11. fejezet - Mi az igazság?

- Hát... igen. Miért, másért kellett volna jönnünk? – kérdezte Orsi, mintha tényleg semmi fontosabb nem lenne a világon, csak a Scrabble.

- Nem, nem – mentegetőzött Sean. – Gyertek, csak gyorsan elpakolok. – Azzal el is rohant, és amíg a lányok az előszobában vetkőztek, ő gyorsan beszórta az ágyára a pár órája vásárolt, tucatnyi pletykalapot, amiről a csajok köszöntek vissza rá. Mire a lányok a konyhába értek, ő már vigyorogva jött ki, kezében a poros Scrabble-dobozzal. – Nos... Tudjátok, mikor játszottam én ezzel utoljára?

- Igazából, van egy sejtésem – mondta Orsi kuncogva, amikor mutatóujját végig húzva a dobozon, évezredes porréteg alól felfedte a doboz élénk színeit. – Szerintem még az özönvíz előtt lehetett.

- Kac-kac, nagyon vicces. Bár, ha jobban belegondolok... – nevetett Sean is. – Amúgy még a húgommal játszottunk vele, amikor kisebbek voltunk.

- Hát, most itt az ideje, hogy újra kinyissuk a dobozt – mondta Eszti, és már hozta is a porrongyot, hogy elfogadható állapotba hozza a társasjáték fedelét.

Hosszú órákon keresztül a gondolataik a kirakható szavak körül forogtak, és ez volt az a tökéletes program, amit jelen pillanatban a legjobban élveztek is. Közben odakint sűrű felhők gyülekeztek az égen, és a szél is fújdogálni kezdett.

- Ha most normális helyzetben lennénk, akkor simán azt mondanám, hogy menjünk sétálni – sóhajtott Orsi, majd húzott három betűt a többi közül.

- Ó, ne is mondd. Imádom a vihar előtti időszakot, annyira békés, ám mégis olyan vészjósló – értett Eszti egyet barátnőjével, majd kirakott egy szót, és ő is húzott újabb betűket.

Most Sean következett a játékban, de nagyon úgy tűnt, hogy egyetlen értelmes szót sem tud összehozni.

- Lányok, én ezt unom – jelentette ki végül, majd az összes betűjét visszadobálta a többi közé.

- Csak azért mondod, mert te állsz vesztésre – kuncogott Eszti, majd ő is eltette a betűit, és Orsi is így tett.

- Na, akkor én ezt el is pakolom, ti pedig találjátok ki, hogy mit játsszunk! – vetette fel az ötletet a szőke lány, majd kezében a dobozzal, elindult Sean szobája felé.

Már éppen indult volna ki a helyiségből, amikor meglátta az ágyra dobált magazinokat. Összeszedte őket, majd ismét kiindult a többiekhez.

- Sean, nem is mondtad, hogy ilyeneket olvasol! – viccelődött Orsi, majd leült a földre, és egy pár újságot Eszti kezébe nyomott. – Mit szólnál hozzá, ha ezeket most felolvasnánk? – csillant fel a szeme a szőke lánynak, és már előre tudta, hogy jól fog szórakozni a különböző hazugságokon.

Kellan tényleg csak a szőkékre bukik?

Úgy tűnik, Kellan Lutz (25), a nagy nőcsábász hírében álló színész [Twilight saga; Emmett Cullen] már csak szőke lányokkal áll szóba. Múlt héten ugyan nem ezzel a lánnyal látták, de ő már csak ilyen. Úgy váltogatja a „barátnőit”, mint más ember a tiszta alsóneműt.

Valószínűleg ez a lány sem lehet sokkal okosabb a többinél, ha még mindig bedőlnek neki, bár... Ki ne vágyna egy kis hírnévre, főleg azáltal, hogy bebújhatott egy ilyen szépfiú ágyába, nem igaz?

Mi ebből a tanulság? Festesd platinára a hajad, turbózd fel a tested, és sétálj gyakran a Sohóban. Ha mázlid van, Kellan téged is észrevesz, és egy-két éjszakára téged is megtart...

- Ne már, ezt kikérem magamnak... Az én hajam nem is festetett, hanem igazi. És a testem sem mű. Ráadásul diplomás vagyok! Ésésés... ágyába? – kezdett Orsi kiakadni, de Eszti lehűtötte.

- Hé, nyugi. Ez csak egy ócska szennylap. Nem emlékszel? Ezen nevetnünk kell...

- Jól van, csak kicsit sok volt elsőre. – Orsi nagy levegőt vett, és lassan lenyugodott.

- Tessék, itt van egy másik. Ez például rólam szól.

Eszti kezébe vette az egyiket a sok közül, majd olvasni kezdett:

A szerelmesek csillaga végleg leáldozott?

Kristen teljesen összetört, amint meglátta a nem régi kedveséről, és egy ismeretlen fiatal lányról készült képeket. Kris már bosszút forral, és teljes erővel keresi azt a lányt, aki elvette tőle szerelmét. Az ifjú pár most mutatkozott nyilvánosság előtt először, de kapcsolatuk már hetek óta tart.

„Rob teljesen megváltozott, mióta azzal a lánnyal mászkál. Jó hatással vannak egymásra!” – nyilatkozta egy bennfentes lapunknak.

De ki lehet a titokzatos lány?

Egyelőre nem tudunk róla semmi konkrét információval szolgálni, a hölgy minden valószínűség szerint csak látogatóban van ebben az országban, és nem lehet tudni, hogy meddig marad. Egyesek szerint, Robert azért választotta maga mellé pont ezt a lányt, mert hasonlít volt barátnőjére és munkatársára, Kristenre.

- Hát, ez valami eszméletlen... Hasonlítok rá? És hogy hetek óta együtt vagyunk? – kérdezte Eszti teljesen döbbenten, ám választ nem várt senkitől sem.

- Na, látod, miért húztam fel magam rajta! Össze-vissza magyaráznak mindenfélét, anélkül, hogy lenne is valóságalapja. Komolyan mondom, ez felháborító – Orsi felhúzta magát a cikken, hiszen nagyon nem tetszett neki, hogy egy üresfejű plasztik bombázónak titulálták.

Tovább keresgettek a cikkek között, mikor Eszti rábukkant egy igazi „gyöngyszemre”:

Az „idegenek” Pattinson és Lutz körül.

Úgy tűnik, hogy a két fiatal, felkapott színésznek mindig sikerült kifognia a legjobb partnereket. Miután sikerült őket újdonsült párjukkal lencsevégre kapni, újságunk utánajárt, hogy kik is lehetnek ezek a lányok?

Most minden titokra fény derül...

