16. fejezet - Sose hátrálj meg

- Melyik? – kérdezte Eszti meglepődve, majd kicsit jobban megnézte a filmben mászkáló embereket. – Ó... De igen.

Nem vették észre, hogy Rob elmosolyodott halk szóváltásukon. Ő természetesen tudta, hogy ki is az a pasas, hiszen már ő is forgatott vele, egy teljesen másféle filmben. A másik két fiú viszont semmit nem vett észre a párbeszédből, annyira rátapadtak a képernyőre.

- De honnan ismerős? Nem tudom hova tenni az arcát, pedig tudom, hogy már láttam egy másik filmben is...

Aztán Kellannek is feltűnt a pusmogás a háta mögött, de ő közbe is szólt, nem maradt csendes megfigyelő, mint Rob.

- Gondolkodjatok vámpírokban – mondta, majd elnevetette magát a saját viccén.

- Ó, tényleg! – csapott a homlokára Orsi. – Csak most nincs hosszú haja! Azt a nomád vámpírt játszotta... Ó, hogy is hívták? – gondolkozott el egy percre, miközben Eszti felé fordult. Kel és Rob csendben figyelték az eseményeket, nem akartak közbeszólni, habár nagyon is jól tudták, hogy hogyan hívják benne a srácot.

- Hát... – kezdte Eszti – én még mindig nem tudom, hogy ki ő. Azt tudom, hogy valamelyik részben játszott, de ennél többet sajnos nem – nézett bűnbánóan Orsira.

- Jaj, már hogyne tudnád! Tudod, az első részben volt, ő volt az, aki ki akarta nyírni Bellát. Tudod, ő volt az egyik főszereplő abban a részben, amikor az a vagány harcjelenet volt a végén! Ott dobálták egymást, meg ilyesmik! – lelkendezett Orsi, nagyon belejött a témába, így hát fel sem tűnt neki, amikor Kellanből kitört a nevetés. – Emlékszem, ez a rész nagyon megmaradt bennem, jól volt megcsinálva, hogy azt mondta a... khm... Edwardnak - Robra pillantott –, hogy nem tudja megölni. De aztán, nem volt igaza...

- Wá! Tényleg! – kiáltott fel Eszti is. – Most már tudom! Mi is volt a neve? Jack? Jake? Ja, nem, az a farkas volt... – Itt már Rob sem bírta tovább, ő is hangosan felnevetett. De ez a lányokat cseppet sem zavarta a gondolkodásban.

- James – adta meg a választ a kérdésükre végül Sean.

- Az! Tényleg – kiáltott fel Orsi, amint eszébe jutott a név. Egy fél perc néma csend után egy emberként fordultak Sean felé.

- És ezt te honnan tudod? – kérdezte kíváncsian Eszti. – Csak nem eltitkolt fanatikus vagy?

Sean először mintha elpirult volna a feltételezéstől – bár ezt a sötét jótékonyan eltakarta –, majd félig-meddig lazán vállat rántott, és úgy válaszolt.

- A húgom a rajongótok. Tele van plakátolva a szobája Twilight poszterekkel, meg szívecskés képekkel, meg ilyen vackokkal. Gondolhatjátok, hányszor kellett nekem megnéznem vele azokat a filmeket. – Sean az emlékektől, a másik két fiú a sztoritól és a félelmetes kishúgitól, a két lány meg az elfojtott nevetéstől vágtak szenvedő arcot. De aztán a csajok nem bírták tovább, mikor meglátták a színészpalánták szemében felvillanó riadtságot, amit valószínűleg az hozott elő, hogy nehogy találkozniuk kelljen Sean húgával.

- Jól szórakoztok, mi? – kérdezte Rob kicsit durcásan. – Örülök neki. De ne tudjátok meg, milyen az, amikor egy rakás kiscsaj kerget titeket. Nincsenek jó emlékeim a rajongó kistestvérekről.

- Nos, azt hiszem, nekünk is volt hozzájuk szerencsénk, miután két rohangászó srác elcsapott minket az utca közepén, majd utána kétszáz lány is átvágtatott rajtunk. – Orsi ezt először kissé szemrehányóan mondta, amitől a srácok összébb húzták magukat, de aztán megenyhült, és elmosolyodott. Nem akart megint veszekedni. – Na, de inkább nézzük a filmet, már így is egy csomó mindenről lemaradtunk, mert átpofáztuk.

Visszafordították figyelmüket a film felé, ahol épp egy medencés partis jelenet volt kibontakozóban, nagyon sok félmeztelen pasival. A csajok hangosan „hú”-ztak meg „há”-ztak, ami nem kicsit kezdte idegesíteni a fiúkat.

- Azt a hasfalat nézd, úristen – ájuldozott Eszti.

- Nem semmi kockák – bólogatott Orsi is.

- Hé, ha kockákat akarsz, azok vannak itt is – vigyorgott Kellan, és már húzta is felfelé a pólóját.

- Jaj, Kellan, szűnj meg – hűtötte le Eszti a nagydarab srácot, aki kelletlenül és duzzogva ült vissza a földre.

A három srác karba tett kézzel nézte végig a filmet, hallgatva a lányok nyáltól csöpögő csodálatát. Eddig mindannyian szerették ezt a filmet, de ez után az élmény után átértékelték magukban a lányokkal való videózást. Soha többet! Legalábbis ezt, és ehhez hasonló filmet tuti.

Miután leperegtek a film utolsó kockái is, a lányok egymás felé fordultak, és rögtön csacsogni kezdtek, amit a fiúk kíváncsian és letaglózva hallgattak.

- Ah, láttad azokat az izmokat? – hüledezett Eszti.

- Hogyne láttam volna? Szerinted, figyeltem mást is? – nevetett fel Orsi, mire a fiúk szúrós pillantásokkal méregették őket.

- Nem minden a külső – morogta Robert. Ez a helyzet egy kicsit ironikus volt. Pont az a srác mondja ezt, akinek a külsőjéért lányok milliói vannak oda.

- Teljesen igazad van – fordult felé Eszti – nem minden a külső. De azért, nem árt, ha azzal is törődik valaki – fejezte be a mondatot, majd ismét Orsira nézett.

- Orsi... Most komolyan, oké, hogy mindketten eléggé ott voltak a szeren, de neked melyik srác volt a kedvenc? – Eszti arcán cinkos mosoly jelent meg.

- Huh... Ez egy elég nehéz kérdés. Hát... Simán rávághatnám, hogy Ryan, hiszen... Olyan rosszfiús – kuncogott – de mégis azt kell mondanom, hogy Jake. Pont azért, mert ő meg a jófiú. És neked?

- Milyen érdekes – gondolkozott el Eszti. – Én kapásból rávágnám, hogy Jake, pont a jófiú image miatt. De... Mégis azt kell mondanom, hogy Ryan. Azt hiszem, bírom a rosszfiúkat! – nevetett fel Eszti is. A három srác elképedve nézett egymásra. Ez a vélemény sehogy sem tetszett nekik, már azon gondolkoztak, hogy most ők vágnak vissza valamivel a lányoknak. Ez övön aluli ütés volt tőlük, kétségtelen.

- Haver – kezdte Rob az ellentámadást –, és neked mi volt a véleményed a szőkéről?

- Ó, ne is mondd! – lelkesült fel Kellan, mire a lányok kíváncsian nézték őket, és várták a fejleményeket. – Már rögtön kiszúrtam magamnak! 

- Tényleg elég jól nézett ki – értett egyet Sean is.

De a lányokat nem lehetett ilyen könnyen átrázni. Orsi rögtön vette a lapot, és ő is becsatlakozott a színjátékba.

- Igen, már nekem is feltűnt, hogy mennyire jól nézett ki az a lány, még így női szemmel is. Meg volt mindene, jó volt az alakja, szóval...

