18. fejezet - Karaoke sztárokkal

Kelből kitört a nevetés, és Rob is mosolyra húzta ajkait. Kétségtelen, de ez a poén ütött. Közben a srác visszatért, és mosolyogva állt meg a csapat asztala mellett.
- Nos, döntöttünk – kezdte Rob, de nem nézett az idegenre. – Énekelünk, természetesen. A barátom Jerry, én pedig Tom vagyok. – Nem hiába lett Robból színész...
Amikor kiejtette a Jerry nevet, csak akkor nézett az idegen srácra, természetesen rezzenéstelen arccal. Egyetlen érzelmet nem lehetett leolvasni a szikla merev vonásairól. A srác nem vette a lapot, bőszen jegyzetelni kezdett.
- És mit szeretnétek énekelni? Duó lesz?
- Azt már nem! – kiáltott fel Orsi. – Úgy értem, külön énekelnek, és hogy kiegyenlített legyen a küzdelem, ti választotok nekik számot – mondta ellenvetést nem tűrő hangon a lány.
- Rendben! – vágta rá lelkesen a srác. – Körülbelül tizenöt-húsz perc múlva ti jöttök!
- Nem hiszem el, hogy rávettél erre... – morgott Kellan, majd kortyolt egyet a söréből.
- Jó buli lesz, hidd el! – válaszolta kuncogva Rob, majd ő is ivott.
Az a néhány perc, ami a felkészülésre volt, nagyon hamar elrepült, nem hiába, jó társaságban szalad az idő! Nézegették a körülöttük lévő embereket, az előadókat, és némelyiken jót is mosolyogtak.
- És akkor most jöjjön Tom! – jelentette be a srác, aki időközben felsettenkedett a színpadra.
- Készülj a halálra, tesó. Már feni rád a kaszáját!
- Köszi! – válaszolta Rob hatalmas mosollyal az arcán. Nagyon úgy tűnt, hogy biztos magában.
Rob időközben felért a színpadra, és teljesen úgy viselkedett, mint egy hétköznapi srác, aki izgul az első fellépése előtt.
- Sziasztok! – kezdett bele könnyed, társalgási hangon. – Most énekelni fogok valamit... – Elhallgatott egy pillanatra, és a srácra nézett, aki felvette tőlük a „rendelést”.
- Tom száma pedig a Moonlight Shadow!
- Te jóságos isten – motyogta maga elé Rob, majd a szám már indult is, ő pedig felvette a színész-álarcot, és énekelni kezdett.

The last that ever she saw him
Carried away by a moonlight shadow
He passed on worried and warning
Carried away by a moonlight shadow...

A lányok teljesen oda meg vissza voltak Rob hangjától. Sikongatva biztatták, és hangosan tapsoltak neki, amitől Rob teljesen fellelkesült, és beleadott apait, anyait. A refrénnél (I stay, I pray, I see you in heaven far away) teljesen vadító volt, és észbontó pillantásokat vetett a lányok felé, akik egyszerre olvadoztak, és indultak be teljesen; és nem csak Orsi és Eszti, hanem a többi nőnemű is a teremben.
A számnak lassan vége lett, Rob pedig hatalmas ováció közepette elhagyta a színpadot, hogy átadhassa Kellannek, azaz Jerrynek. Kel lazán felmászott a színpadra, és várta az ítéletét, hogy vajon milyen számot is választottak neki.
- Nos, Jerry barátunk a mai estén Coolio Gangsta's Paradise-át kapta.
- Mit? – Kellan teljesen meglepődött, azt a számot nagyjából tízéves korában hallgatta utoljára, de azért még valamelyest emlékezett rá. – Ez nem ér, Ro... khm... Tom könnyebbet kapott – morgolódott magában, de a zene már ment is, és már nem lehetett visszakozni.

As I walk through the valley of the shadow of death
I take a look at my life and realize there's not much left...