Meg nem erősített forrás szerint, a szőke hajú lány, (aki Kellan mellett mutatkozott), egy országunkba érkezett fizikus kutatócsoport egyik tagja. Éppen valami tudományos útra jöttek ide, amikor is az ifjú lány bájaival teljesen elvarázsolta Kellant. Hiába, a szerelemnek semmi sem szabhat gátat...

Robert kedveséről is van néhány információnk, amit a lány közvetlen környezetéből kaptunk. Pattinson barátnője egy nagyon befolyásos olasz családhoz tartozik, akiknek van egy-két zűrös ügylete a törvénnyel. Éppen egy „családi” kirándulás kereteiben jártak itt, amikor a két fiatal egymásba szeretett.

A lány apja, már akkor kiszúrta magának Pattinsont, és megígérte neki, ha nem vigyáz egyetlen lányára, meggyűlik vele a baja. Olybá tűnik, hogy a szerelem tényleg vak.

- Hogy micsoda? Te, mint az olasz maffia egyik tagjának a lánya? – hüledezett Orsi, amint levonta a konklúziót az előző cikkből.

- És Te, mint valami fizikus kutatócsoport tagja? – Esztinek már szinte a könnyei potyogtak a nevetéstől.

- Istenem, mi lelte az újságírókat? Ennyi sületlenséget összehordani – mondta Orsi, amikoris egy olyan cikk akadt a kezébe, amitől igazán meglepődött. – Te... Eszti, ezt hallgasd meg. Azt hiszem, nem az a félelmetes, amikor mindent összehordanak rólad, hanem az, amikor pár óra alatt mindent megtudnak rólad. Figyelj – mondta, és elkezdte felolvasni.

A vámpírok importált barátnői

Kellan Lutz és Robert Pattinson, akiket vámpírszerepüknek köszönhetően mára már a tini lányok kedvenceként, és a tíz legszexibb férfi között tarthatunk számon, tegnap éjszaka London külvárosában, egy elhagyatott kis parkban mutatkoztak két fiatal, ám annál szemrevalóbb lánnyal.

A lányok nem először mutatkoztak a hírességekkel, ugyanis készültek róluk képek szombat este egy Sohóbeli szórakozóhely előtt is.

Nyomozásba kezdtünk, és lapzártánkig sikerült kiderítenünk, hogy a két hölgyemény nem idevalósi, sőt, még csak nem is országbeli. A fotós, aki a képeket készítette, felismerte néhány anyanyelven elejtett mondatfoszlányukat, melyből rájött, hogy ezek a lányok Magyarországról, vagy környékéről érkezhettek.

A nevüket egyelőre nem sikerült kiderítenünk, de azt tudjuk, hogy nem régiben érkeztek országunkba.

Egy biztos, lesz mit mesélniük otthon, ha ezek után egyáltalán haza akarnak majd menni. Hiszen még bármi megeshet...

- Azta... Ez kemény. – Eszti döbbenten hallgatta Orsit. – De... legalább igazat is írtak rólunk.

- Na igen. De azért nem tudom eldönteni, hogy a maffia tag-kutató csoportos elmélet-e a rosszabb, vagy az a cikk, amelynek köze van az igazsághoz – tűnődött el Eszti egy pillanatig, amikor valaki csöngetett az ajtón.

Odakint már javában tombolt a vihar, az esőcseppek vadul verték a párkányt, de ez most senkit sem zavart, hiszen tökéletesen illet a hangulatukhoz. A csengő ismételten megszólalt, ezzel Seant a felállásra kényszerítve.

A lányok még mindig a nappaliban ültek, és bámultak az ajtó irányába, amit aztán Sean szélesre is tárt a fiúk előtt. Igen, megint Kellan és Rob állt az ajtóban, amit mondhatnánk megszokottnak is.

- Ó, minő meglepetés! – Sean hangja cinikus volt. – Rég láttalak titeket.

- Mi is örülünk a találkozásnak – válaszolta Kel ugyanolyan „kedvességgel.”

- Gyertek be – morogta Sean, majd elállt az útból, így a lányok teljes rálátást kaptak a srácokra, akik tetőtől talpig vizesek voltak.

A lányok szinte egyszerre álltak fel, és tették karba a kezüket, amin a fiúk jót mosolyogtak, de miután rájöttek, hogy ez most lehet, nem a humor pillanata, újra komoly ábrázatot öltöttek.

- Nos? – kezdte Orsi. – Mit szeretnétek? Gondolom nem Seant jöttetek meglátogatni.

- Valóban, nem a barátod érdekel minket, csak gondoltuk... – kezdte Kellan. – Gondoltuk, megpróbáljuk, hátha ide jöttetek, mert máshova most nem nagyon tudtatok volna észrevétlenül menni.

- Honnan tudjátok, hogy hova mehetnénk mi Londonban? Nem lehetnek nekünk esetleg, mondjuk... barátaink? – kérdezte Eszti kissé durvábban a kelleténél, de nem foglalkozott vele.

- Ó, igen. Barátotok van, azt látjuk – kezdte volna Rob Seanra célozva, mikor az említett személy is közbeszólt.

- Figyelj, Orsi. Ez rám azt hiszem, nem tartozik, meg nem is nagyon érdekel, úgyhogy visszavonulok. Majd szóljatok, ha végeztetek.

- Köszi, Sean – mosolygott rá Orsi, majd miután kattant Sean ajtaja, és bent feltűnően hangos zene kezdett szólni, figyelmét ismét a két ázott jómadárra fordította. – Nem tudom, miből gondoljátok, hogy bármi is van köztem és Sean között, de még ha lenne is... Azt hiszem, ahhoz se lenne sok közötök, nem igaz? – kérdezte, miközben leült a kanapéra, és intett a fiúknak, hogy ők is foglaljanak helyet.

- Hát, csak... mert... – akadozott Kellan. – Itt laksz vele, meg minden.

- Pontosan, meg minden. Nem tudtok semmit se, és már megint ugyanazt művelitek. Nem gondolkoztok, nem kérdeztek, csak elsőre ítélkeztek. – Orsi kezdte magát felhúzni. – Azért jöttem Londonba, mert Sean, aki egy régi jóbarátom, meghívott magához.

- Ó... – Kellan csak ennyit tudott kinyögni. Erre abszolút nem számított. – Ez esetben... Sajnálom, én megint nem akartam túl korán véleményt mondani.

- Mégis megtetted – Orsi egy picit lenyugodott, amint meghallotta Kel bocsánatkérését, ám még egy pici tüske mindig volt benne, és eszébe sem jutott megbocsátani.