- És a haja is tök jól volt megcsinálva! – kontrázott Eszti. – Nagyon tetszett. Meg a ruhái is!

- Igen-igen, láttad azt a cuki fehér ruhácskát? – kérdezte Orsi fellelkesülve, miközben észrevétlenül Esztire kacsintott. – Úristen, nagyon jól nézett ki.

- Meg láttad milyen menő bikinije volt?

A fiúk már tényleg nem tudták mit csináljanak. Teljesen magukba zuhantak, Kel és Rob pedig már azon voltak, hogy hazamennek, amikor a lányokból kirobbant a nevetés.

- Jaj, istenem! Fiúk, ne tegyétek ezt velünk! Annyira könnyű titeket palira venni – törölgette Eszti a könnyeit.

- De ne aggódjatok, mi csak titeket szeretünk – mondta nekik Orsi kuncogva. Fél szemmel Kellant figyelte, akinek felcsillantak a szemei, és felé mozdult ültében. Nem tudta, most mi lesz, úgyhogy inkább gyorsan felállt, és magával húzta barátnőjét is. – Na, gyertek. Esztivel csinálunk nektek valami finomat kárpótlásul.

- Remek! – lelkendezett Sean, aki nagyon gyorsan túltette magát a lányok hülyeségein. Neki már volt ideje hozzászokni. – Srácok, kértek sört?

- Aha, engem megdobhatsz eggyel – tápászkodott fel Kellan is a földről.

- Kösz, én nem kérek. Viszont egy kávét szívesen vennék – nézett célzón és szépen Esztire, aki elnevette magát.

- Gyere, csinálok neked. – Felhúzta Robot, és mind az öten kivonultak a konyhába. Sean a hűtőhöz ment, és szerzett két sört, Eszti kávét főzött, Orsi meg gyorsan kikevert egy kis tésztát, és néhány perc múlva már pakolta is a kopogó szemű társaság elé a kész palacsintákat.

- Anyám, ez baromi jó! – Kellan teljesen oda meg vissza volt, Sean és Rob pedig beszéd nélkül tömte magába a finomságot. A lányok vigyorogva figyelték a fiúkat, akik úgy ették a palacsintát, ahogy Orsi sütötte.

- Azért nekünk is hagytok? – kérdezte Eszti, és leült a fiúk közé.

- Tessék, csak neked! – mondta Orsi, majd egy szívecske alakúra sült palacsintát tett le Eszti elé, amit a fiúk irigykedve néztek.

- Köszönöm – válaszolta Eszti hatalmas mosollyal arcán, majd felállt és nyomott egy puszit barátnője arcára.

- Hé! Többet nem kapunk? – kérdezte Kellan, miközben hatalmas mosolyra húzta ajkait. Természetesen, senki sem hitte azt, hogy a palacsintáról lenne szó...

- Kel, tedd üresbe magad! – szólt rá nevetgélve Orsi. – Azt hiszem, ha olyasmit akarsz látni, akkor tudod, hol kell keresned!

- Na, haver, most lebuktál, hogy titokban ilyen bárokba járkálsz – ugratta Rob Kellant, majd játékosan hátba veregette.

- Nem szégyen az! – vállalta fel Kel, és büszkén kihúzta magát. – Egyszer neked is el kell jönnöd velem!

Mindenkiből kitört a hangos nevetés, senki sem gondolta komolyan, hogy a srácok – főként Kellan – ilyen helyekre járnak szabadidejükben. Az már más tészta, hogyha nem lennének híresek, mennyi időt töltenének el ott, de így nem lehetséges.

Miután végeztek a palacsintákkal, a lányok már készültek, hogy elmosogassanak, amikor Sean közbeszólt.

- Hé, csajok! Arra gondoltunk a fiúkkal, hogy ma mi mosogatunk, amiért ilyen finomat sütöttetek nekünk!

- Hogy mit csinálsz? – kérdezte Kellan Sean felé fordulva, teljesen elképedt arccal.

- Ó, nem! Nem csak én mit csinálok, hanem mi hárman mit csinálunk – mosolyodott el diadalittasan, hogy most sikerült megszívatnia a srácokat. – Rob mosogat, Kel öblít, én pedig törölgetek!

- Nem lehetne inkább fordítva? – nyögött fel Rob.

- Nem lehetne inkább úgy, hogy Sean, ha már ennyire lovagiasan felvállalta a mosogatás terhét, hogy ő megcsinálja az egészet? – kontrázott Kellan.

- Jaj, fiúk! Pedig ez igazán kedves lenne tőletek! – mosolygott rájuk Orsi, és feléjük nyújtotta a már kellően habos szivacsot.

- Jaj, ne vágjatok már ilyen pofát – húzta el Eszti a száját a fiúk, de legfőképp Kellan és Rob arckifejezését látva.

- Na, jó, gyertek srácok, akkor majd én mosogatok, ti meg majd öblítetek, meg törölgettek. – Sean felállt, átvette Orsitól a szivacsot, direkt úgy, hogy a kezük összeérjen – és ezt Kellan is lássa –, majd adott egy puszit az arcára, és az asztal felé intett a fejével, hogy Orsi nyugodtan üljön csak le. A lány teljesen elpirult ettől a megmozdulástól, igazán nem számított rá. Nem is mert Kellan felé nézni, csak gyorsan helyet foglalt a legközelebbi széken, miközben Eszti az arcába vigyorgott.

Eközben Kellan teljesen döbbenten ácsorgott, majd hihetetlen gyorsasággal állt oda Sean mellé mosogatni, és mint a kisangyal vetette bele magát a munkába. Rob fejcsóválva nézte őket, majd beállt harmadiknak, és szépen eltörölgette a tányérokat, majd toronyba állította őket a pulton.

Eszti is leült az asztalhoz, és onnan figyelte a fiúk ténykedését, főleg azt a kis lökdösődést, amit Kel és Sean produkáltak. Jókat nevetett magában, amikor Orsi halkan, magyarul szólalt meg.

- Eszti, ez meg mi a fene volt? – cincogta, és még mindig teljesen vörös volt a feje.

- Hát Orsi... – kezdett bele Eszti ugyancsak magyarul. – Nekem nagyon úgy tűnt, hogy Seanon eluralkodott a kapuzárási pánik, és úgy érezte, cselekednie kell. Aztán ott van Kellan, aki ezt észrevette, és nagyon nem tetszik neki a konkurencia.

Orsi elképedve fordult barátnője felé.

- Eszti, mióta csaptál fel te pszichiáternek? – kérdezte hitetlenkedve, majd a fiúkat kezdte stírölni. Szó, mi szó tényleg elég jól néztek ki mosogatás közben...

- Szívem, nem kell ahhoz annak lenni, hogy lássam, ami körülöttem zajlik. Elég a két szemem.

- Te zöldségeket beszélsz! – mondta Orsi, de közben még maga sem hitte volna el ezt. – Nem is tudom, hogyan képes az agyad ilyen dolgokat kreálni... Mekkora hülyeség!

- Igen? Hát... Szerintem meg csak te nyugtatod ezzel magadat.

És Orsi tudta, hogy barátnőjének maximálisan igaza van, ezért többet nem szólt, csak némán figyelte tovább a többieket.

Körülbelül tíz perc kemény munka után, a fiúk leültek a lányok mellé, és színpadiasan felsóhajtottak.

- Nem tudom felfogni, hogyan tudtok mosogatógép nélkül élni – morfondírozott Kellan.

- Á, minek? – szólalt meg Orsi, úgy vélte, hogy ezzel sikerül neki kicsit oldani a feszült hangulatot. – Hiszen van három ilyen házias srác a közelünkben, akik elintézik ezt!

