3. fejezet - Red Roses

Eszter fülébe most is üvöltött a zene, kizárva London zaját. Séta közben teljesen belemerült egy Dávidtól kapott sms-be, így nem vette észre, hogy valaki fél perce meredten őt figyeli, és mosolyog rá. Hirtelen megérzésre felkapta a fejét, majd körülnézve megpillantott egy őt vizslató kék szempárt.

- Orssiiiii! – visította, majd fél pillanaton belül a lány előtt termett és a nyakába vetette magát örömében.

Orsi egy kicsit meglepődött a nem várt heves üdvözlésen, de örömmel ölelte vissza múltkori utazótársát. A viszontlátás örömében nem vették észre, hogy a fél utca bizalmatlanul méregeti őket, nem értve az éles sikongatás okát.

- Szia Eszti! – mondta nevetve Orsi. – Én is örülök, hogy látlak.

Majd nagyot nézett, amikor egy idős férfi a bajusza alatt morogva ("Flúgos turisták...") elment mellettük. Körbenézve látta, hogy többen is őket figyelik.

- Te Eszti! Mit szólnál hozzá, ha elindulnánk valamerre? – kérdezte halkabban.

- Jó ötlet – válaszolta a megszólított, miután neki is feltűnt a szúrós szemű angol közönség.

Orsi és Eszti nevetgélve sétálgattak London utcáin, s közben folyamatosan csacsogtak egymással.

- Eszti, nincs kedved meginni egy kávét? Van itt a környéken egy annyira hangulatos kis hely! Én első látásra beleszerettem – mondta mosolyogva Orsi.

- Ez hihetetlen! Én is éppen arra gondoltam, hogy megihatnánk valamit... És kíváncsi vagyok arra a helyre. Ha neked tetszik, akkor minden bizonnyal nekem is fog – kuncogott Eszti.

A két lány ezután karöltve indult a Red Roses felé.

- Én itt már voltam ma! – visította a fekete hajú lány, amikor megálltak a Roses előtt.

- Én is! Ah, el sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténhet – mosolygott Orsi, majd nyomott egy puszit újdonsült barátnője arcára.

- Öcsi itt lakik a környéken – mondta Eszti, majd Orsi kérdő tekintetére hozzátette. – Ő a nagybátyám, tudod, akiről meséltem a repülőn. – Orsi bólintott, hogy emlékszik.

Közben a lányok beléptek a kávézóba. Orsi egy pillanatig dermedten nézett maga elé, majd széles mosolyra húzta ajkait.

- Ah, Sean is itt lakik! Komolyan mondom, a helyzet kezd hasonlítani egy tündérmesére. Két magyar lány, távol az otthontól, a messzi Londonban talál egymásra...

- Sean? Ő a barátod, akihez kijöttél? – Orsi bólintott, majd Eszti tovább lelkendezett. – Érzem, hogy mi nagyon jó barátnők leszünk! – majd hirtelen eszébe jutott valami. – Tényleg, ha már így találkoztunk, nem lenne kedved eljönni velem valamikor vásárolgatni és bulizni? Öcsit és a barátnőjét hiába hívtam, nem hajlandóak kimozdulni. Egyedül meg nem az igazi…

- Oh, dehogynem! Remekül hangzik. Még úgysem voltam különösebben sehol, eddig még csak sétálgattam, felfedeztem a környéket. Ráadásul most Sean sincs itthon, mert el kellett utaznia valami tárgyalásra.

- Jaj, nagyon jól fogunk szórakozni!

- Ami a szórakozást illeti – folytatta Orsi –, szombaton lesz a huszonharmadik szülinapom. Már gondolkodtam rajta, hogy el kéne menni valahova. Tarthatnánk egy csajos estét. Mit szólsz hozzá? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Egy csajos este? – Eszti hangja már-már magasabb volt a kelleténél, amikor ezeket a szavakat kimondta. Orsi elégedetten bólintott.

- Mindennél jobban örülnék neki! – mondta Eszti nevetgélve, majd rendelt maguknak két hatalmas pohár kávét.

- Akkor holnap pontban tízkor találkozunk itt, rendben? – kérdezte Orsi, s közben a kávéját kortyolgatta.

- Legyen inkább kilenc! – vágta rá Eszti.

- Örülök, hogy ennyire várod! Akkor legyen kilenc – egyezett végül bele Orsi.

- És amúgy... Sean és Te...? – kérdezte Eszti kíváncsian, és nagyon remélte, hogy barátnője nem tartja tolakodásnak a kérdését. Azonban Orsi hatalmas mosolyát látva Eszti minden kételye elszállt.

- Tudod, mi csak barátok vagyunk... – kezdte a szőke lány, de barátnője félbeszakította.