- Igen, mert már megint nem gondolkoztam, hanem csak cselekedtem – vallott színt Kellan, majd egy bizonytalan lépessel közelebb ment Orsihoz. Miután Eszti is végignézte a jelenetet, úgy döntött, hogy magukra hagyja őket, és lassan kisétált a konyhába, hogy főzzön egy jó erős kávét, hiszen az kimaradt a napirendből. Már otthonoson mozgott itt, tudta, hogy hová kellett nyúlni, ha kávét, cukrot, vagy bögrét keresett.

Miközben a kávé készült, Eszti bámult kifelé az ablakon, és azt figyelte, amint az esőcseppek végigfolynak az ablakon, majd útjuk végéhez érve elvesznek a semmiben. Eszébe jutott Dávid, és az, hogy milyen régen nem beszélt már a fiúval...

Elhatározta magában, hogyha lesz egy nyugodt perce, rögtön felhívja a fiút, és részletes élménybeszámolót ad neki.

A nappaliból nevetgélés hallatszott, amiből arra következtetett, hogy Orsiéknak sikerült megbeszélni a problémát, és már kitűnően szórakoznak.

- Nekem is csinálsz? – kérdezte egy hang az ajtó irányából, ezzel kirángatva Esztit a merengéséből. Hátrafordult, és meglátta az ajtónak támaszkodó Robot. A haja kócos volt, tincsei vadul meredeztek mindenfelé, és mosolyra húzódtak ajkai. Eddig Eszti nem értette, hogy mit esznek rajta a lányok, de most minden kezdett világossá válni számára.

- Persze – válaszolta a lány, majd elővett egy másik bögrét is, amit megtöltött kávéval. Letette az asztalra, majd elővette a cukrot, és két kanállal a sajátjába tett belőle, majd azt is Rob kávéja mellé tette.

- Köszönöm – Rob hangja nem volt több puszta suttogásnál. Eszti leült az asztalhoz, és lassan kortyolgatni kezdte a gőzölgő feketét.

- Szóval... – kezdte Rob bizonytalanul, mire Eszti kíváncsian ráemelte sötét szemeit. – Te is itt laksz?

Hát, ez elég béna kezdés – gondolta Eszti, de azért készségesen válaszolt, ha már volt annyi Robertben, hogy kijöjjön hozzá beszélgetni.

- Nem, én a nagybátyámnál lakok, pár utcával odébb. Csak Orsi miatt vagyok itt.

- Régóta jó barátnők lehettek...

- Igazából... a repülőn idefelé találkoztunk először – mosolyodott el a lány, főleg ahogy emlékezetébe kúsztak a képek az első találkozásukról Orsival.

- Hú, pedig egész jól kijöttök. Nem gondolnám, úgy értem... Én nem tudnék valakihez ilyen közel kerülni, ilyen rövid idő alatt.

- Ki gondolta volna? – húzta el Eszti a száját. – Ez valahogy feltűnt... Jó persze, valahol megértem – folytatta, amikor látta, hogy Rob közbe akar szólni. – De nem muszáj már tényleg első pillantásra elkönyvelni valakiről, hogy jó, vagy rossz. Nem minden fekete és fehér. A legtöbb leginkább a szürke, és...

- Oké, oké, ne folytasd! – tette előre Rob a kezeit, védekezésképpen. – Azt hiszem, ezt már párszor végighallgathattuk tőletek.

- De úgy tűnik, még mindig nem sikerült belevernünk a fejetekbe. – Eszti ezt már nevetve mondta, főleg amikor meglátta Rob elhúzott száját, és gyermeki arckifejezését, mely leginkább egy megszidott kisfiúéra hajazott. Ekkor lépett be Orsi is a konyhába, Kellannel a nyomában.

- Mi a téma, fiatalok?

10. fejezet - Reflektorfényben

A lányok már kezdték furán venni, hogy idegenek bámulják meg őket, pedig még a hatalmas táskájuk is otthon maradt. Egyesek úgy néztek rájuk, mint egy véres rongyra, mások elégedett pillantásokat küldtek feléjük, amit ők nagyon nem tudtak mire vélni.

A Red Rosesba érve a lányok rögtön elfoglalták az asztalukat, és trécselni kezdtek. Az időjárás volt az aktuális téma, hiszen a fiúkkal töltött tegnapi napot már eleget elemezték. De viszont feltűnt nekik, hogy itt is feltűnően mindenki őket nézi. Orsi már azon gondolkodott, hogy leszólít egy bámuló idegent, hogy mit talál rajtuk ennyire szépnek.

Végül ezt az ötletet elvetették, és megegyeztek abban, hogy nézni szabad, azzal nem ártanak nekik. Lassan befutott Ben is, akinek ugyanolyan sejtelmes vigyor ült az arcán, mint az emberek nyolcvan százalékának.

- Ben, elmondanád, hogy mi a frász van itt? – kérdezte Orsi, miután kiment az asztalukhoz, felvette a rendelésüket, de a vigyor csak nem akart szűnni ábrázatáról.

- Jaj, lányok. Nem ti vagytok a színészek, hanem ők. Nektek nem áll jól... – kezdte poénosan Ben, de mikor rájött, hogy a lányok tényleg nem tudnak semmiről, gyorsan elszaladt. Amikor két perc múlva visszatért, legalább hat, heti pletykamagazin aznapi számát dobta le a csajok elé az asztalra, amitől ők szabályosan lesápadtak.

- Ó, te jó ég – Eszti hirtelen azt sem tudta, melyiket nézze, de Orsi is hasonlóan érezte magát. – Szóval ezt akarhatta elmondani reggel. – Orsi egyből rájött, hogy Eszti Kellanre céloz.

- Valószínűleg – mondta, majd kezébe vette a legfelső lapot, melynek címlapján az ő egészalakos képe virított, mellette pedig egy, amint épp Kellan segít neki beszállni az autóba, alatta pedig Eszti, ahogy Rob kisegíti a hintából. Az alatta levő lapokon is a tegnapi napjukat megörökítő képek sorakoztak, de a lányok nem értették, hogy nem vehették észre a fotóst.

- Basszus! – kiáltott fel hirtelen Orsi, és a homlokára csapott. – Én tudom hol volt – jött rá, amikor meglátott magáról egy közeli képet szemből, mely akkor készülhetett, amikor a zajt hallotta a bokorból, és odafordult. Eszti kérdő tekintetére elmesélte a rövidke, ám most már annál fontosabb mozzanatot.

- Ezt nem hiszem el – szörnyülködött továbbra is Eszti. – Viszont azt hiszem a mai napi sétánknak lőttek – bökött fejével az ablak felé, ahol legalább tízen bámultak befelé. – Ben, azt hiszem a kávé lemondva. Ja, és hívnál nekünk egy taxit a hátsó kijárathoz?

