Haligali, Kedves Olvasók! A szitu a következő: Nillody élőben alkot! [Melody és Nilla egy légtérben tartózkodnak xD]
Kárpótlásul a késlekedésért, amíg együtt leszünk, összehozunk még pár fejezetet, amiből egyet fel is rakunk… Még az elválás előtt. :)
Ettől függetlenül a kommentekre továbbra is számítunk… Ne csökkenjen a lelkesedésetek! ;)
Puszi: Nillody
Akit pedig nem vettek számításba, az a szomszédban lakó, idős nénike volt. Eszeveszettül dörömbölt Sean lakásának ajtaján, mire a két páros teljesen lefagyva reppent szét. Orsi a lejátszóhoz ugrott, és szinte remegő kezekkel nyomta meg a „mute” gombot. Aztán vett néhány levegőt, miközben véletlenül se nézett Kelre, és az ajtóhoz sétált.
- Kedveskéim! – szólt az öreg néni. Ahelyett, hogy ordítozott volna, és átkokat szórt volna a társaságra, csak finoman szidta meg őket. – Tőlem aztán bulizhattok hajnalig, én is voltam fiatal, tudom ám milyen érzés, csak a zenével egy kicsit kevésbé bánjatok keményen... Vagy csináljatok valami olyasmit, amihez nem kell zene! Na, jó éjt, angyalom! – mondta végül, majd rákacsintott az ajtóban dermedten ácsorgó Orsira, és visszament a lakására.
- Eszti! – szólt a lány magyarul. – A fürdőbe, most!
- Rendben, egyetértek! – bólogatott Eszti, majd elszakította pillantását az ablaktól, amit csupán kényszerből bámult.
Belépve a helyiségbe bevágták maguk mögött az ajtót, majd Orsi tehetetlenül, levegőért kapkodva a földre rogyott.
- Baszki, baszki, baszki... – ismételgette a szöszi, miközben hevesen zihált, és a plafont nézte. Közben Eszti a mosdó fölé hajolva, hideg vízzel fröcskölte magát, hogy visszanyerje józanságát.
- Nem, ez inkább bazdmeg... Árulja már el valaki, hogy mi a jó büdös franc történt majdnem!
- Eszti... – sipította Orsi, majd nagy nehezen felállt. – Én... Azt hiszem, hogy olyat akartam tenni Kellel, amit a barátoknak nem szokásuk egymással.
- Tudod, mi a legrosszabb? – Eszti hangja nem volt több puszta suttogásnál. – Hogy én is így gondolkodom Robbal kapcsolatban... Bassza meg!
Kint eközben gyanúsan nagy volt a csend.
- Ki kéne mennünk... – pillantott a szőke lány az ajtó felé. – És tudod, a legrosszabb, hogy legszívesebben kirontanék az ajtón, és folytatnám, ahol... De nem tehetem.
- Tudom, miről beszélsz! – temette Eszti a kezeibe az arcát, majd néhány mély levegővétel után így szólt. – Menjünk, és nézzünk szembe a tetteink következményével.
- Úh, bazdmeg! – szitkozódott Rob halkan, hogy a lányok ne hallják meg a fürdőben.
- Ja, egyetértek... – kezdte Kellan még mindig elhomályosult tekintettel, és vadul ziháló mellkassal. – Én is szívesen adnék a nagyinak egy pár füldugót...
- Ember, én nem pont erre gondoltam... – tiltakozott volna Rob, de aztán ráhagyta. – Na, jó... valami hasonlóra... De nekem inkább azon jár az agyam, ami előtte történt... Mi is történt pontosan? – Rob kicsit – na, jó, nem kicsit, nagyon – össze volt zavarodva. Hiszen alig, hogy kibékültek Esztivel, és már szinte egymásra másztak...
- Figyelj öcsém... Nekem aztán hót mindegy, hogy mi is történt, de egyet tudok! Hogy te most szépen odamész, lekapcsolod a konyhában meg a szobákban a villanyt, és meg szépen visszakapcsolom a zenét, és úgy teszünk, mintha meg sem történt volna ez a kis szerencsétlen közjáték, értve vagyok? – kérdezte, majd meg sem várva a választ, hozzátette: – Helyes!