- Igen? Jó nektek – kacsintott Rob tréfásan. – De ha nem haragszotok meg, én most kimegyek, és rágyújtok. Már csipognak a rákjaim, hogy etetésidő van.

- Oké, menj csak – mondták a többiek, de Eszti felállt vele együtt, hogy kimegy, szív egy kis friss levegőt, de igazából csak beszélni akart a fiúval.

- Figyelj, ne haragudj azért a múltkori kis kirohanásomért – fordult Eszti Rob felé, amikor már kint voltak az erkélyen, és Rob szájában már ott füstölgött a cigarettája. – Tényleg nem tudom, mi ütött belém, csak az a fránya alkohol, és...

- Hé, nyugi. Nincs semmi gond, az embernek vannak gyengébb pillanatai. Ilyenkor is te vagy te, szóval nem kell parázni. Az ember a problémáival együtt az az ember, aki értékelendő, nem csupa szép és jó. Sőt, inkább örülök, hogy ennyire megnyíltál, még ha... még ha ilyen témában is.

- Hát pont ez az, hogy ilyet az ember a legjobb barátnőjének mesél el, nem egy...

- Nem egy minek? – kérdezte Rob ingerülten. – Nem egy színészecskének? Egy hírességnek, akinek nincsenek érzelmei? Egy tucatárunak, aki csak a vásznakon valaki? Na, mit akartál mondani? – Rob teljesen felspannolta magát, és Eszti kikerekedett szemekkel figyelte, ahogy gyilkos pillantásokkal méregeti.

- Nem egy fiúnak! – kiáltott vissza. – Ennyi, nem kell mindig a rosszra gondolni! És bocs, de most magadra hagylak, hűtsd le magad. – Indult is volna befelé, de Rob elkapta a karját. Eszti megállt, de nem fordult vissza, csak várta, hogy Rob végre mondjon valamit.

- Ne haragudj. Én nem... – kezdte a srác, mire Eszti végre megfordult. Kissé csalódott volt, de Rob bűnbánó szemei megenyhítették. – Én még mindig nem vagyok képes ilyenre. Ezek a fesztelen csevegések... minden pillanatban azt várom, hogy mikor nevettek a szemünkbe. – Elhúzta a száját, és ironikusan felnevetett. – Vicces nem? Pont egy ilyen népszerű ember nem tud mit kezdeni a körülötte lévőkkel...

- Arra még nem gondoltál, hogy pont azért nem tudsz mit kezdeni a környezeteddel, mert híres vagy? – tette fel Eszti a nagy kérdést, majd elhúzta a karját Rob kezei közül, és lassan szembefordult a fiúval.

- Ha tudnád mennyit... – válaszolta Rob halkan, elgondolkodva. – És talán ettől vagyok ennyire... más. Borzalmas állandóan azon kattogni, hogy akit a közeledbe engedsz – itt elhallgatott egy pillanatra, majd Esztire nézett. – Mikor mondja azt, hogy ennyi volt az egész, mert nem bírja tovább...

- Rob... – kezdte Eszti megnyugtatóan. – Teljesen megértem, hogy ilyen érzelmek dúlnak benned... Lehet, hogy furcsán hangzik, de teljesen át tudom élni. De... Azt kell mondanom, hogy igazad van – fájtak neki a kimondott szavak. – Akármennyire is rossz ezt belátni, de egyszer mi is azt fogjuk mondani, hogy ennyi volt. És nem is olyan sokára... Tudod, nekünk otthon is van életünk, amit folytatnunk kell tovább...

- Hát itt meg miről folyik a diskurzus? – lépett ki Kel az ajtón, széles mosollyal az arcán. Kelletlenül tapasztalta, hogy barátainak nincs olyan kirobbanó jókedve, mint neki.

- Rob, most megint mivel stresszeled magad? – fordult barátja felé Kellan. Ez több volt, egy amolyan „Mizu?”-típusú kérdésnél, ezt mindenki jól tudta.

Eszti nem bírta volna meghallgatni Rob válaszát, ezért becsörtetett a lakásba, és bevonult a fürdőbe. Becsapta maga mögött az ajtót, ezzel jelezve, hogy nem kíváncsi másokra.

- Veled meg mi történt? – kérdezte egy hang mögüle. Fel sem tűnt Esztinek, hogy barátnője is éppen a fürdőben tartózkodik. Orsi éppen néhány ruhadarabot vett ki a mosógépből.

- Hogy mi? – kérdezte Eszti már-már hisztérikus hangon. – Nem tudom...

Orsi felállt, és látta, hogy barátnőjét valami nagyon feldúlta. Odament hozzá, és megölelte, mire Esztiben elszakadt valami, és halkan elkezdett sírni.

- Jaj, ne sírj. Minden rendben lesz – csitítgatta barátnőjét Orsi, bár belül nagyon kíváncsi volt, vajon mi boríthatta ki ennyire Esztit. De nem kérdezett semmit, hagyta, hogy megnyugodjon. Tudta, ha Eszti akarja, úgyis rövidesen elmondja neki.

- Nem tudom, mi van velem – nyögte ki sírás közben. Orsi letörölgette barátnője könnyeit egy zsepivel, és Eszti akadozva ugyan, de folytatta. – Kint beszélgettem Robbal, és... valamiért teljesen felkavart. Mi sosem leszünk elég jók nekik, és... és lassan hazamegyünk. Úgy értem haza haza, nem csak át a szomszédba, pár utcával arrébb.

- Sss, nem lesz semmi baj. Gondolj arra, hogy még három hónapig itt leszünk. És... ha haza is megyünk, bármikor visszajöhetünk. – Orsi megpróbálta lenyugtatni Esztit, de őt is elszomorította a gondolat, hogy egyszer tényleg haza kell menniük. Ő még nem gondolt bele ebbe, csak élvezte az ottlétet, a fiúk társaságát, a boldogságot. De próbált erős lenni, főleg, hogy sikerüljön megnyugtatnia Esztit. A saját lelkivilágával ráért később törődni.

- Hé... Minden rendben odabent? – kérdezte idegesen Kellan az ajtó másik oldaláról.

- Ó, igen! – Eszti úgy pattant fel, mintha puskából lőtték volna ki. Gyorsan a mosdóhoz sétált, megmosta az arcát, majd feldobott egy kis alapozót, hogy az előbbi könnyeknek nyoma se legyen. Arcára hatalmas művigyort ragasztott, majd az ajtóhoz sietett. Orsi elképedve nézte ezt a mozdulatsort, nem is tudta, hogy barátnője ekkora átváltozásokon képes átmenni néhány perc alatt. Közben Eszti kitárta az ajtót, így pont szembetalálta magát Kellel.

- Már azt hittük... Őő... hittem, hogy valami baj történt... Olyan gyorsan szaladtál be ide... – magyarázott Kellan, és közben hevesen gesztikulált.

- Igen, tudod, ez azért volt, mert nagyon pisilnem kellett – mondta ki az utolsó szavakat suttogva Eszti.

- Ó, már értem! – kiáltott fel Kel, majd tekintete a mosógép mellett ácsorgó Orsira tévedt. – De... Ti együtt... ? – kérdezte döbbenten Kellan, majd egy pimasz mosoly ült ki arcára.

- Hogy? Mi? – hüledezett Eszti a feltevés hallatán. Úgy tűnt, hogy többet nem tud szólni, ezért Orsi átvette a szót.

- Nos, igen. És valami ellenvetésed van ellene? Nekem ne mondd azt, hogy ti még sosem pisiltetek együtt Robbal... – mondta Orsi csípőre tett kézzel.

- Hát, tudod... Még nem próbáltuk... Mindenesetre örülök, hogy ti igen! Remélem, legközelebb én is láthatom majd – kuncogott, majd ellépett az ajtóból, a lányok pedig kimentek a helyiségből.

