Először is megint csak köszönjük, hogy ilyen gyorsak voltatok. És ráadásul ez volt az eddigi legtöbb komink egy fejihez, szóval tényleg thnx :)
Reméljük, most is megdobáltok minket a kritikáitokkal :)
Jó olvasást!
Puszii <3
Tíz körül járhatott az idő, amikor a kis négyesünk hullafáradtan végre beesett Kellan lakásának ajtaján. A lányok semmi másra nem vágytak már, csak hogy aludni mehessenek, így egyből megcélozták azt a szobát, amit legutóbb is kiutaltak nekik, de még fel sem értek az emeletre, amikor egy halk köhintés megállította őket. Megfordulva látták, hogy Kel karba tett kézzel őket bámulja.
- Ti meg hova készültök? – kérdezte fennhangon, és igyekezett beérni őket még a lépcsőn.
- Jaj, Kel... most hanyagolj minket – kérte Orsi elcsigázottan. – Már alig élünk... és különben is, a vidámparkban még te voltál úgy oda, hogy mindjárt elalszol. Hát, akkor most hajrá, és hagyj minket is pihenni... Azt hiszem, mindnyájunknak elég hosszú éjszakája volt.
- Igen, valóban... De most már felébredtem, és szeretném kihasználni, hogy ez a nap az enyém – élénkült fel Kel.
- Mér’, mi van ma? Csak nem a szülinapod? – értetlenkedett Rob. – Bocs, haver, de tök kiment a fejemből... Majd holnap veszek neked valamit, okés?
- Rob! Június van... – nézett Kel jelentőségteljesen barátjára, de mikor látta, hogy az még mindig nem veszi a lapot, hozzátette. – Édes haverom... Az én szülinapom márciusban volt. Rémlik még valami?
- Ja, már valami dereng. Az a kétnapos bulihétvége, azzal a sok bikinis szőke csajj... – Ekkor vágta hátba Kel Robot, hangos köhécselés közben, mire szegény barátja majdnem lefejelte a falat.
- Igen, az lesz az... Jó buli volt, igaz? Akkor most lépjünk is tovább... Szóval... – kezdte volna, de Orsit még érdekelték volna a részletek.
- Milyen buli? És milyen szőke csajok?
- Áá, semmi, nem lényeg. Rob félrebeszél, mert már nagyon fáradt – mentegetőzött Kel. – Tényleg, lehet hogy jobb lesz, ha most egy kicsit lefekszünk pihenni.
- Ó, van Isten! – kiáltott fel Eszti, és már fordult is vissza az emelet, és a pihe-puha ágyikó felé. Orsi gyorsan követte barátnőjét, mielőtt Kellan rájöhetett volna, hogy miről is beszélgettek előtte: nevezetesen arról, hogy most az van, amit a fiú akar.
A lányok otthagyták a fiúkat a nappaliban, akik már szintén alig álltak a lábukon.
- Te, haver... Húzzunk már mi is aludni – nézett Rob az órájára. – Hét óra múlva el kéne indulnunk a forgatásra.
- Jól van, gyere – húzta felfelé barátját Kel, mikor ravasz ötlet villant elméjébe. Méghozzá az, hogy látogassák meg a lányokat. – Haver, ne arra! – rántotta vissza Robot a pólójánál fogva, mikor az Kel szobája felé indult az emeleten. – Most az van, amit én mondok! És én azt mondom, hogy most a lányokkal alszunk.
- Oké... – torpant meg Rob, majd bizonytalanul tekintgetett a lányok szobája felé. – De mondd csak, Kel. Erről a bizonyos tervedről... Őket mikor akartad értesíteni?
- Hát majd most fogják megtudni! Hát nem tök jó meglepetés? – Kellan teljesen komolyan gondolta, amit mond, és hatalmas lelkesedéssel indult meg a csajok szobája felé.
Orsi és Eszi nagy nehezen feljutottak a szobába, hisz már tényleg nagyon fáradtak voltak. Most kezdték el érezni, hogy bizony elég mozgalmas éjszakájuk volt, és már nagyon régen nem aludtak.