Amikor kiléptek, megdöbbenve tapasztalták, hogy valaki – kizárásos alapon valamelyik fiú – elég rendesen visszavett a világításból – igazából csak a lemezjátszó és az utcáról beszűrődő lámpák fénye szolgált némi derengéssel –, és Kel újra elindította a zenét – bár most egy kicsit halkabban, mint előtte. A lányok egymásra néztek, majd nagyot nyeltek, de aztán nem bírtak magukkal, ledöntöttek még egy felest, majd – lesz ami lesz alapon – visszamentek a táncparkettre...
Nagyon zavarban voltak, de az alkohol és a zene segített nekik ellazulni, a majdnem teljes sötét pedig jótékonyan elrejtette kipirult arcukat. Lassan kezdek ringatózni a zenére, próbáltak visszarázódni a pár perccel azelőtti felállásba, de úgy tűnik ilyen az ő szerencséjük...
Sean nagy nyögdécselés közepette felébredt, majd a dohányzóasztal szélébe kapaszkodva megpróbált felállni – ami többé-kevésbé sikerült is neki. Megdörzsölgette a szemét, majd mikor rájött, hogy szinte tök sötét van az egész lakásban, elbotorkált a lámpakapcsolóig, és felkattintotta a világítást. Ezután jobban körülnézett, és szinte leesett az álla, amikor meglátta, hogy Kellan szinte felfalja Orsit a szemével, és olyan szorosan öleli, hogy jó, hogy nem roppantja össze. Rob és Eszti párosát is észlelte, de ők annyira nem tudták meghatni.
Megdörgölte a szemét, de a látomás még mindig nem tűnt el.
Kis gerlepárjaink kis késéssel ugyan, de felfogták, hogy hirtelen világos lett, majd gyorsan szétrebbentek, és keresték a fény hozóját. Amikor Orsi elködösült tekintete Seanra tévedt, egy kis félelem suhant át az arcán, de aztán Kellan elállta előle a kilátást.
A nagy mackó úgy tűnik minden helyzetben képes józanul gondolkodni; odament Seanhoz, és a kezébe nyomott egy felest. Sean még mindig annyira kész volt, hogy először fel sem fogta, hogy a „nagy ellenség” kínálgatja piával, úgyhogy elfogadta, és egy hajtásra lehúzta a találomra kiválasztott italt.
- Gyere haver... Ez csak egy rossz álom – mondta neki negédesen. – Most szépen elmegyünk csicsikálni, és holnapra nem is fogsz emlékezni semmire... Megfelel? – kérdezte, de válaszra nem is várva intett a fejével Robnak, majd a két srác két oldalról elkapta Sean, és bevonszolták a szobájába, benyomták az ágyba az édesdeden szunyókáló húga mellé, és rácsukták az ajtót. Szegény srác valószínűleg fel sem fogta, mi történt vele, mert amint feje párnát ért, már vissza is aludt.
Kellan odasétált a lámpakapcsolóhoz, leoltotta a villanyt, majd – mint aki jól végezte dolgát – visszasétált hoppon maradt táncpartneréhez. Példát véve róla, Rob is hasonlómód cselekedett, és pár másodperc múlva már ismét Eszti derekát ölelte.
- Egy pillanat, csak hozok valamit inni! – mondta somolyogva Orsi, majd Eszti tekintetét kereste, amit aztán meg is talált. „Konyha” formálta a szót ajkaival hangtalanul, mire a másik lány ellépett Robtól, és a konyhába indultak.
- Haver – kezdte Rob, amikor Kel mellé lépett. – Kissé ziláltnak tűnsz...
- Kissé?! Szerintem meg inkább nagyon! – bólogatott hevesen Kellan, majd a konyha felé pillantott. – Ha ez így megy tovább, akkor reggelig megőrülök.
- Nekem mondod? Minden pillanatban azt érzem, hogy kész, végem van... – Rob a hajába túrt, majd amikor zörgést hallottak a konyha felől, elhallgattak.
- Azt hiszem, valami ütőset kéne innunk! – ajánlotta fel Orsi, majd elővett egy tequilás üveget, meg a hozzávalókat, majd egy hangos „Egészségedre!” kiáltás mellet lehúzták mindketten a piát.
- Ugye, nem azért kellett kijönnünk, mert szomjas voltál? – kérdezte vészjóslóan Eszti, miközben lerakta a poharát a pultra.