Rob továbbra is az erkélyen ácsorgott, ezért Orsi úgy döntött, hogy itt a magánakciójának ideje. Kiment a teraszra, kivette a kulcsot a zárból, és bezárta az ajtót. Ez persze, senkinek sem tűnt fel, Orsi profi volt az ilyesmiben.

- Szia, Rob – köszöntötte kedvesen.

- Szia – válaszolta a srác, miközben az utcát bámulta.

- Gondoltam, megkérdezem, hogy min gondolkozol – Orsi hangja behízelgő volt. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie.

- Tudod... Éppen az élet nagy kérdései járnak a fejemben... Na, meg persze az, hogy...

- Oké, Rob. Mindketten tudjuk, hogy miért vagyok most itt. Mit mondtál Esztinek? – elhadarta az egészet egy szuszra, Robnak még reagálni sem volt jóformán ideje. 

15. fejezet - Női bajok

A lányok reggel arra ébredtek, hogy valami eszeveszettül visít az előszoba felől. Álmosan felültek, és kótyagos fejjel néztek egymásra, mert még annyira nem voltak képben, hogy elsőre le sem esett nekik, hogy a zaj forrása bizony egy veszettük csipogó-csörgő-rezgő mobiltelefon. Méghozzá Orsi mobilja, amit az este kint felejtett az étkezőasztalon. Nagy nehezen eljutott a szöszi agyáig az információ, hogy fel kéne vennie a telefont; botladozva – Esztin átmászva-esve – kiugrott az ágyból, de mire odaért volna, a rejtélyes korai hívó már letette.

A lány megnézte telefonja képernyőjét, és meglepődve konstatálta, hogy már négy nem fogadott hívása volt Kellantől.

Hát ez meg mit akarhat? – kérdezte magától gondolatban, de mire a „mondat” végére ért volna, ismét vad csipogásba kezdett szegény szerencsétlen kütyü. Orsi kicsit hagyta, hadd csörögjön, majd úgy fél perc elteltével vette csak fel.

- Tessék? – szólt bele, és komolysággal próbálta leplezni álmos hangját.

- Szia! Már vagy százszor hívtalak! Miért nem vetted fel? Jól vagy? Vagy történt valami? – Kellan ezer meg egy elhadart kérdést zúdított hirtelen szegény Orsi nyakába, aki még mindig félig álmodva próbálta kihámozni a mondatok értelmét. De aztán hősnőnk agya egy pillanat alatt átkapcsolt álmosból gonoszkodóba, és így szólt bele a telefonba:

- Öhm, bocsánat, de... Kivel beszélek épp? – kérdezte teljesen természetes hangon, mintha valóban nem ismerné fel a vonal túloldalán levő illetőt.

- Jaj, Orsi, ne csináld már! Kellan vagyok. – Hatalmas kussolás Orsi részéről, mire Kellan már bizonytalanabbul folytatta. – Kellan Lutz, tudod! – Orsi még mindig nem válaszolt. – Orsi?

- Ja, igen! Már emlékszem! – tettette a megvilágosodást, majd úgy folytatta, mintha az előbbi színjáték el sem hangzott volna közöttük. – Szia Kellan, miért kerestél? – kérdezte vidáman, és igyekezett elrejteni feltörni készülő nevetését.

- Hát... Őő... – Kellan próbálta összeszedni magát, hirtelen nem tudta mire vélni a helyzetet, csak pislogott értetlenül. – Csak gondoltam, megkérdezem, hogy minden rendben van-e.

- Igen, minden a legnagyobb rendben – válaszolta Orsi, és egy icipicit megremegett a hangja.

- Király! Akkor... Gondolom, lenne kedvetek meginni egy kávét! – Úgy tűnt, hogy Kel már el is felejtette az iménti precedenst, és már vígan tovább is lépett.

- Tudod... – kezdte Orsi, majd a hatás kedvéért szünetet tartott. – Mára teljesen be vagyunk táblázva... Vásárolni kell, főzni, és este halaszthatatlan mozi!

A vonal másik végén döbbent csend.

- Mi lenne, ha együtt mennénk moziba? – harsogta a kérdést Kel, olyan hangerővel, ami túl sok volt Orsinak korán reggel.

- Ó, az nem jó. Tudod, ez amolyan csajos este, amikor...

- Hé, a tegnapi is annak indult! – vágott közbe Kellan. Úgy tűnt, hogy nagyon sérti a büszkeségét, Orsi elutasítása.

- Ja, igen! De az más volt. És most mennem kell, mert lefőtt a kávém! Szia! – köszönt el villámgyorsan, mire a srácnak reagálni sem volt ideje. Orsi nagyot sóhajtott, majd kuncogni kezdett, és visszament Esztihez.

- Orsi... – szólította meg barátnőjét. – Ezt miért kellett?

- Jaj, nem muszáj mindig első szavukra ugrani, nem igaz? – kérdezte Orsi. – Nem kell, hogy még mi is fényezzük őket, mert aztán még a végén hozzászoknak, és egyet füttyentenek, nekünk meg ugranunk kell.

- Jogos, van benne valami.

- Na, ugye. Egy napot kibírnak nélkülünk. Különben sem ismernek minket, eddig is tökéletesen megvoltak nélkülünk is, nem igaz? – fejtette ki Orsi, majd a választ meg sem várva témát váltott. – Tényleg, ha már azt mondtam Kellannek, hogy moziba megyünk... Nincs kedved tényleg elmenni, megnézni valami filmet?

- Oké, ez jó ötlet! És mit nézzünk?

- Hát, ez jó kérdés. Nem tudom, mit játszanak mostanában a mozikban. De majd ha ott leszünk, akkor döntünk, mit szólsz?

- Benne vagyok – egyezett bele Eszti, majd ezzel befejezettnek is tekintette a beszélgetést, és elvonult a fürdőbe, hogy elvégezze reggeli emberi teendőit.

Orsi addig feltett főni egy kávét, majd készített maguknak reggelire egy kis rántottát. Már javában kortyolgatta a feketét egy csini piros bögréből, amikor Eszti lezuttyant mellé, és nekiállt falatozni.

- Hmm, ez igazán fincsi lett!

- Köszi... – kezdte volna Orsi, de Eszti még nem fejezte be a dicséretet.

- Seannak igaza volt, te valóban nagyon jól tudsz főzni – mondta gonoszkás mosollyal. – Hányszor is mondta el tegnap ebédkor? Négyszer, ötször? – Orsinak már vörösebb volt a feje, mint a kezében tartott bögre, és alig bírt megszólalni.

A délután első fele unalmasnak ígérkezett, a tervezett program az volt, hogy mindketten felhívják a szülőket, megnézik az üzeneteiket, és megkukkolják a közösségi oldalaikat is. Orsi laptopja Seannál maradt, de szerencsére Esztinek is volt egy, amit felajánlott barátnőjének, ő pedig Öcsiékét használta addig.

Szerencsére otthon minden a legnagyobb rendben zajlott, az egyetlen probléma a lányok hiánya volt.

Eszti a telefonját szorongatta, és nézte a képernyőn megjelenő nevet: Dávid.

Nem tudta, hogy mitévő legyen. Szívesen felhívta volna a fiút, hiszen régóta nem hallott felőle, viszont bántotta, hogy mostanában Dávid sem kereste őt...

- Mire vársz még? – kérdezte Orsi barátnőjétől, ezzel visszarángatva Esztit a valóságba.

- Nem tudom... – válaszolta bizonytalanul Eszti, majd megnyomta a hívás gombot.