Bár az elején kissé döcögősen ment, Kellan egész gyorsan belejött a ritmusba, és fél perc múlva már a kezével hadonászott az ütemere. Eszti és Orsi természetesen neki is ugyanúgy szurkolt, mint Robnak, és hangosan sikongattak, mikor Kellan csókot dobott feléjük, amikor épp nem kellett énekelnie. A közönség az ő produkciója alatt is tombolt, főleg a nők, meg egy-két eltévelyedett férfi, és Kel vigyorogva, hajladozva hagyta el a színpadot, és irtózatos boldogan vágódott be Orsi mellé az asztaluknál.
- Na, most mondjátok, hogy nem voltam király – villantott rájuk egy Colgate reklámba is beillő mosolyt.
- Ó, szuper voltál! – lelkendezett Orsi. – Nem is tudtam, hogy így tudsz „énekelni”.
- Bizony – helyeselt Kel. – Nem csak Blue-ban vagyok otthon!
Erre a kijelentésre mindenki elnevette magát, a hangulat egyszerűen szuper volt, a korábbi veszekedésnek már nyoma sem volt. Rob vetett egy sanda pillantást barátjára, majd a színpadon megjelenő srácot kezdte szuggerálni.
- És most pedig következik az előbb énekelő Jerry és Tom kérésére Clover és Sam!
A lányok gyilkos pillantásokkal mérték végig a két srácot, és hevesen tiltakozni kezdtek. Ők nem mennek ki! – hajtogatták egyre, de a fiúk meggyőzőképessége most is erősebb volt.
- Amúgy, ki találta ki ezt a két nevet? – kérdezte Eszti megrökönyödve.
- Én! – felelte büszkén Rob. – Valahogy vissza kellett adnom a Tom és Jerry poént.
- Már csak Alex hiányzik! – nevetett fel Orsi, majd ő is felállt, és tett egy lépést a színpad felé, ahol már csak rájuk vártak.
- Rob... Én nem is gondoltam volna rólad, hogy ilyen meséket szoktál nézni... – mondta komoly arccal Eszti.
- Hát.. izé... – hebegett Rob össze-vissza. – A Paula és Paulina jobb lett volna?
- Na ne! – ámuldozott Kellan. – Te azt is nézted?
A választ már nem hallották meg a lányok, ugyanis elindultak a színpad felé. Orsi nagyon „lovagiasan” előreengedte barátnőjét. Közben megérkezett a két srác is, és karba font kézzel várták Eszti ítéletét.
- Most pedig következzen Britney – Everytime című száma Sam kíséretében!
Eszti szemmel láthatólag végiggondolta az életét, majd a zene elkezdődött, és már nem volt menekvés. Énekelni kezdett.

Notice me, take my hand
Why are we strangers when
Our love is strong
Why carry on without me...

Rob közben előkapta az öngyújtóját, Kellan meg összelopkodott néhány asztali mécsest, Orsi pedig a kezeit feltartva, és jobbra-balra mozgatva bíztatta barátnőjét. Eszti nem véletlenül nem énekelt eddig túlzottan sokat, hiszen nem volt egy kifejezetten jó énekhanggal megáldva...
De barátai így is tökéletesen élvezték előadását, és akkora tapsviharral jutalmazták érte, amekkorát Eszti még sosem kapott.
- Nagyon ügyes voltál! – visította Orsi, majd megölelte a lányt, aztán ő is felment a színpadra. Eszti fogadta a fiúk gratulációit, majd ő is a színpadra szegezte figyelmét.
- Clover száma pedig Xtina – Genie in a bottle!
Orsi arcán hatalmas mosoly futott át, majd kezében a mikrofonnal kezdett énekelni.

Oh...
I feel like I've been locked up tight
For a century of lonely nights
Waiting for someone
To release me...

Kellan és Rob átszellemülten – és enyhén spiccesen – csápoltak az első sorban, szemmel láthatólag teljesen átadták magukat a zenének. Eszti kicsit hátrébb állt meg, így simán meghallotta a mögöttük álló asztaltársaság megjegyzéseit:
Rázd a csípőd, cica!
Mindig is bírtam a szösziket!
Eszti hálát adott az égnek, amiért a fiúk ezeket a megjegyzéseket nem hallották...