- Persze, rohanok! – Azzal el is tűnt, a lányok meg gyorsan összeszedték magukat, és utána indultak.

Miután megérkezett a taxi, a lányok gyorsan beszálltak, majd bemondták Eszti címét. Orsi rögtön a telefonja után nyúlt, és tárcsázta Kellan számát, aki persze, nem vette fel a telefont.

- Hát, ezt komolyan mondom, nem hiszem el – mérgelődött, majd bedobta a készüléket a táskájába.

- Na, én is megpróbálom – bátorodott fel Eszti, majd tárcsázta is Rob számát, aki kinyomta a telefont.

- Hogy merte? – kérdezte teljesen döbbenten Eszti, mire megcsörrent a telefonja, és Rob száma villogott a kijelzőn.

- Hello! – szólt bele indulatosan. – Azt hiszem, beszélnünk kéne!

- Akkor ti is láttátok a fotókat... – Rob szinte morgott a telefonba.

- Hé, ez nem a mi hibánk! Szerinted, így reagálnék, ha... – Aztán Eszti megértette, hogy a fiú miért viselkedik úgy vele. – Szóval, te azt hiszed, hogy az egész szándékos volt! Mit gondolsz te, hogy lefotóztatjuk magunkat veletek, csak azért, hogy híresek legyünk? Komolyan mondom sértő, hogy ilyet feltételezel... – Eszti teljesen ki volt bukva. – Azt hiszed, hogy az egész világ a lábaid előtt hever, és mindenkivel úgy bánhatsz, mint a játékszereddel... Tudod mit? Nem is csodálkozom azon, hogy nincs egy normális barátod sem... Nincs az az ember, aki el tudna viselni! – visította, majd kinyomta a telefont, kikapcsolta, és a táskájába rejtette. Nagyon nem szerette, ha valaki így ítéli meg, és pláne nem alaptalanul.

- Ajaj – Orsi csak ennyit tudott kinyögni, mert megcsörrent a telefonja. Kellan volt. – Szerinted felvegyem?

- Tökmindegy. Bunkó az összes – vágta be a durcát Eszti, majd Orsi – jobbik énjére hallgatva – megnyomta a zöld gombot.

- Tessék?

- Az előbb veletek beszélt Rob? – kérdezte Kel kétkedve.

- Igen, miért?

- Mert azóta is úgy áll ott, ahogy otthagytam. A telefon a fülénél, és csak bámul maga elé, mint valami szenilis idióta, aki elfelejtette, hogy létezik. – Ezen Orsinak nevetnie kellett, de megpróbálta visszafojtani, és inkább a tárgyra térni.

- Figyelj, Rob nem volt épp kedves...

- Tudom, hogy mit mondott! – vágott közbe Kel. – De megérthetnél minket is...

- Szóval te is azt hiszed, hogy mi voltunk? Ezt nem hiszem el...

- Nem teljesen, de... – De Orsi megint nem hagyta neki végigmondani.

- Figyelj, akkor vegyük úgy, hogy nem is találkoztunk. Nektek úgyis mindennapos, hogy valaki pletykál rólatok, mi meg majd megoldjuk valahogy. Na csáó! – Azzal ő is kinyomta, és ki is kapcsolta a telefont.

- Úgy látszik, tényleg bunkók. Tegnap csak volt rajtuk egy kis cukormáz, de attól még ugyanolyanok.

- Igen, ugyanolyanok – kontrázott Eszti is, majd a taxi lassított, a lányok pedig fizettek, és már indultak is befelé.

Amint beértek, Eszti már a mentőakción törte a fejét. Bekapcsolta a gépét, rácsatlakoztatta a házimozira, és már üvölttette is sorra a kedvenc számaikat.

- Ez kell most nekünk! – értett egyet Orsi is.

- Bizony, nem kell nekünk szomorkodni két olyan félnótás miatt! – üvöltötte, hiszen a hangzavarban nem igazán lehetett hallani a másik szavát. Eszti a hűtőhöz sasszézott – ugyanis időközben táncolni is elkezdtek -, majd kivett belőle egy hatalmas doboz csoki fagyit, meg két kanalat. A lányok leültek az asztalhoz, majd hozzáláttak a jeges finomság eltüntetésének.

Aztán, egy nem várt pillanatban felcsendült a Wherever You Will Go, mire felpattantak az asztaltól, és őrült módón kezdtek el ugrándozni a szobában. Kívülről nézve, elég érdekesen hatott a látvány, viszont ők ketten annál inkább élvezték. Miután vége lett a számnak, lerogytak a szőnyegre, és csak bámulták a plafont.

- Hé – kezdte Orsi – nem is érdekelnek minket! Különben is, mit vártunk két felkapott sztárocskától? Nyár végén úgyis hazamegyünk, ők meg itt maradnak, szóval értelme sem lett volna, ha esetleg... Meg gondolj már bele... Milyen lett volna az élet mellettük? Attól rettegni, hogy mikor vernek meg a tini lányok, meg hogy hány fotó készül rólunk akaratlanul? Ez a világ nem nekünk való. És különben is... Ott van Sean és Dávid! Velük kell törődnünk.

- Teljesen igazad van. De azért, jó volt elhinni, hogy ők mások – értett egyet barátnőjével Eszti.

- Hát igen... Jó volt...

* * * * *

Eközben Sean lakásánál csöngettek. Nem tudta ki lehet, de aztán egyből a lányok jutottak eszébe.

- Jövök már! – igyekezett ajtót nyitni, de közben halkabban motyogott. – Jaj, Orsi, egyszer a fejedet fogod elhagyni, nem a kulcsodat... – De nem fejezte be, mert az ajtó előtt nem két törékeny lányzó állt, hanem egy magas vékony, meg egy eléggé megtermett srác, csuklyával a fejükön. Sean első pillantásra halálra rémül; az ipsék teljesen ügy néztek ki, mintha valamiféle banda behajtói, vagy halálosztói lennének. De akkor lehúzták fejükről a kapucnit, és Seannak derengeni kezdett ideges ábrázatuk valahonnan.

- Hé, ti nagyon ismerősek vagytok nekem – kezdte, de a nagydarab közbevágott.

- Figyelj, itt lakik...

- Jaj, veletek beszéltem tagnap telefonon. Akik nem tudtátok Orsi, meg Eszti nevét – kezdett Sean nevetni, de amint rájött, hogy kik ők, és mit is akarhatnak itt, a félténység szikrája lobbant fel benne. – Miért jöttetek? – kérdezte keményebben, és már egy csepp jókedv sem volt a hangjában.

