Prológus

- Ember, ez meleg volt – zihálta Kellan. – Rég sprinteltem ennyit.

- Ah, nekem mondod? Ha ez így megy tovább... – morogta Rob idegesen.

- Hát, igen. Szegények nem bírtak ellenállni férfiúi vonzalmamnak... – vigyorgott Kellan. – Na, jó, egy kicsit te is közrejátszhattál... – itt már hangosan nevetett.

- De csak egy kicsit... Tudod mit, haver? Inkább az összes csajt meghagyom neked! Ha akkor lenne pár nyugodt napom...

- Hahh, inkább ne! Bár... azért válogatnék közöttük –– vigyorgott, aztán színpadiasan sóhajtva folytatta. – Hogy ezen a Földön nincs olyan lány, aki képes minket békén hagyni. Legalábbis harminc év alatt.

- Hát, igen. Nem panaszkodni akarok, de valami olyan országba kellene költöznünk, ahol nem ismernek minket... Legalábbis ennyire – tette hozzá kis idő múlva Robert.

- Menjünk Afrikába, ahol nincs tv. Hmm, és milyen jól néznénk ki lebarnulva – gondolkodott el Kel.

- Hát, nekem jó ilyen fehéren, köszönöm. De majd integetek a repülőről – nevetett Robert barátján.

- Akkor Románia? Beköltözhetnénk Drakulához!

- Ah, igen. Képzeld el, miket írnának rólunk az újságok! „Cullenék tényleg vámpírok. Lutz és Pattinson Drakula kastélyában! Mindvégig tudtuk, hogy azokban a srácokban van valami nem mindennapi!” – magyarázott Rob, és közben hevesen gesztikulált a mondandójához.

- Neked semmi se jó? – tettetett felháborodást Kellan. – Hmm, több ország most nem jut eszembe. Na, jó, akkor maradjunk itt. Amúgy, van valami kajád? – vigyorgott.

- Tudod, hogy anya mindig hagy itt valamit a számodra is! – nevetett Robert, majd a hűtőhöz sétált.

- Imádom anyukád. Tudtam, hogy ő is a rajongóm. – most már Kellan sem bírta, és kirobbant belőle a röhögés.

- A francba! Pedig megígértem neki, hogy nem buktatom le. – Rob alig bírta kinyögni a szavakat, dőlt belőle a nevetés.

- Hohó, most lebukott! Nincs nő, aki ellen tudna állni nekem. – Majd kicsit komolyabban folyatta. – Bár nem bánnám, ha lenne... Végre jöhetne egy olyan csaj, aki rám néz és tovább megy, mintha meg sem ismert volna. Ah, mondom én, hogy menjünk Afrikába – röhögte el magát megint.

- Én meg megint elmondom, hogy te menj csak nyugodtan, én meg maximum beköltözöm a pincébe. – Vállalt vont. – Ennél rosszabb úgy sem lehet ott – mondta komoly arccal, mire barátja egy pillanatra ledöbbent.

- SOHA-NE-MONDD-EZT! – dörrent rá Kel, és most tényleg úgy nézett ki, mint egy hatalmas medve. Rob teljesen összezavarodott, ijedt arccal nézett barátjára. Majd Kellan vállat vont, rendezte arcvonásait, s mintha mi sem történt volna, semleges hangon folytatta. – Különben mindig jön valami rosszabb.

- Haver, nem kell ennyire zokon venni! Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy a pincés eset ennyire rosszul érint majd! – mentegetőzött Rob, és a mosoly eltűnt az arcáról.

- Bevetted! – robbant Kellan. – Tudtam, hogy engem Isten is színésznek teremtett! – Majd meglátva Rob képét, még hangosabban kezdett nevetni. Kicsit később fogta magát és kiment a konyhába, magára hagyva a még mindig döbbenten álldogáló Robot.