Orsi bravúros előadását hangos éljenzés és füttykoncert zárta, de a lány, ahelyett, hogy lejött volna a színpadról, odament a bemondó sráchoz, és halkan váltott vele pár szót. Esztiék értetlenül figyeltek a színpad elől, és nem értettek semmit. A bemondó csávó egy darabig figyelmesen hallgatott, majd elvigyorodott, bólintott egyet, és mikrofonnal a kezében kiállt a színpadra. Orsi csak sejtelmesen és huncutul vigyorgott barátaira, miközben a bemondó felkonferálta a következő számot.
- Nos, kedves mindenki, akik megtiszteltetek minket jelenlétetekkel! Úgy tűnik, hogy ma még több fenomenális produkcióban lesz részetek, ugyanis most kaptam az információt, hogy az imént fellépő négy sikerelőadó egy közös számmal is színpadra lépne. – Orsi majdnem elnevette magát, amikor meglátta Kellan és Rob ábrázatát; a fiúk állát a földről kellett összevakarni. Először Eszti se tudta, hogy ez most mi, de úgy gondolta, hogy egyszer élnek, és már fent is volt a színpadon Orsi mellett.
- Hát ezt jól kitaláltad – mondta barátnőjének, majd intett a fiúknak, hogy csipkedjék magukat.
- És amit előadnak, nem más, mint Madonna nagysikerű slágere, a La Isla Bonita.
- Na ne – szörnyülködött Rob és Kellan is, de a lányok hatalmas szemeinek nem tudtak ellenállni. Orsi kezdte el a dalt, majd Eszti folytatta.

Last night I dreamt of san pedro
Just like I'd never gone, I knew the song
A young girl with eyes like the desert
It all seems like yesterday, not far away

Az előbbi férfiak hangosan kezdtek füttyögni, és egyre inkább ordítozták a „Cica, tekerd a csípőd!”, és hasonló szövegeket. Robéknak ez igazán nem tetszett, mert már ők is felfigyeltek rá, de inkább próbáltak a számra összpontosítani. Amíg a lányok nem figyelnek oda rájuk, addig megpróbálják visszafogni magukat.
Eszti után Kellan énekelt, de a részeg pasasok csak nem nyugodtak le a színpad előtt, sőt, egyre trágárabb dolgokat kiabáltak be a lányoknak. Rob ekkor elégelte meg a dolgot. A lányok felé fordult, és elkezdte őket lehúzni a színpadról.
- Lányok! Megyünk. MOST! – Esztiéknek nagyon nem tetszett ez a hangnem, de gondolták, ezt majd kint közlik a fiúkkal, ugyanis most már Kellan is csatlakozott hozzájuk. De ha a fiúk azt hitték, könnyű dolguk lesz a kijutással, hát tévedtek.
Négy Kellan-formájú figura állt eléjük, és mogorván követelték:
- Hé, kisfiúk. Hova viszitek a lánykákat? Miért nem hagyjátok őket itt nekünk?
- Bocs srácok, megy a buszunk! – szólt Kel, majd erősen megszorította Orsi kezét, és közelebb húzta magához. Rob észrevette a mozdulatsort, majd ő is így tett, Esztivel.
- Oh, milyen vicces hangulatban vagy! – mondta ironikusan a másik tag.
- Nem akarunk balhét, csak haza szeretnénk menni – szólalt meg Rob is. Ezt talán nem kellett volna...
- Nos... – mondta az egyik szőke arc. – Mi is azt szeretnénk, ha hazamennétek, de... Egyedül.
- Csak nem képzeled, hogy itt hagyjuk őket? – Kellan kapva-kapott az alkalmon, finoman a háta mögé taszította Orsit, majd közelebb lépett az ismeretlenhez.
Az állta Kel tekintetét, és ő is előrelépett egyet. A lányok döbbenten figyelték a kialakuló helyzetet, még megszólalni is képtelenek voltak.
Rob észrevétlenül a barátja mellé állt, és kinézett magának ő is egy hapsit.
Orsi Esztire nézett, majd közelebb húzta magához barátnőjét, és halkan, magyarul suttogni kezdett neki.
- Ha ezek itt most egymásnak esnek, akkor abból hatalmas botrány lesz... Egyrészt túlerőben vannak, másrészt pedig a média kicsinálná őket, szóval valamit tennünk kell...
- Egyetértek – válaszolta Eszti, majd egy pillanatra elgondolkodott. – Az lesz, hogy...
- Óh, ugyan már! – kezdte Orsi nevetgélve, behízelgő hangon. A fiúk közé állt, és óvatosan tolta hátrébb őket. – Nem kell veszekednetek miattunk... Az lesz, hogy ti szépen most hazamentek, mi pedig megyünk utánatok!
- Igen-igen – bólogatott hevesen Eszti. – Nem kell minket féltenetek... – bűbájos mosoly jelent meg arcán, amit Rob és Kel nem tudtak mire vélni. Viszont, ismerték már annyira a lányokat ahhoz, hogy tudják, valami van a háttérben. A két srác kisétált az ajtón, szúrós pillantásokkal méregteve az idegeneket.
- Jól döntöttetek! – harsogta az egyik, majd kezével az asztaluk felé intett. – Nem okozunk csalódást!
- Abban biztosak vagyunk – mondta Orsi, némi iróniával a hangjában. Most, hogy a spicces fiúk az ajtón kívül voltak, némiképp megnyugodott a lelke.
- Mit hozhatok inni nektek? – csendült a következő ismeretlen hang.
- Kérünk két Bloody Mary-t! – válaszolta Eszti.
- Vodka és paradicsomlé? – kérdezte tőle fintorogva Orsi, természetesen az anyanyelvükön.