- Hát, a lányokat keresnénk. Kicsit összevesztünk velük, de... Ez nem is a te dolgod. Itt vannak?

- Most nincsenek. Azt hiszem, Esztinél vannak. Ő nem lakik itt, csak Orsi. Úgyhogy, ha most megbocsátotok... – csukta volna be az ajtót, de Kel nem engedte.

- Figyelj, beszélnünk kellene velük...

- Miért fontos ennyire? – kérdezett vissza hirtelen Sean. Nem akart balhét, de a féltékenység az nagy úr...

- Nem is értem, hogy miért mondom el neked... Te nem olvasol újságot? – tette fel a kérdést idegesen Kellan.

- Nem – válaszolta röviden Sean.

- Akkor most az egyszer tedd meg, és áruld el nekünk, hogy hol lakik Esther.

- Már miért tenném? – Sean még mindig ellenkezett. Valamiért nagyon nem volt szimpatikus neki a két srác. Talán, csak nem szerette a konkurenciát, ahogy senki sem.

- Mert szépen megkérlek rá? – harsogta Kellan, egyáltalán nem „szépen”. Már neki is elege volt ebből az egész kalamajkából, és szerette volna letisztázni az ügyet a lányokkal.

- Na, még ha olyan szépen kérnéd, akkor sem mondanám meg, ugyanis nem tudom! – Sean is legalább annyira indulatos volt, mint Kellan.

- Tök mindegy. Idáig is csak miattad csináltam, mert neked ugye nagyon bejöttek a lányok. De látod, hogy mi van! Ennyire nem érdekeljük őket, akkor meg miért csináljuk ezt tovább? – Robot majd’ szétvetette az ideg, látszott rajta, hogy nagyon nincs jó lelkiállapotban.

- Már megint nem tudom, hogy miről beszélsz... Most ne mondd nekem azt, hogy te nem élvezted legalább annyira a társaságukat, mint én! És most pedig megkeressük őket, mert tényleg nem volt szép, hogy jogtalanul vádoltuk meg őket – osztotta le Kellan végül Robot, majd visszamentek az autóhoz, és céltalanul kocsikázni kezdtek a városban.

- Haver – csillant fel Kellan szeme, majd magyarázni kezdett. – A lányok ismerik a pincérsrácot a Rosesból! Lehetséges, hogy ő tudja, hol laknak! Vagy esetleg megadhatja a zenészcsóka számát, mert ugye említette, hogy ott szoktak fellépni, és Ő lehet, hogy tudja, hol lakik Esther!

Egész ebédszünetben a telefonszámok után nyomoztak, beszéltek Bennel, Pete-tel, de egyik sem tudta, hogy hol is lakhat Eszti.

- Én csak annyit tudok, hogy a nagybátyjánál lakik, de, hogy az hol is van... Arról nincs semmi információm – mondta Ben, majd ment is tovább dolgozni.

A fiúknak is vissza kellett menniük a forgatásra, de Kellan addig erősködött, míg Rob is beleegyezett, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, megkeresik a lányokat, és bocsánatot kérnek tőlük... megint.

* * * * *

A lányok addig buliztak otthon, amíg az idős szomszéd át nem dörömbölt hozzájuk, hogy már jó lenne, ha abbahagynák a ramazurit, mert nem tudnak pihenni. Lejjebb vették a hangerőt, de nem tudták mit is csinálhatnának. Csak unatkoztak otthon az üres lakásban, és a lábukat sem tehették ki az utcára, mert alig fél nap alatt majdnem egész London megismerte az arcukat, és nem lenne nekik szerencsés a rajongók szeme elé kerülni.

- Te, figyu... – kezdte Orsi. – Mit szólnál, ha kapucnit, meg napszemcsit húznánk, hívnánk egy taxit, és visszamennénk délutánra Seanhoz? Legalább nem lennénk egyedül, és mondjuk, főzhetnénk neki... vagy bármi, de én már szétunom az agyamat. Ezeknek a hülye fotóknak is pont ma kellett megjelenni, mikor ma sétálni akartunk...

- Oké, én benne vagyok. Menjünk vissza hozzátok. Mit szólnál egy kis Scrabble-höz? – dobta fel a labdát Eszti. – Otthon mindig azt játszunk, amikor szakad az eső, és nem tehetjük ki a lábunkat a házból. Nem valami izgi játék, de legalább elmegy vele az idő...

- Jó lesz! Bármit, csak már történjen valami. Na, akkor csuklyákat fel, és irány az öngyilkossági kísérlet a taxiig.

Kapucnival a fejükön, elbújva a hatalmas szemüveg mögött, teljesen úgy érezték magukat, mint a szökevények. Nem vallották be még maguknak sem, de azért titkon egy kicsit élvezték a kialakult helyzetet. Tetszett nekik a felfordulás, de persze ez nem azt jelenti, hogy szerették volna ezt az életük hátralévő részében is csinálni.

Egyszer ezt is ki kell próbálni, ami meg is történt, és köszönik szépen, többet nem kérnek a felhajtásból.

Orsi elővette telefonját, majd hívott is egy taxit. Amikor a hívás megszakadt, a lány észrevette, hogy időközben jött egy üzenete.

Kerestünk, de a fiúd nem árulta el, hol vagytok... Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki küldte. Orsi már kapcsolta is volna ki a telefont, de az abban a pillanatban megcsörrent.

- Igen? – szólt bele a lány.

- Na végre, már azt hittem, sosem kapcsolod be a telefont.

- Igazából, most sem kapcsoltam be, csak a rögzítőmmel beszélsz. – Nem az volt a szándéka, hogy poénkodjon, de ezt nem lehetett kihagyni.

- Hát, jogos. Tényleg... Ezt nem lehetne élőben megbeszélni?

- Nem, nem hiszem. Figyelj, azt hiszem, hogy amit kell, azt mi már megbeszéltünk. Elmondtuk a véleményünket, és ti is a tiéteket. Itt a vége.

- Itt a taxi – suttogta Eszti, de pechére, Kellan meghallotta.

- Mentek valahová?

- Igen. – Csak röviden, és lényegre törően.

- És esetleg szabad megtudnom, hogy hova? – érdeklődött Kellan, bár már előre sejtette a nemleges választ.

- Hogyne. – Kellan meglepődött, és reménykedve várta, hogy végre megtudhatja, hol is vannak Orsiék, de csalódnia kellett. – El innen.

- Köszi, most aztán sokkal okosabb lettem.

- Nincs mit, na, de ha nem haragszol meg, én most leraklak. Puszi! – Kinyomta, meg sem várva, a srác mit felel.

- Mit akart? – kérdezte Eszti.

- Találkozni...

- Ki gondolta volna...