A telefon kicsöngött, egyszer, kétszer, majd harmadszorra is. A lány már teljesen elvesztette a reményt, miszerint hallhatja Dávid hangját, mikor az az utolsó pillanatban felcsendült a vonal másik végén.

- Szia – köszöntötte Eszti halkan, és igyekezte leplezni hangja remegését.

- Szia – szólt bele a srác a telefonba. Hangja álmos volt, alighanem, most kelhetett fel. – Régen hívtál!

- Te is! – válaszolt rögtön Eszti, talán túl hevesen is. – Azt hittem, már valami történt...

És ezután egy hosszú beszélgetés vette kezdetét, amiben kiderült, hogy Dávid bulizott előző éjszaka, azért aludt, amikor Eszti felhívta őt. Nem beszéltek sokáig, mert a srác még nagyon nem volt beszámítható állapotban, úgyhogy inkább rövidre fogták. Eszti csalódottan nyomta ki a telefont; úgy érezte, hogy a fiú nagyon furcsán, majdhogynem hidegen viselkedett vele, de aztán azzal nyugtatta magát, hogy Dávid csak fáradt, és ilyenkor nem vágyik senkire.

Merengéséből a nyöszörgő Orsi zökkentette ki, aki nyűgösködve vonszolta be magát a szobába, és összegörnyedve zuhant az ágyba.

- Orsi, jól vagy? – kérdezte Eszti meglepődve, ugyanakkor aggódva, és odament barátnőjéhez.

- Nem – nyöszörögte, és úgy feküdt, hogy minél jobban tudja szorítani a hasát. – Fáj a hasam!

- Oh, mi történt? Rosszat ettél? Vagy a sok pia most üt ki? Vagy... – kezdte volna tovább, de aztán lesett neki valami. – Jaj, ne... Te szegény – húzta el a száját.

- Igen, én szegény. Nincs valami bogyód? Az enyém Seannál maradt, mert teljesen kiment a fejemből.

- De van, várj, hozok egyet! – Azzal elrohant, hogy egy perc múlva visszatérhessen egy pohár vízzel és egy apró rózsaszín pirulával.

- Köszi – vette el Orsi a fájdalomcsillapítót. – Asszem’ a mai mozizásnak lőttek. Én így ki nem megyek az emberek közé, az tuti.

- Oké – egyezett bele Eszti. – De akkor mit csináljunk?

- Mit szólnál egy kis videózáshoz? Sean ajánlott egy filmet, állítólag nagyon ott van a szeren, de én még úgy sem láttam.

- Melyik?

- Never Back Down.

- Még nem hallottam róla, de benne vagyok – mosolygott barátnőjére Eszti, majd kiment a konyhába, hogy vigyen Orsinak még egy kis vizet.

- Csak tudod, az a baj, hogy a film az Seannál van... – mondta Orsi elgondolkozva, amikor Eszti visszaért mellé.

- Ajaj... Erre nem is gondoltunk. Akkor, mi legyen? – kérdezte Eszti, és elkezdte magában fontolgatni a lehetőségeket. – Mi lenne, ha online néznénk?

- Ez jó ötlet – válaszolta Orsi, majd rákeresett a filmre, Eszti pedig készített pattogatott kukoricát. A helyzet tökéletesen nyugodt volt, úgy tűnt, hogy semmi sem zavarhatja meg... Csak a telefoncsörgés. Ezúttal Esztit keresték, mégpedig Rob.

- Szia! – köszöntötte a srác. – Gondoltam, megkérdezem, mi jót csináltok.

- Szia – köszönt vissza Eszti. – Hát, éppen filmezni készültünk... Nagyon boldognak tűnsz!

- Én? Nem. Á, dehogy! – magyarázkodott Rob, ami Esztinek nagyon gyanús volt.

- Van egy olyan érzésem – kezdte a lány, majd egy rövid szünetet tartott. – Hogy Kellan megbízásából telefonálsz.

- Hát persze! – felelte Rob ugyanolyan lelkesedéssel. Esztinek ez megint csak gyanús lett.

- Ki vagyok hangosítva? – kérdezte.

- Nem – felelte Rob, mire Eszti elgondolkodott.

- Akkor már értem. Biztosan Kel kért meg, hogy hívj fel minket, és most ott strázsál melletted, hogy mit mondasz. Fogadjunk, hogy szeretné, ha megkérdeznéd, nem szeretnénk-e valami közös programot. Ugye, jól mondom? – kuncogott halkan Eszti.

- Pontosan – válaszolta Rob röviden. Nem volt túl bő szavú...

- És most nem beszélhetsz, vagy mi? – kezdett kijönni Eszti a béketűrésből.

- De, beszélhetek. – Újabb hosszú válasz érkezett, és Rob hangján érződött, hogy már vigyorog.

- Rob, ne idegelj! Nyögd már ki, mit akarsz, mert esküszöm, kinyomom a telefont! – Rob érezhette, hogy kicsit túllőtt a célon – és nem mellesleg már Kellan is egyre erősebben böködte a karját, hogy beszéljen már –, úgyhogy elő is adta gondosan felépített beszédét, ami a következőkből állt:

- Ööö... – Hát, ez még mindig nem sok.

- Ööö, mi? – kérdezte Eszti.

- Na, szóval... Kellan mondta, hogy moziba készültök, de Orsi lerázta. Gondoltam megkérdezlek téged, hogy nem tarthatnánk-e mégis veletek.

- Nem. – Eszti ennyivel letudta, de sejtette, hogy úgyis meg kell majd magyaráznia a dolgokat.

- Ó! – Rob hangja csalódott volt, de nem adta fel ilyen könnyen. – De, miért nem?

- Igazán egyszerű oka van: mert mi sem megyünk.

- Nem? Hogyhogy?

- Meggondoltuk magunkat – tudósított Eszti. – Inkább itthon nézünk meg egy filmet. – A vonal túloldaláról zizegés, sziszegés és dulakodás hangjai, majd egy „Aú” hallatszott, és végül Kellan szólt bele Rob helyett.

- Ne csináld már Eszti! Kéhérlehek – mímelt Kellan hangos sírást, amin Orsi nagyot nevetett fájdalmai ellenére is, mert még két méterre Esztitől is hallotta.

- Ez esetben... Nem – válaszolta Eszti Kelnek.

- Miért nem? Eddig nem volt semmi bajotok sem a társaságunkkal! – Kellan egy icipicit indulatosan mondta.

- Mert csak. Szeretnénk kicsit kettesben lenni, azért, hogy kibeszélhessünk titeket – állt elő a frappáns válasszal Eszti.

- Azt eddig is megtehettétek! Gondolom, meg is tettétek... De olyan rossz napunk volt, totál ideg voltam, mindenki kiakasztott, szükségem van normális társaságra! – összegezte a napját Kellan, és Eszti már kezdett megenyhülni a monológot hallva.

- Hát... – motyogta Eszti, de Kellan a szavába vágott.

- Tudom már! Felhívom a zenészcsókát! Jó arcnak tűnt, és ha már jobbat nem találok...

- Azt már nem! – Kiáltott fel Rob Kellan mellett.

- Nem hiszem, hogy ti ketten ne találnátok magatoknak társaságot... – kezdte Eszti. – De azért nem hiszem, hogy Pete társaságára lenne szükségetek...

- Hát... Sosem lehet tudni – válaszolta Kellan, de a hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.

- Na, jó – egyezett végül bele Eszti. – De csak azért, mert nem szeretnénk, hogy...

- Oké, oké! Értem én – vette át a szót ismét Kellan.

- Akkor találkozunk Seannál körülbelül félóra múlva – zárta le végül a beszélgetést Eszti, majd miután letette a telefont, barátnője felé fordult. – Kelj fel, csajszi! Megyünk Seanhoz, én addig hívok egy taxit.

