaszolt Orsi kuncogva, majd elköszöntek a srácoktól, és elindultak a szomszédos ház bejárata felé, a srácok autója pedig nem indult el addig, míg a lányok be nem léptek az elektromos ajtón.

- Oké, és most mi legyen? Hogy jutunk ide be? – kérdezte Orsi, és közben kényszeresen elmosolyodott, majd az autó felé fordult, és integetett. Eszti addig úgy tett, mint aki épp a kulcsait keresi, amelyek valahol nagyon mélyen lehettek a táskájában... Akkor kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett ki rajta, aki még így is hatalmasnak látszott.

- Elnézést – motyogta Eszti miközben elment mellette, ügyet sem vetve rá. Beléptek a lépcsőházba, majd megvárták, míg az autó elhajt.

- Hú, ez meleg volt – mondta halkan Orsi.

- Az! Na, gyere, menjünk is innen, mielőtt az a pasas visszajönne, mert olyan gyilkosan nézett rám, hogy inkább nem akarok vele újra szembe kerülni.

- Oké, menjünk!

A lányok egy valamivel azonban nem számoltak. A nagy mulatozás közepette elfelejtették, hogy ők immár „hírességeknek” – vagy tini lánykák körében inkább hírhedteknek – számítanak. Amint kiléptek a kapun – napszemüvegük és kapucnijuk hiányában –, egyből ujjal kezdtek rájuk mutogatni, és egy-ketten meg is fordultak, hogy jobban is szemügyre vehessék őket.

Kaptak haragos tekinteteket, mások elismerően pillantottak rájuk. Amikor felvillantak az első vakuk, megszaporázták lépteiket, mielőtt még a másnapi szalagcímek is az ő képükkel virítanának.

Pár perc alatt elérték Öcsiék lakását, és sietősen rohantak fel a lépcsőn, hogy minél előbb biztonságban tudhassák magukat a paparazziktól és az emberektől.

A délután feltűnően gyorsan elrepült, anélkül, hogy a lányok csináltak volna valami érdekeset. Egész délután beszélgettek, zenét hallgattak, filmeket néztek, körmöt festettek, és ruhákat próbálgattak. Persze, nem mentek sehova sem, de a ruhamutogatás egyetlen csajos napból sem maradhatott ki.

Nyolcfelé járhatott az idő, amikor úgy döntöttek, hogy ideje lenne nyugovóra térni, hiszen még mindig nem pihenték ki a tegnap este fáradalmait. Egymás után elmentek fürdeni, készítettek néhány szendvicset, majd fáradtan dőltek be az ágyba, nem törődve a külvilággal.

Az éjszaka folyamán sikerült a két lánynak teljesen kipihennie magát, mély és megnyugtató álomba csöppenniük, ahol nem voltak idegesítő újságcikkek, rohangászó fotósok és hírességek, akik minden bizonnyal fenekestül felforgatták életüket, de a nagy kérdés azonban az: megérte?