- Aha, barátok... Látom rajtad – ugratta Eszti.

- Oh, dehogy! – legyintett Orsi, majd halkan hozzátette:

- Én nem olyan lány vagyok.

Egyetlen pillanatig döbbent csend volt köztük. De a pillanat hamar elszállt, és a két lány hatalmas nevetésben tört ki.

- Na jó. Régről ismerjük egymást: még egyszer, évekkel ezelőtt egy helyen nyaraltunk. Ott nem volt köztünk semmi, de nagyon jó barátok lettünk, és azóta is leveleztünk. Azóta felnőttünk, és idén végre alkalmam nyílt rá, hogy meglátogassam – mesélte Orsi. – És te? Neked van valakid? – pirult el.

- Nem, nekem sincs senkim. Kötetlenül jöttem el ide. Bár otthon hagytam a legjobb barátomat… – hirtelen megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre, majd Orsi felé fordította a készüléket. – …Dávidot. Emlegetett szamár – morogta. – Ugye nem baj…?

- Dehogyis, csak nyugodtan! – mosolygott Orsi és tapintatosan a kávéjával kezdett foglalkozni.

- Szia Dávid! – szólt bele Eszti a telefonba. – Mizújs otthon?

- Halihó! Semmi különös, csak ma még nem beszéltünk, és már hiányoltalak. Mi jót csinálsz?

- Épp egy kedves magyar lánnyal – itt Orsira kacsintott – kávézgatok és beszélgetünk.

- Hűha, máris találtál barátokat?

- Igen, képzeld! Mellettem ült a repülőgépen, és most teljesen véletlenül újra összefutottunk. És kiderült, hogy nem is lakunk egymástól messze.

- Akkor jó kezekben vagy – nevetett Dávid.

- Bizony... Már majdnem minden tökéletes – válaszolta Eszti, bele sem gondolva, mit mond...

- Mi hiányzik még? – érdeklődött kíváncsian Dávid. A lány már megbánta, hogy kimondta azokat a szavakat. Nem akarta elárulni a srácnak, hogy mennyire egyedül érzi magát nélküle.

- Tudod... – Eszti elakadt, Dávid pedig lélegzetvisszafojtva várta a lány szavait. – Rossz nélküled.

- Hát... Te is nagyon hiányzol. De ígérem, hogy egyszer meglátogatlak a nyár folyamán...

- Komolyan mondod? – a lány hangja már-már kezdett hisztérikusba átcsapni, annyira megörült a hírnek.

- Persze! Nekem is hiányzol, és sosem árt, ha még egy kicsit gyakorlom a nyelvet – viccelődött a fiú.

- Már annyira izgulok! Feltétlenül értesíts az időpontokról! Nem szeretnék semmiről sem lemaradni.

- Nem fogsz, nyugi. Te leszel az első, akinek szólók!

- Köszönöm, Dávid. De mennem kell. Akkor majd szólj!

Elköszöntek egymástól, és Eszti visszadobta a telefont a táskájába. Hatalmas mosoly terült el arcán, ahogy Orsi felé fordult.

- Hűha. Úgy vigyorogsz, mint a vadalma. Csak nem jó hírt kaptál?

- Jót? Nem. Fantasztikusat! – nevetett Eszti. Orsi érdeklődve figyelt, úgyhogy egyből folytatta. – Na szóval. Van otthon egy nagyon jó barátom, Dávid. Ő hívott most. És… hát... eléggé hiányzik, talán ő hiányzik otthonról a legjobban. És most azt mondta, hogy a nyár folyamán kijön utánam, meglátogatni, mert neki is nagyon hiányzok. – Ezt úgy mondta, hogy minden szónál egyre szélesebb lett a vigyora. Orsi már attól félt, hogy barátnőjének szétreped a szája.

- És… ő csak a barátod? – kérdezte, jól megnyomva a „csak”-ot.

- Igen! – vágta rá gyorsan Eszti.

Orsinak feltűnt, hogy a válasz elég hirtelen érkezett, és Eszti szemében bizonytalanság csillant. Magában sokat sejtve elmosolyodott, de kedvesen folytatta.

- És soha nem is fordult meg egyikőtök fejében sem, hogy esetleg… tudod, hogy lehetne valami több is?

Eszti hirtelen felkapta fejét a kérdésre, mert Orsi mintha a gondolataiban olvasott volna.

- Ez nehéz kérdés. Mi sosem úgy viszonyultunk egymáshoz, mintha... Mi mindig csak barátok voltunk.

- És? Attól még gondolkozhattál ilyesmin – érvelt Orsi.