- Most miért ígérted meg nekik? – morgott Orsi, miközben kikászálódott az ágyból.

- Ez jó kérdés. Olyan szépen kérték! Figyelj, csak nem lesz olyan rossz. Vagy ha igen, akkor elküldjük őket – kuncogott Eszti.

- Te is tudod, hogy ez nem fog megtörténni! – Orsi is mosolyra húzta ajkait.

- Nem valószínű.

A taxi hamar megérkezett, a lányok pedig kapucniban és napszemüvegben szálltak be az autóba. Hamar megérkeztek Seanhoz, ahol már a három fiú tűkön ülve várta őket.

- Sziasztok! – köszönt úgy Kellan, mintha már két órája várnának a lányokra, pedig maximum öt perce lehettek ott.

- Halihó fiúk! Milyen gyorsak voltatok – jegyezte meg Eszti.

- Siettünk hozzátok – vigyorgott Kel Orsira, ám szegény lány most nem volt abban az állapotban, hogy értékelje a srác kedvességét.

- Az tök jó – mondta, adott két puszit Seannak, majd levágódott a kanapéra. Kellan arcán mélységes döbbenet futott át, amiért ennyire semmibe vette a lány, de nem tudta, mi lehet a baja. Kérdőn nézett Esztire, aki csak megrázta a fejét, majd Seanhoz fordult.

- Nos, előkeresnéd nekünk a Never Back Downt? Azt akartuk nézni otthon is, mert Orsi azt mondta, szerinted tök jó film.

- Hú, az tényleg nagyon állat! – lelkesült fel Sean, és már rohant is a lemezállványhoz válogatni. Kellan leült Orsi mellé, és minden figyelmét a lánynak szentelte, aki – bár halványan rámosolygott – többre nem nagyon méltatta. Sean nem figyelt rájuk, mert teljesen a lemezekre koncentrált, Rob és Eszti pedig tapintatosan kivonult a konyhába. Kel tiszta ideg volt, és halkan megkérdezte Orsitól, mi bántja.

- Csináltam valami rosszat? Akarod, hogy inkább elmenjünk? – aggodalmaskodott Kel. – Hülye ötlet volt rátok erőszakolnunk magunkat, igaz? Ne haragudj, már itt sem va...

- Hé, nincs semmi gáz. – Orsinak bűntudata volt, hogy ennyire hideg volt, de nagyon nem volt jól, és ez kissé ingerlékennyé tette. – Ne aggódj, csak... nem vagyok a topon, ennyi.

- Miért? Történt valami? – Kellan kezdett reménykedni, hogy mégis maradhatnak, és próbálta kideríteni mi is okozta Orsi hirtelen kedvromlását.

Közben Eszti és Rob is visszatértek a helyiségbe, hiszen úgy vélték, hogy a csata már lezajlott barátaik között, és már nyugodt a terep.

- Meg is találtam! – kiáltott fel Sean, majd levette az állványról a filmet, és betette a lejátszóba. Közben lehúzta a reluxákat is, majd hozott néhány takarót is, hiszen az utóbbi időkben már megtapasztalta a lányok filmezési szokásait.

- Köszönjük, Sean! – hangzott fel kórusban a lányok köszönete.

Rob a kanapé egyik szélén helyezkedett el, Kellan pedig a másikon. A lányok a köztük lévő helyre fészkelték be magukat, egy-egy takaró kíséretében.

A film elindult, majd mindenki a képernyőre szegezte a tekintetét. Közben Orsi felhúzta a lábait – ugyanis a hasfájása nem akart megszűnni – majd Eszti vállára hajtotta fejét. Ők nem láthatták Kellan sóvárgó pillantását, amit az váltott ki belőle, hogy Orsi nem az ő hatalmas vállán foglalt helyet.

Leperegtek az első képkockák, mindenki kíváncsian figyelte, hogy mi fog történni. Aztán Eszti felsóhajtott:

- Mondjátok, hogy nem valami bosszúvágyról szóló tini akció-romantikus filmet nézünk!

Erre a többiek kuncogni kezdtek válaszul.

Orsi egy ideig helyezkedett, próbált a filmre koncentrálni, de csak nem akart szűnni a fájdalom. Már Kellan is észrevette, hogy valami nem stimmel, úgyhogy odaszólt Seannak, hogy kicsit állítsa le a filmet.

- Valami gond van? – kérdezte Sean, és Kel felé fordult.

- Nem tudom – fordult a kérdezett felhúzott szemöldökkel Orsi felé, aki hirtelen megijedt a rá irányuló figyelemtől.

- Nincs semm...

- Semmi gáz – vette át a szót Eszti, majd barátnőjére kacsintott. – Mindössze annyi, hogy szeretnénk fekve nézni a filmet. – Mindehhez olyan kiskutyaszemeket társított, hogy Sean fejét csóválva elnevette magát, mert ő már ismerte a lányok rábeszélő taktikáját. De azért a világért nem szólt volna a másik kettőnek. – Szóval, ha megtennétek, hogy ti most szépen idehozzátok magatoknak Sean hatalmas nagy párnáit, és lecsücsükéltek a lábunkhoz, azt nagyon megköszönnénk. – Majd utolsó aduját bevetve, fél szemmel Kellan reakcióját lesve hozzátette. – Orsi nincs valami jól, és hát...

Kellan és Sean olyan gyorsasággal ugrottak fel, mintha bolha csípte volna meg őket, és egymás szavába vágva érdeklődtek Orsi hogylétéről. A lány hatalmas szemeket meresztgetve, és elpirulva próbálta velük közölni, hogy semmi gáz, csak kicsit fáj a hasa. A srácoknak leeshetett a tantusz, mert szó nélkül elindultak az említett párnákért, és letelepedtek a kanapé elé a földre, a lányok pedig egymással szembe lefeküdtek a szófára, úgy, hogy a lábuk ért össze. Kellan Orsi felére ült, és megfogta a lány kezét, amitől az először meglepődött, aztán elpirult, végül pedig csak hagyta, mert nem zavarta az érintés.

Sean ismét elindította a filmet, a képkockák tovább pörögtek, egészen az iskolás jelenetig, amikor Orsi felkapta a fejét a kanapé karfájáról, majd elképedve meredt a szobában levőkre. A hirtelen mozdulattal kicsit meglökte barátnőjét, de Esztinek ekkor még fel sem tűnt, hogy Orsi mit néz annyira.

- Eszti... – kezdte suttogva, mintha úgy nem hallanák meg. – Neked nem ismerős az a fazon?

14. fejezet - Ebédre hívás

Orsi és Kellan meghámozott egy csomó krumplit, és ennek a műveletnek minden egyes percét élvezték. Nem is azért, mert néha egy-egy darabot egymásra dobáltak, és mindig felesküdtek a bosszúra, ha eltalálta őket a másik, hanem csak szimplán volt jó szórakozás.

- Orsi, amúgy mit főzünk? – kérdezte Kellan komoly ábrázattal a lány felé fordulva.

- Petrezselymes krumplit rántott husival – mosolygott a srácra Orsi.

Kellan egy pillanatig értetlenül nézett, nem tudta eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz.

- Hát, mindenesetre nem hangzik rosszul – mosolyodott el, majd tovább folytatták a munkát.

Egész hamar végeztek a tennivalókkal, és az ebéd is lassan készülgetett, ám a többiek még mindig békésen szunyókáltak.

- Tudod, eszméletlenül jól érzem magam a társaságodban, és más helyzetben örülnék is, ha csak ketten lennénk, de most már kezd zavarni, hogy még mindig alszanak – mondta mindezt Kel teljesen komoly ábrázattal.

- Aha, valld csak be, hogy féltékeny vagy, amiért ők még alhatnak – kuncogott Orsi.