- Naná, hogy nem! – vágta rá a szöszi. – De egyszerűen pia nélkül nem bírtam volna tovább Kellan közelségét... – Elpirult a végén, és szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Aha, értem – kuncogott Eszti, majd feltartotta a jobb kezét. – Pacsi!
Kissé mámoros tekintettel tértek vissza a táncparkettre, ahol épp egy újabb – táncolásra késztető – zene csendült fel, és a fiatalok ismét átadták magukat az ütemnek. De Orsi agyában ezúttal ördögi terv fogalmazódott meg, amivel még jobban feltüzelte az így is őrjöngő kedélyeket.
Elkapta Eszti kezét, majd maga felé fordította, rákacsintott – ezzel jelezve, hogy bízzon benne –, majd átölelte barátnője derekát, és a csípőjét kezdte ringatni. Esztinek hamar leesett a tantusz, majd közelebb húzódott Orsihoz, és felvette csípőjének mozgását.
Ez így ment néhány percig, a levegő izzott körülöttük, és maximálisan elérték azt, amit akartak, hiszen a következő pillanatban két hatalmas kéz kulcsolódott Orsi derekára, és egy határozott mozdulattal rántotta a nagy maci magához őt.
Eközben persze Rob sem tétlenkedett, Eszti hátához simulva követte a lány ütemét, miközben a kezei Eszti alkarját, felkarját, és nyakát cirógatták.
- Ilyet többet ne csinálj! – súgta Kel közel Orsihoz, miközben megszorította a lánynak a csípőjét, majd a combjára csúsztatta a kezeit.
- Igen? – kérdezett vissza hivalkodóan a lány. – És miért ne?
- Mert legközelebb nem leszek képes megállni... – Kel vágytól elködösült tekintettel meredt Orsira, miközben a kezei tovább cirógatták a lány combjait.
- Tudod mit? Legközelebb ne álld meg!
Eszti immár Rob felé fordulva táncolt, miközben ujjai szántották a srác selymes tincseit.
- Tudod, ha nem akarod, hogy itt és most... – Elharapta a mondatot. – Akkor ezt fejezd be!
Eszti egy pillanatig ledermedt, úgy bámult a srácra. Szemében értetlenség csillant, majd távolabb lépett tőle. Rob arcán cinkos és vágyakozó mosoly futott át, majd egy erőteljes mozdulattal visszarántotta magához a lányt. Eszti továbbra is értetlenül bámult, mire Rob kuncogni kezdett, majd a nyakához hajolt, úgy beszélt tovább.
- Mindig is a gyengém volt, ha a hajammal játszottak... És hát, őszintén szólva... Sz’al érted... – mondta kissé akadozva, közben még mindig észveszejtően táncolt Esztivel.
Egyre jobban egymáshoz simultak, a légzésük is gyorsult, ereikben úgy száguldozott a vér, mintha a maratont futották volna le, de nem álltak meg.
Egy idő után Eszti lihegve kérte, hogy menjenek ki egy kicsit az erkélyre, mert levegőre van szüksége. Rob egy kis fáziskéséssel ugyan, de bólintott, és még mindig szédelegve követte a lányt a friss levegőre. Miután becsukódott mögöttük az ajtó, a zene immár csak halk duruzsolásként szűrődött ki. Eszti rátámaszkodott a párkányra, háttal állt meg Robnak, és nagyokat lélegezve igyekezett őrülten zakatoló szívét kissé lecsitítani, de az elmúlt pár óra történései, az elfogyasztott alkoholmennyiség, és Rob közelsége nem nagyon segítettek neki.
Ugyanis Rob nem akarta, hogy megnyugodjanak. Szorosan Eszti mögé állt, és két oldalán támaszkodott meg a párkányon, így mellkasa nekifeszült a lány hátának. Pár másodpercig csendben nézték a város fényeit, csak ziháló lélegzetük törte meg a csendet, amikor Rob Eszti hajába temette az arcát, majd adott neki egy puszit. Aztán egyre lejjebb haladt, nyomott egy finom csókot a halántékára is, az arcára, az álla alá, aztán Eszti nyakát kezdte puha csókokkal beborítani, miközben egyik kezével átölelte a derekát.