Körülbelül tíz perc fesztelen fecsegés után a lányok elindultak a mosdó felé. Úgy vélték, hogy kijuthatnak a hátsó ajtón, ahonnan már egyenes út vezet a szökésig. De ezt egy kicsit elszámították, ugyanis az ajtóban három brutális szekrénycsávó tántorgott részegen, amitől a lányok ijedten torpantak meg.
- Most mi legyen? – kérdezte Eszti tanácstalanul, mire Orsi gyorsan behúzta maga után a mosdóba. Eszti értetlenül figyelte barátnője ráncolódó szemöldökét, és forgolódását. – Orsi, jól vagy? Mit művelsz?
- Persze, jól, csak... gondolkodom – mondta, majd hirtelen barátnője felé fordult, és vázolta a helyzetet. – Nos, ha már úgyis Clover és Sam vagyunk – kezdte vigyorogva –, akkor itt az ideje egy kicsit belehúznunk. Látod ott fent azt az ablakot?
- Jézusom, te megőrültél...
- Dehogyis, tök nagy, simán kiférünk rajta, és nincs is olyan magasan. – Odaállt az ablak alá, majd Esztire nézett. – Na, gyere már, tartok bakot.
- Uram Isten, ezt nem hiszem el – csóválta Eszti lemondóan a fejét, majd Orsi segítségével felmászott az ablakpárkányra. – Oké, de én hogy szedlek majd ki téged?
- Nyugi, nincs gáz, simán felmászok. Csak ugorj már ki.
- Hogy te mindig mindenre rá tudsz venni... – szörnyülködött Eszti, de aztán kicsit megenyhült, és felkészült a tornamutatványra. – Na, de hát egymás nélkül semmit, nem igaz? – kérdezte, majd leugrott az épület tövébe. Orsi tompa puffanást, majd egy kis nyögést hallott, de Eszti biztosította róla, hogy nincs semmi baja. Orsi felállt a radiátorra, majd ügyesen felhúzta magát az ablakba, és Eszti mellett ért földet.
- Ez nem ér, te még csak el sem estél – morgolódott Eszti fájós térdét dörzsölgetve, mire Orsi halkan kuncogni kezdett.
- Négy évig szertornáztam – adta meg a választ a fel nem tett kérdésre.
- Aha, úgy mindjárt más. Na, de hol vannak a fiúk? – nézett körbe Eszti, miután kiértek a parkolóba. – Nem itt volt a kocsi?
- De igen, én is pontosan így emlékszem. Nem hiszem el, hogy itt hagytak minket!
- Azt hiszem... – morgott Eszti. – Kinyírom őket... Mégpedig a saját kezemmel!
- Én pedig a tettestársad leszek! – bólogatott egyetértően Orsi, majd gyorsan körbenézett, hiszen a terep még nem volt teljesen biztonságos. – Menjünk! – mondta végül, majd igen feszített tempóban szedni kezdték a lábaikat hazafelé.