- Na, végre egyedül vagyunk – fordult Eszti barátnője felé, amikor magukra csukta az ajtót, kizárva a fiúkat.
- Igen, végre – helyeselt Orsi is. – Jézusom, milyen éjszaka volt – merengett el, miközben már szinte rutinosan lépett a szekrényhez, és kotort elő belőle két sátor méret pólót. – Te, ez most komolyan... rózsaszín? – húzott elő egy elég érdekes színben pompázó darabot. – Kel... rózsaszínt hord? – meresztett hatalmas szemeket a szöszi.
- Szerintem csak... – méregette Eszti is a ruhaneműt – összemosta a pirossal. Nézd meg, tiszta foltos. Anyám, férfiak... Még mosni sem tudnak rendesen – vihogott.
- De mást elég jól tudnak... – emlékezett vissza a pár órával előbbi eseményekre Orsi.
- Most... ő... mire célzol? – pirult el Eszti, aztán eszébe jutott, hogy barátnője nem tud arról, ami közte és Rob között történt.
- Hé, miért pirultál el? – lepődött meg Orsi.
- Nem, nem... Ő... Én kérdeztem előbb – tiltakozott Eszti, ami elég gyanús volt.
- Mondd csak, mi is történt pontosan az erkélyen?
- Inkább te magyarázd meg nekem, hogy mi is történt a nappaliban? És Kellanről hogy került le az ing?
- Jól van, na – rántotta meg Orsi a vállát, mintha nem is lett volna az olyan nagy dolog. Pedig az volt. – Csak szórakoztunk. Bár... nem tudom, hogy ezt még rá lehet-e fogni az alkoholra – gondolkodott el hirtelen.
- Mert hogy? – lett kíváncsi Eszti, miközben levette utcai ruházatát, hogy átvehesse az alkalmi pizsamáját.
- Azon gondolkozok, hogy lehet... – Közben Orsi is követte barátnője példáját, és levette pólóját.
- Mi lehet? – várta Eszti már tűkön ülve a választ, mikor hirtelen kinyílt az ajtó, és a fiúk rontottak be rajta.
- Meglepetééééés! – kiáltotta a két srác egyszerre, majd két vaku villant.
A lányok egyszerre sikítottak fel.
- Kifelé! – rántották maguk elé a pólót, majd megrovóan néztek a földbegyökerezett lábbal álldogáló srácokra.
- Ó, mi csak... Izé, gondoltuk, hogy... Hát... Bocsi – mentegetőzött Rob, miközben eszébe sem jutott volna eltakarni szeme elől a kilátást.
- Ami azt illeti... engem egyáltalán nem zavar, hogy ilyen helyzetben nyitottunk rátok! – bólogatott Kellan, miközben az arcán egyre elhatalmasodott a mosoly. – Elvégre is... Nincs mit titkolnotok előlünk!
- Kellan! – förmedt rá Orsi. – Te meg miről beszélsz? Te örülnél neki, ha akkor nyitnánk rátok, amikor alsógatyában flangáltok?
- Ami azt illeti... – vonta meg a vállát. – Igen, kifejezetten örülnék neki. Te nem, Rob? – bökte oldalba Kel barátját.
- Hát, ő... Ez nem publikus.
- Há’ miért nem? Na, jó, nem is érdekel – fordult Kel ismét a lányok felé, majd a kezében lévő fényképezőt diadalittasan a magasba emelte. – És most már van megörökített bizonyítékunk is a pillanat szépségéről!
- Töröld ki! – rivallt rá Orsi, miközben semmivel sem törődve indult el Kellan felé, miközben a kezében tartott póló a földre hullt.
- Ó! – kuncogott Kel. – Szóval, így játszunk! Akkor most dobjam én is le a textilt?
- Csak azt ne! – tiltakozott hevesen Rob. – Kérlek, ne!
Kellan a magasba emelte a kezét, amiben a gép volt, így a szőke lány hiába erőlködött, képtelen volt felérni.
- Add ide! – követelte Orsi, miközben hozzásimult Kelhez. – Ez nem fair!