- Nos, lehet, hogy igazad van... De én most akkor is felkeltek mindenkit! – ördögi mosoly jelent meg arcán, majd odasétált Seanhoz, megragadta a srác vállait, majd nem túl finom mozdulatokkal felrázta.

- Ember... – motyogta Sean teljesen kómásan. – Mondd, te normális vagy?

- Hát... Nem – megvonta a vállát. – De ennyit aludni sem normális!

- Egy ilyen este után? Még többet is kellene – Sean elnyomott egy ásítást, majd feltápászkodott a padlóról. – Őőő... Az egész éjszakát itt töltöttem?

- Ott bizony – felelt Orsi a kérdésre. – Szóval, egyáltalán nem csodálkoznék, ha elkezdene fájni a hátad!

- Többiek? – kérdezett ismét Sean.

- Még alszanak – válaszolt ezúttal Kellan neki.

- Hé, ez nem ér! Akkor engem miért kellet felkelteni? – értetlenkedett Sean.

- Most megyek, és őket is felrázom, nyugi! – Kel büszkén kihúzta magát, hogy mennyire ügyesen megoldotta ezt a feladatot.

- Na, ezt megnézem – élénkült fel Sean, majd Kel után indult.

Kellan halkan nyitott be az ajtón, és elsőre teljesen meglepődött, hogy drága barátja és Eszti az egész estét, sőt most már a fél napot is egy ágyban töltötték. Kaján vigyorra húzta ajkait, halkan megköszörülte torkát, majd elordította magát.

- Tűz van, tűz van, keljetek fel! Tűz van!

Az a kép megfizethetetlen volt! Rob egy ugrással pattant ki az ágyból, csak hogy utána az ismeretlen hely szokatlansága miatt akkorát essen az ágy lábában, mint az ólajtó. Hangosan csattanva terült el a parkettán, és hozzá hangosan káromkodott.

Eszti kicsit szerencsésebb volt, de őt is a szívroham kerülgette. Hirtelen felugrott, és az egész ágyneműgarnitúrát magával rántotta, ahogy egy ugrással a földön fetrengő Kellan előtt termett.

- Te szerencsétlen hülye! – mondta Eszti, majd mikor észrevette, hogy Sean nem sokkal lemaradva Kel mögött ugyanúgy fekszik a röhögéstől, pontosított. – Vagyis hülyék! Még jó, hogy felnőtt emberek vagytok. – Habár kiabálni akart, álmos hangjával és összekócolódott hajával nem volt épp a megtestesült magabiztosság mintaszobra.

Odabotorkált a még mindig szentségelő Robhoz, majd segített neki felkelni.

- Jól vagy? – kérdezte, de nem tudta megvárni a választ, mert Kellan az eddiginél még nagyobb hahotázásba kezdett, hogy csak úgy zengett tőle a ház.

- Mi van rajtad? Hello Kitty? Oh, Robbie cuncimókus! – nyüszítette, és közben a földet csapkodta öklével.

- Ha ha ha... Nagyon vicces vagy, haver, de most már igazán abbahagyhatnád...

- Esélytelen! Ezen még egy évig röhögni fogok – mondta Kellan, majd a nevetéstől botladozva kihátrált a szobából, magára hagyva Esztit és Robot.

- Kellan, én tényleg nem azért mondom... – kezdte Orsi, amikor kijöttek már a szobából. – De tudod, a nagy földön való fetrengésben kilátszott a macis alsód, amin... Hát... – Orsi már majdnem megfulladt a visszatartott nevetéstől, Kellan ábrázata pedig...

Egy pillanat erejéig ledöbbent, majd hatalmas vigyor jelent meg arcán.

- De azért jobb, mint a Hello Kitty!

- Nézőpont kérdése – felelte neki a lány egy cinkos mosoly kíséretében.

Körülbelül tíz perc elteltével megjelentek a többiek is, Robon már nem a rózsaszín póló volt, így Kel most ezt nem tette szóvá. Eszti bevett egy fejfájás-csillapítót, ami sajnálatos módon, nem igazán hozott enyhülést a fájdalmára.

- Soha többet nem iszom hétfőn – morogta, majd leült az asztalhoz, ahol már gőzölgő kávéja várta, amit barátnője készített neki.

- Soha ne mondd, hogy soha! Ki tudja, hogy mi lesz még itt – mosolyodott el Orsi, majd előpakolt pár tányért.

- De ugye, azzal tisztában vagytok, hogy nem ússzátok meg a takarítást? – kérdezte csípőre tett kézzel, és komoly ábrázattal.

- Ó, persze! Eszünkbe sem jutott volna lelépni, mielőtt nem teszünk rendet – válaszolta neki kuncogva Kellan.

- Kénytelenek vagytok, ha szeretnétek, hogy legközelebb is beengedjen titeket – mosolygott Eszti, majd rákacsintott barátnőjére.

- Lesz még ma mit megbeszélnünk – intézte a szőke lány ezeket a szavakat barátnőjéhez, magyarul.

- Igen, ebben valahol biztos voltam – felelt neki Eszter az anyanyelvén.

- Azt hiszem, kezdek hozzászokni, hogy teljesen kizártok minket a beszélgetéseitekből – jegyezte meg Robert, majd Kellan felé fordult. – Hé, haver... Asszem’ meg kéne tanulnunk kínaiul!

A lányok egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés.

- Utána már vállalkozhatnátok is – kezdte Eszti fulladozva. – Már látom is magam előtt! „Rob Cheng és Kel Jang színi tanodája. Nem csak angoloknak!”

- Jól van, lányok! – reagálta le Rob unottan az egészet, miközben Kellan a térdét verdeste, annyira tetszett neki a beszólás. – Látom, ma ti is nagyon elemetekben vagytok. – Ekkor Kellan felé fordult. – Vagy te adtál nekik valamit? Remélem nem vettetek be semmit... Főleg, mert én egyáltalán nem is kaptam belőle! – Ezt már ő is szélesen vigyorogva mondta, és ismét mindannyian jót nevettek. A hatalmas dínomdánomra már Sean is bejött a konyhába, és kérdőn tekintett a lányok felé, hogy mégis mi lehet ilyen mulatságos.

- Á, Sean, semmi extra. Épp csak beindítjuk a srácokat az üzleti életben – válaszolta Orsi annyira komolyan, amennyire csak tudta, de szája remegése, és szeme csillogása elárulta.

- Hát jó, ti tudjátok – hagyta annyiban, majd témát váltott. – Na, akkor eszünk?

Erre a másik két fiúnak is felcsillant a szeme, és a lányok lelki szemeik előtt látták, ahogy összefut a nyál a szájukban, és lecsorog a padlóra.

- Istenem, tipikus férfiak... Hozzájuk csak a gyomrukon át vezet az út – fogta fejét Eszti, majd segített Orsinak tálalni.

- Ezt úgy egyétek, hogy én főztem! – mutogatott magára Kellan dagadó mellkassal, mikor már mindannyiuk tányérján ott díszelgett a rántott hús és a petrezselymes krumpli. Orsi felkapta a fejét, és felhúzott szemöldökkel nézett rá, miközben a többiek kételkedő pillantásokat vetettek az előttük fekvő ételre.

- Halál komolyan? – kérdezte Eszti, de mikor meglátta barátnője pillantását, rögtön leesett neki minden. Nem tudta nem lecsapni ezt a magas labdát. Rákacsintott Orsira, majd Kelhez fordult. – Az tök szuper. Mindig is bírtam a házias pasikat. Mit tettél a bundájába, hogy ilyen lágy lett? És a krumplit mivel fűszerezted, mert isteni az illata? Hú, és az állaga is – nyomkodott szét egy kockát a villájával. – Meddig főzted? És sóztad, vagy ételízesítőt használtál? – Ezt mind szinte egy szuszra hadarta el, és Kellannek leesett tőle az álla – főleg mivel fogalma nem volt róla, hogy mi is a válasz a feltett kérdésekre.