Körülbelül fél órája lehettek már úton, amikor az eső csepegni kezdett, és Orsi nem bírta tovább a megpróbáltatásokat. Leült a járda közepére, és nagyokat sóhajtva így szólt:
- Vigyél haza a hátadon! – Orsi akkora szemeket meresztgetett barátnőjére, amekkorát még a fiúkra sem szokott. Eszti letaglózva állt előtte, és nem hitte el a fülének, amit az imént hallott.
- Hogy mit parancsolsz? – nyögte ki végül udvariasan. Már túl fáradt, és túl mérges volt ahhoz, hogy erre valami hasonló vicces felelettel álljon elő. – Orsi, kérlek szépen, állj fel onnan, és most azonnal induljunk tovább, mert még ma el akarom kapni őket!
- Rendben – válaszolta végül a szöszi. – Most azonnal! Csak azt bánom, hogy egyikőnk sem hozott magával mobilt... Úgy legalább esélyünk lett volna arra, hogy hívjunk egy taxit... Na de így...

Az utóbbi megállásuk óta nem telt el tíz perc, amikor Eszti jéggé dermedve állt meg az út közepén. Ugyanis azóta letértek a járdáról, úgy vélték, hogy az út közepén sokkal jobb menni.
- Mi van? – kérdezte Orsi vontatottan.
- Te nem hallod? – suttogott vissza Eszti.
- Mit? – elhallgatott egy pillanatra. – Ezek csak... kutyák?! – mondta ki az utolsó szót szörnyülködve. Lassan fordultak hátra, ahol egy három-négy kutyából álló falka várta kíváncsian a lányok lépését.
- Csak? – Eszti enyhén bepánikolt. – Te ugyanazokat a kutyákat látod, mint én? Ezek bazi nagyok – vinnyogott, és igyekezett nem túl hangos lenni, és nem tenni hirtelen mozdulatokat. A kutyák elindultak feléjük, és már Orsi is kezdett kétségbe esni, és egyre gyorsabban hátráltak, amikor egy elég hangos dudálás és a kerekek fékezése szétkergette a fenevadakat.
Egy kamion állt meg az út szélén, és az ablakon egy fogatlan, idős bácsika nézett le a lányokra.
- Hölgyeim? Merre tartanak? Nem szerencsés az éjszaka közepén egy ilyen elhagyatott úton mászkálni. – Az öregnek volt némi tájszólása, de azért a lányok nagy nehezen megértették.
- Jó estét uram! Épp Londonba igyekeztünk – mondta Orsi határozottan, bár már alig állt a lábán.
- Londonba? Gyalog?! – A bácsika úgy nézett a lányokra, mintha értelmi fogyatékosok lennének. – Tudják, hogy az innen huszonöt kilométer? – csóválta a fejét.
- Igen, tudjuk – húzta el a száját Eszti. – Csak az a helyzet, hogy egyikünknél sincs mobil, amin tudnánk taxit hívni, és akikkel voltunk, jól ott hagytak minket.
- Hát... ha megfelel maguknak útitársnak egy ilyen vén róka, mint én vagyok, akkor felszállhatnak. Én elviszem magukat szívesen, gurulva mégis csak gyorsabb, mint azokban az életveszélyes cipellőkben. Nem is tudom, hogy tudnak... – kezdte volna a bácsika, de Orsi közbevágott.
- Jó lenne, nagyon szépen köszönjük!
A lányok bemásztak a kamionba, ahol ment a fűtés is. Kint már eléggé eláztak, és a lábuk is nagyon fájt, úgyhogy nagyon jó volt végre leülniük.
A bácsika nagyon rendes volt, ígéretéhez híven elvitte őket Londonba, és olyan helyen tette csak ki őket, ahol bizonyosan tudtak taxik keríteni. Orsiék mindent köszöntek neki, és igazából nem is tudták, hogy jutottak volna haza, ha nincs ez a kedves úr.

- Na, most, hogy ismét érzem a lábaimat – kezdte Orsi –, vegyünk valahol egy nagy kávét, és keressük meg ezt a két jómadarat!
- Igen, egyetértek... Egy kávé most tényleg jól jönne – helyeselt lelkesen Eszti, majd a két lány – immár ismerősebb terepen – elindult egy kis kávézó felé, ami éjszaka is nyitva tart.

Nem töltöttek el a helyiségben sok időt, csak kifizették a két italt, majd a papírpoharaikat szorongtatva indultak el hazafelé.
Folyamatosan be nem állt a szájuk, azt tervezgették, hogy milyen módon ölik meg a két srácot...
Érdekes, hogy nem egy forró fürdőre és pihe-puha ágyukra vágytak, hanem arra, hogy minél előbb kérdőre vonják Kelt és Robot.