- És írt egy elég érdekes sms-t. Azt írta, hogy „Kerestünk, de a fiúd nem árulta el, hol vagytok...”. Ez poén, mert nincs is fiúm, hacsak nem... Te jó ég... – Esztinek is leesett, és már hangosan nevetett.

- Te, ezek ott jártak Seannál – nyögte ki Eszti nagy nehezen. – És azt hiszik, hogy a fiúd. Bár, nem járnak messze a valóságtól, de... Csak én érzek ki egy kis félténységet ebből a szövegből? – És tovább nevetett.

- Jézusom. Figyelj, tegyünk úgy, mintha nem tudnánk róla. És majd Sean elmondja, ha akarja. Kíváncsi vagyok az ő verziójára.

- Ahogy érzed.

- Megérkeztünk, kisasszonyok – szólt közbe a taxisofőr. A lányok rendezték a számlát, gyorsan kipattantak az autóból, és fél perccel később már az ajtót nyitották Seannál.

- Jézusom, a frászt hoztátok rám – szaladt eléjük Sean, aki azt hitte visszajöttek az iménti látogatói, csak esetleg egy kis erősítést is hoztak magukkal. – Mi járatban, lányok?

- Semmi különös, csak gondoltuk megkérdezünk, nincs-e kedved Scrabble-özni. Láttam a szekrényed tetején, a társasjátékok között... – kezdte Eszti.

- Ti most komolyan ezért jöttetek? – Sean álla a padlót verdeste.

I.K.A.I.T.

Sziasztok!
Nillody új bloggal jelentkezik! :D
Ám ez most nem fanfiction, nem regény, hanem egyszerűen egy olyan blog, ahol megpróbálunk blogspotos társainknak segíteni ^^
Alakítottunk egy kis csapatot [I.K.A.I.T. ~ Igényes Kritikákkal Az Igényes történetekért]
Ennek a blognak és közösségnek az a célja, hogy olyan kritikákat szórjon el a blogspotosok között, amelyek építő jellegűek, és nem csak abból állnak, hogy azt regélik, mennyire jó is a történet. Mert bizony, keményen megmondjuk, ha valamin javítani kell...
Ezért kérünk mindenkit, hogy ne vegyétek zokon, ha kaptok egy ilyen kritikát.
További információk itt:
http://ikait.blogspot.com

9. fejezet - Egy szokványos, átlagos vasárnap délután

- Hello! – Pete teljesen kivetkőzött magából, már nem az a kedves fiú volt, akivel tegnap olyan jól szórakoztak, és aki Esztinek csapta a szelet. Teljesen olyan volt, mint... mint azok a kislányok, akik sikongatva futottak a fiúk után az utcán. Csak míg ők – jobb esetben – csak egy autogramot, meg egy puszit akartak volna, addig Pete-nek inkább a karrieri céljai lebegtek szeme előtt.

- Hali – morogta Rob, akinek már elsőre sem volt éppen szimpatikus a gyerek, főleg ha Eszti arckifejezésére gondolt. De miután meghallotta azt a negédes hangot... szabályosan rosszul lett.

Kellan természetesen mindebből semmit nem vett észre, és természetéből adódó vidámsággal pacsizott le a sráccal. Ha a lányok barátja, akkor ő is ugyanolyan jó fej lehet, mint ők. Nem igaz? Hát, lehet, hogy nem.

Pete az asztalhoz húzott egy széket, és szinte érezhető volt a feszültség, ami leginkább a lányok felől vibrált. Eszti nagyon rosszul érezte magát, főleg miután észrevette, milyen furcsán is viselkedik Pete.

- Hogy tetszett a tegnapi buli? – kérdezte a srác a szőke lány felé fordulva.

- Nagyon jó volt – válaszolta a lány egy műmosoly kíséretében. Majd magyarul folytatta tovább. – Csak az nem volt annyira jó, hogy ott voltál, és nyomultál a barátnőmre.

Orsi úgy mondta ezeket a szavakat, mintha valami csodás dolgot mondott volna. A három fiú értetlenül pislogott egymásra, senki sem értette, hogy mi is történt most. Eszti pedig... nem tudta, hogy sírjon, vagy inkább nevessen a komikus helyzeten.

- Esther, és te hogy érezted magad? – kérdezett ismét Pete, hogy a kínos helyzet megszűnjön közöttük, de persze Ő nem is gondolta volna, hogy ezzel kelti majd a kínos helyzetet.

- Nagyon élveztem, jó volt a társaság – válaszolta Eszti angolul. – Persze, jobb lett volna, ha kicsit visszafogod magad... – Orsi hangosan felvisított, hiszen az asztalnál ülők közül ő értette egyedül, hogy mit mondott barátnője, és meglehetősen tetszett is neki.

- Lányok – kezdte dörmögő hangján Kellan. – Nagyon örülnénk, ha a nyelv az angol lenne!

- Oké! – harsogták a lányok egyszerre.

- És téged mi szél hozott ide? – kérdezte Kel a harmadik sráctól. Rob csendben ült, és figyelte a lezajló eseményeket. Kívülről úgy nézett ki, mint aki épp átkokat szór Pete-re. És ki tudja, lehet, hogy így is volt...

- Tudod, van egy bandám, és itt szoktunk fellépni. – Rob úgy bámult rá, mintha szellemet látott volna.

- Az király! – visszhangzotta Kel. – És mit csinálsz a bandában?

- Énekelek, és gitározom. – Robnak több sem kellett, úgy pattant fel az asztaltól, mintha rajzszögbe ült volna. Mindenki furcsán nézett rá, és nem értették mi baja lehet. Tekintetét Esztiébe fúrta, és erősen szuggerálva a következőket mondta:

- Jaj, már ennyi az idő? Lányok, ti sem szóltatok – mondta, és igyekezett elővenni minden színészi tehetségét, miközben Orsival is igyekezett felvenni a szemkontaktust. – Mindjárt kezdődik a film.

- Milyen film? – kérdezte Kellan, de hangját elnyomta a lányok színpadias felkiáltása:

- Ó, tényleg – csapott Orsi a homlokára. – A film! Teljesen elfelejtettem!

- Istenem, én is! – folytatta Eszti is a komédiát. – Pedig már úgy vártam! Jaj, Pete, ugye megbocsátasz, de nekünk most sietnünk kell! – Ezzel fel is állt az asztaltól, és elkezdte magára rángatni a kabátkáját.

- Hát persze, ha mennetek kell... – Pete kissé csalódott volt ugyan, de nem esett le neki semmi. Kellannek meg még annyira se, de rájöhetett, hogy jobb, ha együttműködik, mert ő is felállt, kezet fogott Pete-tel, majd felsegítette Orsira a kardigánját.