- Az a helyzet, hogy egyre többször gondolkozom ezen. De félek a visszautasítástól. Neki már számtalan barátnője volt, természetesen minden lányt ismertem, láttam, hogyan törődik velük... A lányok hozzám jöttek panaszkodni, ha épp összevesztek... Ezek után, nem biztos, hogy jól jönne ki, ha mi... Nem arról van szó, hogy nem tudnám szeretni, vagy nem jön be eléggé, mert nagyon is! De attól félek, hogy ez fordítva nem így van. Inkább nem kockáztatom a barátságunkat – öntötte ki a szívét Eszti, barátnője pedig figyelmesen hallgatta.

- Azt hiszem, most elég a pasikból, inkább élvezzük a pillanatot! – kacagott Orsi.

- Igen, egyetértek – nevetett Eszti is.

Tovább kortyolgatták a kávéjukat, közben elkezdték megtervezni a másnapot. Mindketten nagyon várták már a csajos napot.

- Viszont valamikor délután haza kéne ugranom, mert ha minden igaz, Sean holnap estefelé érkezik haza. Gondoltam főzök neki valami vacsorát.

- Hé, mit szólnál, ha együtt főznénk? És akkor nem kéne megszakítani a csajos napot – ajánlotta Eszti. – Persze, csak ha nem veszed tolakodásnak – tette hozzá halkabban.

- Dehogyis! Ez tök jó ötlet! Csinálhatnánk neki valami otthoni finomságot – lelkesült fel Orsi is.

- Süssünk palacsintát!

- Oké! Azt úgyis nagyon szeretem. És legalább bemutathatnálak neki. Amúgy ő is jön majd velünk szombat este, ha minden igaz, hogy el ne vesszek. És hozza egy csomó helyes haverját is – vigyorgott Orsi és Esztire kacsintott.

- Na, már megint a pasiknál tartunk.

- Úgy tűnik mindig ide lyukadunk ki – nevetett fel Orsi.

- Tényleg nem tudunk elszakadni ettől a témától... A pasik mindenütt ott vannak!

- Képzeld csak el, mi lenne, ha nem lennének? – Orsi arca egy pillanatra komoly lett, majd ismét kitört belőle a jóízű nevetés.

- Jaj, katasztrófa! – Eszti alig bírta kinyögni ezt a két szót is.

A kávézóba belépett egy háromfős fiú csapat. Orsi rögtön csekkolta a srácokat, és Esztire kacsintott, majd biccentett a srácok felé.

- Finom falatok – súgta Eszti, és már ki is nézte magának a fekete hajú srácot.

- De még mennyire – értett vele egyet Orsi is.

A srácok egy kis színpad felé sétáltak, ahol már elő volt számukra készítve a terep. Az állványok és az erősítők a helyükön voltak, minden csak a kezdésre várt.

- Nem mondod komolyan, hogy itt ilyen is van? – hüledezett Orsi.

- Hát... Nagyon úgy tűnik. Imádom az ilyen bandákat, az ilyen kis hangulatos kávézókat meg még inkább! – mondta Eszti teljesen átszellemülten, és le nem vette a szemét a srácokról.

- Én is, én is! Sajnálom, hogy otthon nem terjedt el ez a szokás – lelkendezett Orsi.

- Igen, én is. Pedig előbb mennék el egy ilyenre, mint a hatalmas, agyonsztárolt celebek műsoraira.

- Egyetértek – bólogatott Orsi, mikor az egyik fiú kezébe vette a mikrofont, és köszöntötte a kis létszámú közönséget.

Felcsendültek az első dallamok, és a lányok átszellemült arccal hallgatták a zenét. A fekete hajú fiú volt az énekes, és csodálatos hangja volt. Játszottak gyorsabb, ritmusosabb zenét és lágy, lassúbb dallamokat is. Majdnem egy órán keresztül játszottak a srácok. Az utolsó szám után, amikor búcsúztak, megtudtuk, hogy ők voltak a Glowing Ice zenekar, és minden csütörtökön itt játszanak.

- Legközelebb is el kéne jönnünk – vetette fel Orsi.

- Benne vagyok. Nagyon jó a zenéjük – lelkesült fel Eszti.

Kifelé menet a srácok a lányok asztala mellett mentek el, és az énekes rákacsintott Esztire.

- Úgy tűnik kicsit feltűnően bámultad – nevetett fel Orsi.

- Nem tehetek róla – kacagott Eszti is.

- Viszont már nagyon késő van, nekem haza kéne menni, ha nem akarod, hogy holnap elaludjak vásárlás közben.

- Igazad van, induljunk.

Gyorsan fizettek, elbúcsúztak egymástól és elindultak haza, egy csodálatos nappal a hátuk mögött, és egy még izgalmasabbal előttük.