17. fejezet - Büszkeség és balítélet

Rob csak állt, és pislogott nagyokat. Hirtelen nem tudta, mit is kéne válaszolnia. Vajon mit mondhatott neki Eszti?

- Hát, csak beszélgettünk a...

- A napsütésről, mi? – húzta el Orsi a száját. – Sírva jött be a fürdőbe. Alig mondott valamit, csak azt sikerült leszűrnöm, hogy veled beszélt, és te teljesen felkavartad. Nos? – Próbált úgy beszélni, hogy egyszerre legyen kemény, de kedves is. Nem megsérteni akarta Robot, de Eszti fontosabb volt neki.

- A múltkor részegen beszélt nekem a barátjáról. Teljesen ki volt bukva miatta. És most bocsánatot kért, amiért engem traktált vele. És én mondtam neki, hogy nem gázos, én szívesen meghallgatom. Csak aztán félreértettem egy félbehagyott mondatát – bűnbánóan lehajtotta a fejét, és úgy folytatta –, és elkezdtem vele kiabálni. Olyan dolgokat mondtam neki, amit nem gondoltam komolyan, csak... Csak minden pillanatban azt várom, hogy ti is szembe fordultok velünk. Hogy ez csak egy álca, hogy ilyen rendesek vagytok, hogy a közelünkbe férkőzhessetek, és holnap már csak a pénzünk, meg a hírnevünk fog titeket érdekelni. – Rob nem nézett fel, így nem láthatta Orsi arcát. A lány teljesen elszomorodott, és nem csak attól, hogy ilyeneket gondol róluk. Ezt valahol teljesen megértette. Viszont az a tény elszomorította, hogy ezeknek a fiúknak – és főleg Robnak, akit szemmel láthatóan sokkal érzékenyebben érint –, mennyire nehéz dolguk is lehet az egészséges emberi kapcsolatok kialakításával. Kellan kis bohókás, és bizonyára őt is megviselné, ha most elmennének, vagy csak kimaradnának az életükből, de Rob valószínűleg csak még mélyebbre süllyedne, és az a kevéske önbizalma, és bizalma az emberek felé is még jobban eltűnne. Orsi szinte már nem is nagyon hallotta, miket mond Rob, csak könnyekkel szemében figyelte a megtört embert. Nem, nem a színészt, a csillogó sztárt. Csak egy fiút, aki szégyenkezve beszél az érzéseiről, és nem tudja, mit is kéne csinálnia, vagy mennyit is mondhat el.

- Nos... – Orsi csupán ennyit tudott mondani. Hadakozott a szavakkal, próbálta megfogalmazni a mondanivalóját, de minden próbálkozása hiábavaló volt. – Nagyra értékelem, hogy ezt most elmondtad nekem. Biztosra veszem, hogy Eszti is legalább ennyire örülne neki, ha ezt elmesélnéd neki is. Így, ahogyan nekem... Nem ordítozva, igazságtalanságokat vágva a másik fejéhez, csupán csak őszintén.

- Szerinted meghallgatna? – kérdezte Rob idegesen, miközben rágyújtott egy újabb cigire.

- Én ezt nem tudhatom – válaszolta a szőke lány őszintén. – De ha most meg sem próbálsz vele beszélni, akkor esélyed sem lesz rá.

- Köszönöm Orsi – suttogta Rob, majd egy pillanatra megölelte a lányt.

- Tudod... Nem igazán csináltam semmit – válaszolta Orsi, miközben egy könnyed mosoly futott át arcán.

- De ez már sokat jelentett nekem – mondta Rob, majd elindult az ajtó felé, azzal az elhatározással, hogy ő most beszél Esztivel. Csakhogy az ajtó még mindig zárva volt...

- Oh, bocsánat! – eszmélt fel Orsi, majd az ajtóhoz ugrott, és kinyitotta azt.

Rob bement a lakásba, Orsi pedig egyedül maradt az erkélyen... De nem túl sokáig.

- Hahó, kislány! – köszöntötte a mindig vidám hang.

- Szia, Kel – üdvözölte Orsi a srácot, majd leült az egyik székre, így nem láthatta azt a mozdulatsort, amikor Kellan bezárja maga mögött az ajtót, és a kulcsot a farzsebébe mélyeszti. – Mi szél hozott? – nézett gyanútlanul a srácra.