- Ó, köszi – mosolygott rá a szöszi, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve belekarolt. – Szia, Pete! Örülök, hogy ismét összefutottunk – mondta, majd elkezdte kifelé húzni a mackós srácot a kávézóból.

Rob gyorsan rendezte a tartozásukat, hagyott némi borravalót is, majd gyors köszönés után Esztivel kirobogtak a kávézóból. Gyorsan bepattantak az autóba, és Rob már indított is.

- Hé, Haver! Ez meg mi volt? Úgy tudom, hogy a Titanic csak este kezdődik – mondta Kellan halálosan komoly arccal, miközben kibámult az ablakon. Nagy szerencséjére, volt színészi tehetsége, így hirtelen senkinek sem esett le, hogy Kel egyáltalán nem kíváncsi a Titanicra.

- Hogy mi? – Rob elképedt arccal fordult egy pillanatra barátja felé, majd tekintetét ismét az útra szegezte.

- Nos, nekem tényleg a színészet a legideálisabb szakma – hatalmas mosoly jelent meg arcán. – Hogy hihettek el nekem mindent? – robbant ki belőle a nevetés, mire a lányok is mosolyogni kezdtek, s újra meg újra eszükbe jutott az iménti vicces szituáció.

- De Rob, most tényleg. Mi történt? Azt levágtam, hogy szerettétek volna az arcot lerázni, de a reakciódat abszolút nem értem. Hiszen, nem is mondott a srác semmi rosszat.

Kellan még őt védte, de azt is csak azért tette, mert nem volt jelen tegnap este, amikor Pete nem úgy viselkedett Esztivel, ahogyan azt ő elvárta volna. Ami akkor még nem is volt akkora probléma, hiszen Eszti úgy vélte, hogy tényleg érdekli a srácot, és akkor még nem tűnt egy kétszínű majomnak... Viszont, a mai szereplésével végleg elásta magát a lányok előtt.

- Na? – Kellan felvont szemöldökkel várta barátja válaszát.

- Hát... – hebegett Rob, majd ismét összeszedte az erejét. – Szimplán csak nem volt szimpatikus. Nem láttad a szemeit? – próbálta magát kivágni, majd gyorsan terelte is a témát. – Amúgy lányok, honnan ismertek ti itt ennyi embert? Belépünk a kedvenc kávézónkba, és titeket köszönt jóbarátként a pincér, majd jön a zenészcsóka…

- Minden nap ide járunk – vette magához a szót Orsi. – Legalábbis azóta, hogy Angliában vagyunk.

- Pete-tel meg tegnap együtt buliztunk, mert Sean elhívta Orsi szülinapi bulijába – húzta el a száját Eszti.

- Ó, tényleg, már akartam mondani, hogy isten éltessen. Csak odabent kicsit gyorsan pörögtek az események – mondta Kellan vigyorogva, majd tréfásan hozzátette. – És még a pitémet se tudtam teljesen megenni. – Ekkor már hangosan nevetett.

- Köszönöm szépen – mondta Orsi is nevetve. – Tudod mit, majd egyszer bepótoljuk a pitézést.

Mindannyian érezték, hogy végre sikerült túllépniük a kezdeti ridegségen, és haragon. A bajtársiasság kicsit összébb hozta őket, és hosszas baráti csevejbe kezdtek, miközben céltalanul autókáztak Londonban.

- Amúgy mióta vagytok itt? – kérdezte kicsit később Rob kíváncsian, és a visszapillantó tükörben Eszti szemeibe nézett. A lány kicsit elpirult ettől a tekintettől, de megköszörülve a torkát gyorsan felelt.

- Egy hete landolt a gépünk... – kezdte volna, de Orsi közbevágott.

- Nahát, tényleg. Ez még csak egy hét volt... Neked nem tűnik sokkalta többnek? Hiszen már most annyi minden történt...

- Igen, ne is mond. De annyira örülök, hogy találkoztunk – mondta Eszti elérzékenyült hangon, majd Orsi felé fordult, és szorosan magához ölelte. Az biztos, hogy a két lány ilyen rövid idő alatt, nagyon közel került egymáshoz. A kedves baráti ölelkezést Eszti telefonjának a csengése szakította félbe.

Amikor felcsendült a Runaway train Eszti egy pillanatig csak nyugodtan ült tovább, abban a tudatban, hogy valaki más telefonja szólalt meg. Majd Orsi oldalba bökte, és akkor tudatosult Esztiben, hogy a napokban állította át a csengőhangját erre. A srácok csak mosolyogtak a helyzeten, majd duruzsolni kezdtek valamiről.

- Igen? – szólt bele a lány a telefonba.

- Szia, Eszti! – köszöntötte nagybátya. – Gondoltam, megkérdezem, hogy merre vagy, mivel egy ideje nem láttalak...

- Ó! Teljesen kiment a fejemből, sajnálom... Csak annyira jól érezzük magunkat, hogy elfelejtettem szólni! – mentegetőzött Eszti, mire Öcsi nevetgélni kezdett a vonal másik végén.

- Csak gondoltam, hogy szólok, pár napra elutazunk Zsuzsival, szóval, tiéd lehet az egész ház!

- Ez most komoly? – kérdezett vissza egy pillanatnyi döbbentség után.

- Naná! Csak arra vigyázz, hogy minden épen maradjon!

- Számíthatsz rám! – felelte játékosan, majd megtárgyalták a részleteket, és már le is tették a telefont.

- Ki volt az? – érdeklődött Orsi.

- Hát, Öcsi volt, és azt mondta, hogy a hét további részére miénk a lakás... – mondta Eszti halálos komolysággal, majd Orsira nézett, és nevetésben törtek ki, hiszen már előre tudták, hogy ezek a napok sem lesznek eseménymentesek...

Késő délután volt már, amikor megálltak egy külvárosi kis játszótér mellett. Elég kihalt volt a környék, ezért úgy gondolták, hogy ott minden következmény nélkül kiszállhatnak, és talán nem kell fotósoktól tartaniuk minden pillanatban.

- Ah, végre. Már kezdett zsibbadni a lábam – mondta Kellan, akinek – méreteit tekintve – tényleg elég kényelmetlen lehet órákig egy helyben ücsörögni. Jólesően kinyújtózott, és kisegítette a kocsiból a mögötte ülő Orsit is.

- Köszi – mosolygott rá a lány, majd odament Esztihez, és gyermeki vigyorral az arcán kezdte el húzni. – Nincs kedved hintázni? Kérlek, olyan régen játszottam már, és most előtört belőlem a húsz évvel fiatalabb énem.