- Jól van, haver – mondta Sean. – Még jó, hogy te főzted... De legalább most már nyugodtan eszek belőle, mert tudom, hogy Orsi nem rontja el soha, és oltári jó kajákat tud csinálni – mosolygott az említettre, aki a nyilvános dicsérettől pillanatok alatt fülig pirult.

Az ebéd fantasztikusra sikeredett, miközben Kellan nem győzte hangoztatni, hogy csakis kizárólag az ő főzőtudományának köszönhetően sikerült ennyire jól.

De nem ért ám ilyen könnyen véget ez a nap a kis társaság számára... Szó sem lehetett lazsálásról, a buli után kikötötték a lányok, hogy addig senki sem megy sehova, amíg nem lesz megint rend.

Kellan szedte össze a szemetet, amíg Rob szorgalmasan járt utána egy hatalmas fekete zsákkal, amelybe Kel dobálta a dolgokat. A lányok addig felporszívóztak, és kisszellőztettek mindenhol. Sean segített a mosogatásban, Rob pedig szorgosan törölgette a tányérokat és poharakat.

Együttes erővel egész hamar végeztek is, az idő csak úgy repült, ezért sajnos Kellan és Robert nem maradhattak tovább, hiszen nekik még ma dolgozni kell.

- Lányok, elvihetünk titeket valahová? – kérdezte Kellan egy kedves mosoly kíséretében, amikor már tényleg menniük kellett.

- Hát persze! – Eszti rögtön kapott az alkalmon. – Úgyis azt beszéltük, hogy Orsi ma nálam alszik, és nem lenn jó végigsétálni a városon...

- Ó, igazad van! – kontrázott Kellan. – Nem lenne tanácsos... Milyen jó, hogy kocsival jöttünk, így el tudunk vinni titeket Estherékhez! – Természetesen Kellanek hátsó szándékai voltak. Biztos volt benne, hogy majd most végre megtudják, hol is lakik Eszti, és ezentúl őt is meglehet majd látogatni... Tévedett.

Már a kocsiban ültek, amikor Eszti Orsi felé fordult, és magyarul szólalt meg:

- Te, figyu! Azon gondolkodám – kezdte viccesen –, hogy ha ők most hazavisznek minket, akkor tudni fogják, hol is lakom, és annyit a tuti búvóhelyünknek. Szóval... – De a szöszi a szavába vágott.

- Szóval, ki kéne szállnunk egy-két utcával előbb, igaz? – csillant fel Orsi szeme, amint rájött, barátnője hova is szeretne kilyukadni.

- Igen, én is erre gondoltam – helyeselt Eszti is.

- Csajok! Mit pusmogtok már megint ott hátul? Teljesen elnyomva és hanyagolva érzem magam. – Kellan olyan bánatos arcot és mellé kiskutyaszemeket produkált, hogy a lányok majdnem elnevették magukat rajta.

- Semmiség, Kel! – kezdte Orsi. – Csak gondoltam, nem szeretnétek hallani, hogy hány bevásárló-körutat is tervezünk a hétre.

- Ó... Hát, ez esetben örülök, hogy megkíméltek. – Aztán hirtelen felcsillantak a szemei. – Na, és? Fehérneműt is vesztek? Mert most igazán szexi darabok érkeztek a...

- Kellan! – kiáltottak fel egyszerre, nem csak a lányok, de még Rob is.

- Haver, néha már úgy érzem, túlságosan is egy dologra koncentrált az agyad. Te másra is tudsz gondolni?

- Rob! Most csalódtam benned – dramatizálta túl Kel a jelenetet. Hátravágta magát az ülésen, kézfejével takarva el arcát, és zokogó hangokat hallatott. – Azt hittem eddig, hogy te is férfi vagy. Ne ábrándíts ki, kérlek, hogy mégis a másik csapatban játszol!

- Másik miben? – kérdezte Rob, de amint kiejtette a szavakat, leesett neki, hogy mit is mondott pontosan barátja. – Te, hülye barom!

- Itt jó is lesz! – kiáltott fel Eszti, amikor már a lakás közelében voltak.

- Tényleg itt laksz? – kérdezte Rob Esztitől, miközben egy pillanatra elgondolkozott, és a fejével a lakópark felé bökött.

- Igen, átmenetileg itt... És most Orsi is itt fog pár napig! – Eszti arcán hatalmas mosoly jelent meg, amint belegondolt abba, hogy mennyire jól fogják magukat érezni, megint. Vagyis, még mindig.

- Lányok, szeretnétek, ha bekísérnénk titeket? – Kellan arcán cinkos mosoly jelent meg.

- Ó, nem! Nem kell köszönjük, odatalálunk egyedül is – válaszolt Orsi kuncogva, majd elköszöntek a srácoktól, és elindultak a szomszédos ház bejárata felé, a srácok autója pedig nem indult el addig, míg a lányok be nem léptek az elektromos ajtón.

- Oké, és most mi legyen? Hogy jutunk ide be? – kérdezte Orsi, és közben kényszeresen elmosolyodott, majd az autó felé fordult, és integetett. Eszti addig úgy tett, mint aki épp a kulcsait keresi, amelyek valahol nagyon mélyen lehettek a táskájában... Akkor kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett ki rajta, aki még így is hatalmasnak látszott.

- Elnézést – motyogta Eszti miközben elment mellette, ügyet sem vetve rá. Beléptek a lépcsőházba, majd megvárták, míg az autó elhajt.

- Hú, ez meleg volt – mondta halkan Orsi.

- Az! Na, gyere, menjünk is innen, mielőtt az a pasas visszajönne, mert olyan gyilkosan nézett rám, hogy inkább nem akarok vele újra szembe kerülni.

- Oké, menjünk!

A lányok egy valamivel azonban nem számoltak. A nagy mulatozás közepette elfelejtették, hogy ők immár „hírességeknek” – vagy tini lánykák körében inkább hírhedteknek – számítanak. Amint kiléptek a kapun – napszemüvegük és kapucnijuk hiányában –, egyből ujjal kezdtek rájuk mutogatni, és egy-ketten meg is fordultak, hogy jobban is szemügyre vehessék őket.

Kaptak haragos tekinteteket, mások elismerően pillantottak rájuk. Amikor felvillantak az első vakuk, megszaporázták lépteiket, mielőtt még a másnapi szalagcímek is az ő képükkel virítanának.

Pár perc alatt elérték Öcsiék lakását, és sietősen rohantak fel a lépcsőn, hogy minél előbb biztonságban tudhassák magukat a paparazziktól és az emberektől.

A délután feltűnően gyorsan elrepült, anélkül, hogy a lányok csináltak volna valami érdekeset. Egész délután beszélgettek, zenét hallgattak, filmeket néztek, körmöt festettek, és ruhákat próbálgattak. Persze, nem mentek sehova sem, de a ruhamutogatás egyetlen csajos napból sem maradhatott ki.

Nyolcfelé járhatott az idő, amikor úgy döntöttek, hogy ideje lenne nyugovóra térni, hiszen még mindig nem pihenték ki a tegnap este fáradalmait. Egymás után elmentek fürdeni, készítettek néhány szendvicset, majd fáradtan dőltek be az ágyba, nem törődve a külvilággal.

Az éjszaka folyamán sikerült a két lánynak teljesen kipihennie magát, mély és megnyugtató álomba csöppenniük, ahol nem voltak idegesítő újságcikkek, rohangászó fotósok és hírességek, akik minden bizonnyal fenekestül felforgatták életüket, de a nagy kérdés azonban az: megérte?