- Igazán? – kérdezett vissza Kellan egy féloldalas, huncut mosoly kíséretében, miközben az arcával veszélyesen közel került Orsihoz. – Vedd el, ha tudod! – suttogta a szavakat, miközben a lány ajkait nézte.
- Azt hiszed, hogy nem tudnám elvenni, ha akarnám? – kérdezte félig felvont szemöldökkel, fennhéjázó hangnemben.
- Naná, hogy azt! Vagy bizonyítsd be az ellenkezőjét, szivi!
Orsi lábujjhegyre emelkedve húzódzkodott még feljebb, aminek következtében sokkal szorosabban simult a fiúhoz, mint előtte.
- Figyi, édes... – kezdte a lány behízelgő, csöpögős hangon. – Nem örülnél neki, ha a sminkes képeid felkerülnének valamelyik közösségi oldalra, ugye? – meresztgetett Orsi hatalmas kiskutyaszemeket, majd arcával még közelebb került Kellanéhoz. A srác éppen elnyitotta ajkait; a kezét pedig elgyengülve ejtette le maga mellé. Orsi kapott az alkalmon, kikapta Kel kezéből a gépet, majd diadalittasan mosolyogva hátraugrott.
- Na, ugye! Megmondtam, hogy én nyerek!
- Azt hiszed, hogy ezzel vége a játéknak? – kérdezett vissza a srác huncutul, majd elkapta Orsi derekát, és úgy vonta szorosan magához. – Na, és most ki az erősebb?
- Mindenféleképpen én... Legalábbis lelkiekben – válaszolta a lány.
- És itt most mi számít igazán?
Orsi elgondolkozott egy pillanatra, majd tekintetét mélyen a srácéba fúrta.
- Kellan – ejtette ki halkan a nevét, miközben kezét a mellkasának támasztotta, így próbálta meg kicsit eltolni magától, persze teljesen feleslegesen.
- Sajnálom... – mondta Kel, miközben elengedte Orsit. Ezzel még a lányt is meglepte, furcsa volt, hogy ilyet hall tőle.
- Mit, Kellan, mit?
- Azt, hogy ilyen voltam veled... De én ilyen vagyok.
- Te olyan buta vagy! – nevetett fel halkan Orsi. – Hogy tudsz ilyet mondani? Nincs olyan ember a földön, aki ne szeretné azt, aki te magad vagy.
- Tessék? – nézett rá Kel nagyokat pislogva.
- Jól hallottad, te nagy buta mackó! – tromfolta le játékosan, miközben megfogta Kel kezét. – Kell ennél több magyarázat neked?
A fiú elmosolyodott, majd tett egy tétovázó lépést Orsi felé, és szemében csillanó vággyal lehelt egy apró puszit Orsi ajkaira.
- Ó, hát... – motyogta Eszti halkan, és tekintetét megpróbálta elszakítani a flörtölő párról. – Asszem’ én a fürdőbe megyek...
- Veled tartok! – bólogatott hevesen Rob, miközben kitárta a lánynak az ajtót, aki még mindig a pólót szorította maga elé.
A fürdőbe érve Eszti kérdőn nézett Robra, majd néhány másodpercnyi hatásszünet után halk, kérlelő hangon megszólalt.
- Öhm... Nem fordulnál el, amíg felöltözöm? – kérdezte halálos komolysággal, mire Rob arcára rémület ült ki.
- Ó, hát persze... De Eszti, azt hiszem, láttalak már póló nélkül. Egyszer, amikor...
- Igen, láttál – helyeselt a lány. – És ez pont eggyel több alkalom volt, mint ahányszor kellett volna.
Rob egy pillanatig habozva állt Eszti előtt, nem tudta, hogy mit is kellene tennie, vagy mondania. Naná, hogy arra várt, hogy Eszti mellett, közelében lehessen, de nem mert cselekedni. Félt az elutasítástól.
- Eszti – szólalt meg halkan, szinte suttogva.
- Tessék, Rob? – Eszti hangja sem volt több puszta suttogásnál.