Eszti először nem tudta, hogy reagáljon, egy pillanatra a lélegzete is elakadt. De aztán az alkohol megtette a hatását – pontosabban csak felerősítette az amúgy is éledező vágyat – és hangosan sóhajtozva hagyta, hogy Rob óvatosan megfordítsa.
A srác egy pillanatra a szemébe nézett – hátha lát bármiféle elutasítást –, de minthogy Eszti tekintetében a saját vágyait látta tükröződni, óvatosan közelebb hajolt a lányhoz, arcát két keze közé fogta, és óvatos csókot lehelt először csak a lány lehunyt szemére, majd a szája szegletébe, és utoljára hagyta – a mostanra már mindenkiénél kívánatosabb – ajkait.
Először csak óvatosan ízlelgették egymás ajkait, apró csókokat váltottak, majd Eszti Rob nyaka köré fonta a karját, és szorosan közelebb húzta magához a fiút. Egyre vadabbul csókolták egymást, Eszti teljesen a párkánynak dőlt, már szinte felfeküdtek a peremére, Rob végigsimított a lány oldalán, amitől Eszti jólesően megborzongott, de csókjukat egy pillanatra sem szakították meg.
Eszti beletúrt Rob hajába, mire a srác hangosan felnyögött, és lejjebb csúszott Eszti nyakára, és kulcscsontjára, amit a lenge, kivágott felső még láttatni engedett.
Már szinte nem is gondolkodtak, csak hagyták, hogy az alkohol és a vágyuk vezérelje tetteiket, amikor is Rob véletlenül belerúgott az egyik szék lábába. A zajra Esztinek kipattantak a szemei, majd hirtelen rájött, hogy mit is műveltek. Ziháló mellkassal tolta arrébb Robot, majd szinte rémült tekintettel meredt rá.
- Te jó ég – suttogta.
- Úristen... – Rob szinte a falig hátrált, amikor tudatosult benne a kialakult helyzet. – Én... úristen.
- Szerintem most... menjünk be – indítványozta Eszti, de nem mozdult meg, mert nem akart Robhoz közel menni. És nem azért, mert megbánta volna, csak félt, hogy akkor nem tudja megállni, hogy újra meg ne csókolja.
- Oké – bólintott Rob, és elindult, mivel látta, hogy Eszti még mindig ugyanott áll. De amit bent látott, arra nem volt felkészülve, pedig gondolhatta volna, hogy ez lesz...
Eszti és Rob az ajtóban dermedtek le. Nem mozdultak tovább, nem akarták megzavarni Kelt és Orsit. A fiú a kanapén ült, tekintete teljesen elhomályosulva, Orsi Kel dereka fölött táncolt tovább, miközben a nyakát kényeztette forró csókjaival. Ez volt az, amire senki sem számított, de nem akarták félbeszakítani őket, csak bámulták a rögtönzött műsort.
Orsi egy picit elhúzódott a fiútól, mire az a lány álla alá nyúlt, és finoman húzta magához. Orsi nem táncolt tovább, egy pillanat alatt rogyott le Kellan ölébe, és a lábait átvetette a fiú derekán. Aztán szenvedélyes csókban törtek ki. Nem úgy, mint az előbb Rob és Eszti, az ő nyelvjátékuk semmi sem volt ehhez képest.
Kellan finoman lehúzta Orsi válláról az aprócska pántot, így már semmi sem fedte a lány vállait. Eközben persze, a lány sem volt rest cselekedni, forró és szenvedélyes csókjuk közben elkezdte kigombolni Kellan ingét, az pedig belemosolyogva csókjukba segített neki.
És a textil a földre hullt. Heves zihálás közepette váltak szét, noha nem azért, mert roppant mód zavarta volna őket a helyzet, csupán levegőre is szükségük volt. Ajkaik ugyan elváltak egymástól, de homlokukat egymásnak támasztva falták fel tekintetükkel a másikat.
Eszti és Rob, mivel nem volt annyira sötét, és mivel meredten nézték a párost, könnyen leolvasták Kel szájáról az elejtett félmondatot:
„Itt és most!”
- Na jó... – motyogta maga elé Rob, és véletlenül sem nézett Esztire, kihasználva a pillanatot, hogy most éppen nem heves csókcsata dúl köztük, a páros felé indult, amit természetesen Kellan is kiszúrt, de eszébe sem jutott eltolni magától Orsit. Ám amikor Rob elért a kanapéhoz, a szöszi lány észrevette, és felpattant partnere öléből.