Eszti elnevette magát, de végül is beleegyezett, hiszen egyszer élnek. Elfoglaltak egy-egy hintát, és a fiúk elnéző mosolyaival mit sem törődve kezdték magukat hajtani.

- Nem kell hülyének nézni, csak most ez valahogy olyan spontán jött.

- Nincs gáz – mondta Rob, majd Kellannel leült a hintával szemközti korlátra. A lányok is már csak ücsörögtek a hintákban, lábukat lóbálva, és néha a földet piszkálgatva.

- Szóval... Miért is jöttetek amúgy Londonba? – tette fel Rob az első kérdését.

- Nos... Ez egy igen jó kérdés – gondolkozott el Orsi egy pillanatra.

- Fogalmazhatnánk úgy is, hogy nyaralni jöttünk... Meg így diploma után, nem árt egy kis kikapcsolódás...

- Most diplomáztál? – jött a kérdés Kellantól, akit szemmel láthatólag nagyon boldoggá tett ez a tény.

- Igen, mostanában – válaszolta Eszti röviden, majd Kel figyelmét ismét Orsira összpontosította.

- És te is most?

- Nem, én még tavaly.

- Ó, értem – válaszolta találóan Kellan. Aztán, csend telepedett a játszótérre.

De nem kínos volt ez a csend, hanem csak egyszerűen nem volt most szükségük szavakra. A srácok élvezték, hogy önmaguk lehetnek, nem kell fotósoktól és rajongóktól tartaniuk, na meg persze, hogy a lányok mellett nem kell megjátszaniuk magukat.

Csak hallgatták, ahogyan csicseregnek a madarak, amint elhalad egy-két autó mellettük, ahogy szerencsétlen hinta megnyikordul, amikor Kellan ráül... Ezen Orsi el kezdett kuncogni, mire Kel ártatlan ábrázattal, mégis vigyorogva megrántotta a vállát.

Teljesen idilli volt a pillanat mind a négyük számára, és nem is akarták, hogy valaha is véget érjen. De sajnos elérkezett az este, és a lányoknak haza kellett menni, és a fiúknak is időben ágyba kellett kerülni, mert másnap ismét hétfő, és újra kezdődik a forgatás.

Csendben indultak el az autó felé, és már majdnem el is érték, amikor Orsi egy pillanatra megtorpant, és az egyik bokrot kezdte el vizslatni. Halk reccsenést, és motoszkálást hallott, de aztán gyorsan meggyőzte magát, hogy csak egy madár lehet, és tovább is indult. Ráadásul a többieknek fel sem tűnt, úgyhogy ő is gyorsan elfelejtette.

Az autóban Rob halkan bekapcsolta a rádiót, hogy legyen egy kis alapzaj, és halkan kezdtek beszélgetni. A hazaút legalább fél órás volt, és már a nap is lement, mikor leparkoltak Sean lakása előtt. Még a kocsiban elbúcsúztak egymástól, hogy kerüljék a feltűnést az utcán, de azért a fiúk lovagiasan kisegítették a lányokat a kocsiból. Egy utolsót intettek nekik, majd gyorsan elhajtottak.

- Itt alszol, ugye? – nézett Orsi kiskutyaszemekkel Esztire, majd szinte meg sem várta az igent, máris húzta a lépcsőház felé barátnőjét.

Fent Seannal már nem találkoztak; a fiú szobájának résnyire nyitott ajtaján át egyenletes szuszogás hallatszott ki. Orsi becsukta a szobaajtót, majd Esztivel gyorsan lefürödtek, és ők is nyugovóra tértek.

Másnap Eszti kelt fel előbb. Hatalmasat nyújtózkodva terült el az ágyon, és kedvesen rámosolygott a békésen alvó Orsira. Aztán gondolt egyet, és úgy vélte, nem fair, hogy ő már fent van, barátnője pedig meg édesdeden szunyókál, ezért közelebb csúszott hozzá az ágyon, majd jó hangosan mesélni kezdett:

- Tudod, ugye, hogy nagyon nem ér, hogy csak én alszom itt? Ma hozzám is átmegyünk, és ott fogsz aludni! Ki kell élvezni, hogy miénk a ház! – A mondatok végére Eszti már szabályosan ordított, és közben hangja el-elcsuklott a visszatartott röhögéstől.

Orsi a fejére húzta a takarót, majd kiszólt alóla barátnőjének:

- Te nem vagy egészen normális...

- És ezt soha nem is állítottam – viháncolt Eszti, majd lehúzta Orsiról a takarót, és a szó szoros értelmében kirángatta az ágyból.

A reggeli éltető kávé és frissítő zuhany után Orsi hagyott egy üzenetet Seannak, hogy Esztihez ment, és valószínűleg holnap jön haza, de ha mégsem – aminek elég nagy volt a valószínűsége –, akkor majd felhívja. Természetesen egy hétre is elég cuccot pakolt össze, biztos, ami biztos alapon.

Az utcán elég vicces látványt nyújthattak, mert mindenki megbámulta őket, és mutogattak feléjük, de ezt betudták annak, hogy mindkettejük egy-egy hatalmas zsákkal közlekedett: Eszti vitte haza a cuccait, Orsi meg szinte elköltözni készült. De a lányok nem foglalkoztak az őket vizslató szempárokkal, boldogan csacsogva, és majd’ megszakadva közeledtek Öcsiék lakása felé.

Már több mint félúton járhattak, amikor megcsörrent Orsi mobilja, amit szerencsésen óriási táskája mélyére száműzött, így meg sem próbálta előkotorni.

- Nem keresed meg? – kérdezte tőle Eszti.

- Áh, felesleges. Ha fontos, majd visszahív, nem igaz? – Hívta is, méghozzá további két alkalommal.

Esztiéknél nagy nehezen megkereste a mobilját, ami három nem fogadott hívást jelzett, mindegyiket Kellantől. Orsi megmutatta a kijelzőt Esztinek, aki ezen halkan kuncogni kezdett.

- Jól van, visszahívom, hátha fontos – mondta Orsi, és már meg is nyomta a hívás gombot, de Kellan telefonja ki volt kapcsolva. – Biztos a forgatás miatt kapcsolta ki.

- Valószínű – helyeselt Eszti, aki közben észrevette, hogy megint le volt némítva a telefonja, és neki is két nem fogadott hívás díszelgett a kijelzőjén. – Na mindegy, előbb utóbb csak megtudjuk, mit akart, nem igaz?

- De, igaz. – A lányok ennyiben is hagyták a dolgot, és az előzetesen megbeszélt tervhez tartva magukat elindultak a Red Rosesba, hogy ott kezdjék a napot, majd onnan induljanak tovább egy kis városi sétára.