Rob válasz helyett csak tett néhány gyenge lépést a lány felé. Eszti értetlenül nézett, de nem jelezte neki, hogy nem szeretné, ha a közelében lenne. Ő is tett egy bátortalan lépést.
Robert kinyújtotta a kezét Eszter felé, és óvatosan megsimogatta az arcát. A lány elmosolyodott, élvezte a mozdulatot.
- Annyi mindent szeretnék neked mondani, de... Olyan nehezen jönnek a szavak, amikor veled vagyok.
- Tessék? – Eszti hirtelen fel sem fogta Rob szavainak értelmét. – Ezt meg hogy...?
- Én magam sem tudom – Rob a hajába túrt, majd pillantását lassan végigfutatta Esztin. – Csak érzem.
- Én, én... – kezdett magyarázkodásba a lány. – Nem tudom, hogy mit kéne mondanom. Az elmúlt napok túlságosan is sok eseményt hoztak magukkal, amelyek néha elsodortak engem. És az elmúlt éjszaka... Olyan más voltál, és olyan más voltam én is. Szóval, ez most nekem tök furi...
- Ne haragudj, de nem értem, hogy miről beszélsz – emelte fel egy kicsit a hangját Rob, amivel megijesztette Esztit. – A tetteiddel azt mondod, hogy te is legalább úgy érzel, mint én, viszont a szavaid, bántanak engem.
- Hogy mi? – háborodott fel Eszter. – Én bántalak téged? Soha nem tettem olyat, amivel téged bántottalak volna, de te viszont... Lépten-nyomon fájdalmat okozol másoknak, hogy téged ne érjen semmiféle csapás. Ezen még nem gondolkoztál el, ugye?
Rob ideges lett, csak bámult mereven a vele szemben lévő lányra, majd egy ördögi terv fogalmazódott meg agyában, amivel – azt hitte – mindent rendbe hozhat majd, és a lány elfelejti a kis szóváltásukat is. Közelebb lépett Esztihez, pillantását mélyen a lány tekintetébe fúrta, kezeit óvatosan az arcára csúsztatta, majd először finom csókolt lehelt ajkaira, és mikor érezte, hogy a lány nem utasította el, szenvedélyesebb, követelőzőbb tempóra váltott.
Eszti először fel sem fogta, mi történik, csak hagyta, hogy Rob megcsókolja, de aztán pár másodperc után ijedten tolta el magától a fiút, és gyorsan belebújt Kel pólójába. Rob nem értette, hogy a lány miért húzódott el, ezért kérdőn nézett rá.
- Valamit rosszul csináltam? – Megszeppenve figyelte, ahogy a lány a hatalmas pólóban ácsorog tőle alig egy méterre, de nem mert megmozdulni sem.
- Nem, Rob, csak... Ez most... valahogy nem megy – válaszolta a lány, és igyekezett mindenhova nézni, csak a fiúra nem. – Én még nem érzem késznek. A tegnapi...
- Neked nem volt jó? Mert nekem nem úgy tűnt.
- Félre ne érts, nem erről van szó. De az csak az alkohol miatt volt! – mentegetőzött a lány, és egyre inkább belelovallta magát, mert még nem érezte, hogy biztos lehetne a kapcsolata Robbal. Ha egyáltalán lehetne közöttük bármiféle kapcsolat. – Hiszen előtte még mindenen veszekedtünk, és most is... Az nem megoldás semmire, ha minden vita közben megcsókolsz!
- De hát...
- Nincs de, Rob! Előbb magadban kell lerendezned az emberekhez való viszonyulásod, hogy ne lásd mindenkiben csak a rosszat. Addig én sem tudok veled mit kezdeni, bármennyire is szeretnék... – Eszti szomorúan nézett Robra, aki csak lehajtott fejjel álldogált vele szemben. – Kérlek, értsd meg ezt! – Közel lépett a fiúhoz, és megfogta a kezét. – Rob – szólította meg, mire a fiú ránézett –, én nem haragszok rád, csak egy kis időt kérek.