- Csak azt szeretném kérdezni – fordult egy mosoly kíséretében Orsi felé. – Hogy nem táncolnál-e velem?
- Ez jó ötlet! – vágta rá a szőke lány, majd a táncparkett felé tolta Robot, miközben a hevesen dobogó szívére szorította kezét. Nem volt messze az ájulás határától... Rob kétségkívül jókor jött. Eszti Kellanhoz sétált, aki immár az inge utolsó gombját gombolta vissza.
- Na, gyere te nagy mackó! Toljuk a boogie-t!
- Woow! – kurjantotta Kel. – Boogie-woogie! – Vigyorogva megfogta Eszti kezét, majd a táncparkettre húzta a lányt. Gyorsan kicserélte a lemezt a lejátszóban, és feltett pár retrós remixet.
A lányok nevetve ugráltak, és egész jól elszórakoztak a partnercsere ellenére is, de érezhetően mindenki tartózkodóbb lett. Sőt, egyesek esetében talán zavartabb. Eszti és Orsi elég gyakran váltottak furcsa pillantásokat egymással, hisz mindketten érezték azt az aprócska feszültséget, ami a párcsere óta körüllengte őket. A fiúk is néha-néha a „lecserélt” lányra sandítottak, és titkon sóvárgó pillantásokat lövelltek feléjük. Kellan annyira belemerült Orsi bámulásába, hogy a hatalmas csapkodásokkal és ugrabugrálással járó tánca közben, figyelmetlenségében szinte lecsapta Eszti fejét, akinek be kellett húznia a nyakát, hogy épségben maradjon.
- Kellan! Ki akarsz nyírni? Mi a frászt nézel? – kérdezte Eszti felháborodva, de miután követte Kel pillantását, rögtön rájött, és szemében ravasz fény gyúlt. Mert hirtelen eszébe jutott valami. – Te Orsi! – Ezt már magyarul monda. – Mondd csak, ugye jól láttam, hogy Sean szobájában van egy társasjáték, aminek az a neve, hogy Angyal vagy Ördög?
- Na nee! – kiáltotta Orsi. – Én nem láttam! Váá, megkeresem! – Azzal el is rohant, és óvatosan benyitott a csipkerózsikákhoz, a fiúk teljes értetlenkedése mellett.
- Ez meg mi volt? – értetlenkedett Kellan.
- Ez? – kérdezett vissza Eszti, miközben felkapcsolta a világítást, és még jobban lekapcsolta a zenét.
- Ugye, nem azt akarjátok mondani, hogy vége a bulinak? – faggatta tovább Kel Esztit.
- Nem! – nevetett fel a lány. – Csak egy kicsit pihenünk most. Mert... – Robra pillantott, aki folyamatosan őt nézte. – Kicsit felforrósodott a hangulat, és valamivel le kell hűteni.
- Aha... – bólogatott Kellan, majd leült a földre. – Hát, rendben.
Rob is helyet foglalt a nagy mackó mellett, miközben Eszti töltött magának egy pohár vizet, és annak a kíséretében tért vissza a fiúkhoz. Leült Robbal szemben, és megpróbálta nem olyan éhes pillantásokkal méregetni, mint Rob őt.
- Nos, ennek a játéknak az a lényege, hogy kérdésekre kell válaszolni. Kínos, cikis, cinkes kérdésekre...
- Ohó! – csillantak fel Kel szemei, és már azt tervezgette, mit is fog kérdezni.
- Nem, Kellan. Itt nem mi találjuk ki a kérdéseket, hanem adottak a játékban.
- És mi ebben a lényeg? – faggatózott Rob.
- Nos, mi otthon kicsit máshogy szoktuk játszani, mint ahogy az a játékszabályban benne van. De a mi verziónk szerint az a lényeg, hogy... Nos, van a játékhoz egy ilyen kütyü, ami megmondja, mikor mondasz igazat, és mikor nem. Ennek osztályozására pedig lehet gyűjteni angyal- és ördöggyűrűket. Értelemszerűen, ha igazat mondasz angyal, ha nem, ördög.
- Aha... – bólogatott a nagydarab srác.
- Megvan! – kiáltott fel Orsi, amikor visszajött a kis társasághoz, akik már tűkön ülve várták. Különösen Kellan.
- Eszti épp most mondta el, hogy mi is a lényeg. Mármint, hogy ők hogy játsszák – világosította fel. – De ez így nem poén. – Mindenki a nagydarab mackóra nézett, aki hevesen mutogatva adta elő a tervét. – Valahogy sejtem, hogy sokkal több lesz az ördög, mint az angyal. És ez nem fair. Így arra gondoltam, hogy az ördögöket ejtsük ki a játékból. Csak az a lényeg, hogy ki lesz az angyal...
- Ennek így mi értelme? – kérdezett közbe Rob.
- Az, édes barátom, hogy aki az angyal lesz – persze, bizonyos kereteken belül, de megszabhatja, hogy mit csináljanak a többiek. És így mindenki arra fog törekedni, hogy igazat mondjon, mert nem ördöggyűrű kell neki, hanem angyal. Értitek?
- Naná, hogy értjük! – vágta rá Orsi. – Mi ne értenénk?
- Tehát akkor… - Eszti hirtelen Robra nézett. – Te kezded! – adta ki a parancsot ellenvetést nem tűrő hangon.
- Hát… Őőő… Rendben – nyelt egy nagyot a srác, majd beletúrt a hajába, és leszedte a doboz tetejét. Elvette az első kártyát, majd arcára felismerhetetlen grimasz ült ki.
- Na, mi van, tesó? – harsogta Kellan, miközben hátba veregette barátját. – Tele a gatya?
- Nem, nem csak…
- Na, mondd már! Mire vársz? – rivallt rá huncutul mosolyogva Orsi.
- Hát jó… Szóval, az áll rajta, hogy... – Rob arca már a főtt rák színével vetekedett. – Nyitott már rád anyukád lepedőakrobatázás közben?
Kellan térdét csapkodva hahotázott, miközben Orsi kíváncsian felhúzta fél szemöldökét, Eszti pedig zavarában azt sem tudta, mit nézzen, ami nem Robhoz tartozik.
- Na, és nyitottak már rád? – fordult Kel Rob felé. Hősünk pirulva, rekedten csak ennyit nyögött ki:
- Igen.
A helyiségben döbbent csend uralkodott, Kellan elfojtott nevetése volt az egyetlen, ami megtörte a meghitt pillanatot.
- Ő… – Rob megköszörülte a torkát. – Ki jön most?
- Ácsi, ácsi, ácsi! – Kellan nem hagyta annyiban a dolgot. – Hogy is volt ez a dolog anyukáddal?
Bár a lányok nem akarták még jobban zavarba hozni szerencsétlen fiút, azért ők is kíváncsiak voltak a sztorira.
- Á, nem is volt az olyan érdekes! – kiáltott fel zavartan Rob, majd pótcselekvésként felállt, a hűtőhöz sétált, és kivett belőle egy doboz sört, holott egyáltalán nem volt szomjas. – Kel, te is kérsz?
- Nem – felelte lazán a szőke srác –, én válaszra szomjazom!
- Hát… jó, ha annyira akarod – egyezett végül bele, majd hanyagul belekezdett. – Az első barátnőmet vittem haza, és néhány napot nálunk töltött, a… tavaszi szünetben. Éppen a fürdőszobában tartózkodtunk, és… Őőő… Csókolóztunk. – Döbbent csend; mindenki mereven nézett Robra. Eszti megrökönyödve fordult felé.
- Ennyi?
- Mit vársz két tizenhárom évestől?
- Jaaa… – Kellan kezével határozottan a dohányzóasztal üveglapjára csapott. – Így már mindjárt más… Hogy innen fúj a szél! Na, jó... – Kellan Orsi kezébe nyomta a következő kártyát. – Te jössz!
A szöszi lány kicsit félve nyúlt a lap után, majd elsápadva látta, hogy félelme beigazolódott.
- Na, mi az? – heccelte Rob. – Csak nem beijedtél?
- Nem – meresztgetett gyilkos szemeket Robra. Vett egy mély levegőt, majd a természetes beszédtempóját megsokszorozva olvasta fel a kérdést. – Csókolóztál már veled azonos neművel?