Rob bólintott, majd egy halvány, erőltetett mosoly kíséretében megszorította a lány kezét.
- Időt. Rendben, időnk az van elég.
- Na, gyere – kezdte húzni Eszti Robot. – Nézzük meg, mit csinálnak a többiek.
- Menjünk – helyeselt Rob is, és már őszintén mosolygott a lányra, de amikor beléptek a szobába, látták, hogy Orsiéknak már csak hűlt helyük volt.
Kellan Orsi szemébe nézett, miután megszakította csókjukat.
- Figyelj, én...
- Ssh – tette Orsi mutatóujját a fiú szájára. – Most ne beszélj! – suttogta, mire a srác bólintott, és ellenállhatatlanul elvigyorodott. Magához ölelte a lányt, és még egy fél percig így álltak tovább, nem foglalkozva semmi mással.
Egy idő után Kel mocorogni kezdett, és megemelte Orsi állát, hogy a lány a szemébe nézzen.
- Figyelj... Nem akarnál... – kezdte, de nem tudta, hogyan is kérje meg a lányt.
- Hmm? – nézett rá Orsi érdeklődve.
- Hát, szóval... Nem akarnál az én szobámban aludni... velem?
A lány szemében a harag és a megbántottság különös elegye vegyült, gyorsan elengedte a fiút, és kettőt hátralépett. Kel nem értette a hirtelen érzelmi kitörést, de aztán valami derengeni kezdhetett neki, mert félénken a lány után nyúlt, és tovább folytatta.
- Orsi... Én úgy értettem, hogy tényleg aludni. Semmi mást. Ha akarod, hozzád sem érek... – győzködte tovább a lányt. – Csak legyél ott. Kérlek! – tette hozzá már szinte csak lehelve.
Orsi eleinte hitetlenkedve hallgatta a győzködést, de az, amit Kel szemében látott, és az utolsó szó végül meggyőzték róla, hogy a fiú igazat mond, és tényleg csak vele szeretne lenni, nem kihasználni az alkalmat. Újra megszorította a srác kezét, majd fejével aprót bólintott beleegyezése jeléül.
Kel mosolyogva és felbátorodva kezdte maga után húzni a lányt, de mikor a szobája elé értek, kissé riadtan torpant meg.
- Öö... Most számolj el hangosan harmincig, és csak utána gyere be! – kérte a lánytól, majd résnyire nyitva az ajtót, úgy surrant be a szobába, hogy még véletlenül se lehessen belátni.
- Oké – mondta Orsi tétovázva a már csukott ajtónak, majd egy mély lélegzet után el kezdett számolni. – Egy, kettő, három...
Eközben bent Kel hipergyorsasággal szedegette össze a földön hagyott ruhákat és egyéb dolgokat, amiket aztán egy fotelba hordott, és amiket végül egy hatalmas fehér lepedővel terített le. Még arra is volt ideje, hogy kettőt hátralépve, elégedetten vigyorogva megcsodálja művét, amikor is Orsi végzett a számolással.
- Harminc... Aki bújt, aki nem, megyek – tette hozzá játékosan, majd nevetgélve benyitott a helyiségbe. – Hú, nem is mondtad, hogy szobrászati ambícióid is vannak – állt a srác mellé, hogy ő is közelebbről láthassa a nagy fehér halmot. – Ez tök jó, de... mi ez?
- Ez? Ez kérlek, ő... – Kel megvakargatta a fejét, hogy eszébe jusson valami jó magyarázat, miért is van egy kupacban az összes szennyese, de aztán vállat vont gondolatban, és inkább vigyorogva kezdett kiselőadást tartani a havas hegycsúcsokról. – Ez egy csodaszép hóval borított dombocska... Napról napra nagyobb lesz. Na, de gyere... – fogta meg Orsi kezét, és elkezdte az ágy felé húzni. – Szerintem most már tényleg feküdjünk le.
Orsi egyetértően bólintott, és a fiú után ő is bemászott a hatalmas ágyba, majd meglepődve tapasztalta, hogy Kellan annyira kifeküdt az ágy szélére, hogy már szinte majdnem leesett róla.
- Kel... Mit csinálsz? – nézett rá érdeklődve.
- Hát... – A srác kissé elpirult. – Megígértem, hogy nem érek hozzád, nem?
- Jaj, te hülye, gyere már – nevette el magát Orsi, majd nagy nehézségek árán beljebb ráncigálta a nagyméretű srácot, amin mindketten jót derültek. Egy ideig egymással szemben feküdtek, és csak nézték egymást, majd egyre laposabbakat kezdtek pislogni...
- Hát ezek meg hova tűntek? – értetlenkedett Rob, és figyelmen kívül hagyva Eszti mindentudó tekintetét, indult volna, hogy megkeresse a párocskát. Már az ajtót nyitotta, amikor a lány hátulról elkapta a pólóját, és visszarántotta a szobába.
- Mondd, hova készülsz? – kérdezte vigyorogva, és magában jót nevetve, hogy Robnak sosem esik le semmi nyilvánvaló.
- Hát, azt hiszem, ez egyértelmű, nem? – kérdezett vissza, teljesen komolyan.
- Nem, szerintem az az egyértelmű, hogy miért is lettünk egyedül hagyva. – Majd amikor látta, hogy Rob még így sem ért semmit, gyengéden fejbecsapta, és úgy kezdte elmagyarázni neki a szituációt. – Figyelj. Szerintem ők már réges-régen az igazak álmát alusszák a másik szobában, és szerintem rohadtul nem örülnének neki, ha rájuk rontanál.
Robnak kellett néhány pillanat, hogy összerakja a kirakós darabkáit, majd nagy szemeket meresztgetve kérdezett vissza.
- És ha nem is alszanak? – Majd hirtelen a falhoz rohant, és fülét odatapasztva kezdett hallgatózni. – Te nem hallasz semmit?
- De igen... Én is hallom... Ugyanis Kellan olyan rohadt hangosan horkol, hogy még a holtak is hallják! – ráncigálta el Robot a faltól, és úgy nézett rá, mint egy ötéves kisgyerekre. – Na, gyere már...
- Mégis hova? – nézett rémülten a lányra.
- Jesszusom, hát aludni, hova máshova? – nevetett rá a lány, majd a már saját térfeleként kinyilvánított oldalra feküdt, és megpaskolta maga mellett a maradék kétméternyi részt. – Mondd, szerinted el fogsz férni? – váltott komoly töprengő arcra. – Olyan pici ez az ágy, nem?
- Öö... – Ennyi volt Rob elmés válasza.
- Jaj, ne kezdd már megint – nézett a lány ismét Robra. – Kéérlek, ne nekem kelljen kimásznom érted, már olyan jól elhelyezkedtem – mondta, és bizonyítékképp oldalra fordult, és nyakig magára húzta a takarót.
Rob még egy fél pillanatig csak tanácstalanul ácsorgott, majd követte a lányt, és ő is befészkelte magát a kicsinek tényleg nem mondható ágyba.
- Eszti – súgta egy kicsivel később.
- Mi van? – nyögte vissza a lány csukott szemmel, már félálomban.
- Öö... semmi – visszakozott Rob.
- Rob, kérlek – nyitotta ki Eszti a szemét. – Ha már elkezdted, akkor kérlek, fejezd is be. – Majd mikor látta Robon, hogy nem készül megszólalni, felé fordult, és felkönyökölt. – Szóval?
- Semmi, csak... a te oldaladról a szemembe süt a lámpa – vágta ki magát a srác, de valahogy érződött, hogy eredetileg nem ezt akarta mondani.
- Rob – kezdte úgy a lány, mintha tényleg egy ötévessel beszélne. – Délelőtt tíz van. Nem ég semmiféle lámpa. Az csak a Nap. Érted?
- Óh... – jött az értelmes válasz. – Akkor... szép álmokat.
- Neked is, Rob – feküdt vissza a lány, de fél perc múlva aztán ő szólalt meg ismét. – Rob...
- Tessék? – morogta vissza a srác a takaró alól.
- Hozzád bújhatok?