- Á, semmi különös. Csak gondoltam kijövök hozzád, mert láttam, hogy egyedül vagy kint.

- Ez kedves tőled – villantott meg egy kedves mosolyt.

- Figyelj, Orsi – kezdte Kellan kissé feszengve, és komolyabbra vette a figurát. – Azt hiszem, beszélnünk kéne... Komoly dolgokról.

- Jaj, ne Kellan – kezdte Orsi tök komolyan, de aztán vigyorogva folytatta. – Most te is felvilágosítasz? Azzal már elkéstél egy jó tizenöt évet.

Kellan is elnevetette magát, de aztán újra komolyságot erőltetett vonásaira. Orsi felé fordult, majd a lány asztalon nyugvó kezei felé nyúlt. Orsi teljesen megdöbbent ezen a mozdulatsoron, és kissé meg is rémült attól, hogy mi fog most következni. Kellan nagy levegőt vett, majd már épp megszólalt volna, amikor hallották, hogy valaki kinyitja az erkélyajtót...

Mármint kinyitotta volna, ha nem lett volna zárva. Sean elkezdett dörömbölni az üvegen, Kellan pedig magában szitkozódott, hogy a szerencsétlen nem bírt ki még két percet odabent. Végre itt volt a tökéletes pillanat, hogy... De mire is? Jézus, most tényleg majdnem...?

Kel bosszúsan állt fel, előkapta a kulcsot, és kinyitotta az ajtót a szőke srácnak.

- Mi kéne gyíkarc? – kérdezte.

- Mi van? Gyíkarc a nénikéd – háborodott fel Sean. – És miért volt bezárva az ajtó? Mégis mi a fenét műveltetek ti itt? – Szinte gyilkos szemekkel mérte végig a két kint tartózkodót, mire Orsi sértődötten pattant fel.

- Még a feltételezés is bántó. És ha most megbocsátotok... – mondta még mindig feldúltan, majd kikerülve a két srácot becsörtetett a lakásba. Ugyanúgy, mint egy órával azelőtt Eszti...

Eszti éppen Orsi szobájában tartózkodott – egyedül – amikor szőke barátnője viharzott be az ajtón.

- Ó – hirtelen ennyit tudott kinyögni. – Csak nekem ismerős ez a helyzet?

- Eszti – sipította Orsi, majd barátnőjéhez trappolt. – Én nem tudom, hogy mi volt ez az egész, de kezdek komolyan megijedni – hadarta el egyszerre, amiből barátnője egy szót sem értett.

- Oké, akkor most szépen mondj el mindent úgy, hogy azt én is értsem.

- Kint beszélgettem az erkélyen Robbal, aztán ő bejött... Tényleg, hol van? Á, teljesen mindegy... Aztán megjelent Kellan, és bezárta az ajtót, de én ezt nem tudtam... Elkezdett nekem össze-vissza magyarázni, hogy most komoly dolgokról szeretne velem beszélni, és furcsán viselkedett... Te is tudod, milyen Kellan! Olyan... más volt...

- És? – kérdezte Eszti izgalommal a hangjában.

- És aztán megjelent Sean... És összeszólalkozott Kellannal, aztán tett egy megjegyzést, és otthagytam őket – öntötte ki a lelkét a szöszi.

- Na akkor összegezzük a helyzetet... – kezdett bele lassan Eszti. – Tehát kint voltatok az erkélyen... Rob eltűnt... Kellan kiment utánad... Furcsa volt, és valamit akart tenni.... És megjelent Sean, és összevesztek... Te pedig otthagytad őket!

- Basszus! – kiáltott fel Orsi, majd felpattant a helyéről, Esztivel a nyomában. Szinte feltépték az ajtót, hogy minél hamarabb a fiúk közé állhassanak.

Aztán Rob kiáltása hallatszódott:

- Fiúk, ne verjétek szét nagyon egymást! – A hanglejtéséből ítélve inkább bíztatásnak tűnt, mint segélykiáltásnak...

- Mi a fene van itt? – kiáltotta Orsi, de a két srác mintha észre se vette volna, csak birkóztak tovább a földön fetrengve.

- Hagyjátok már abba! – szállt be Eszti is, de a fiúk a fülük botját sem mozdították. Rob ugyan a lányok felé pillantott, de nem nagyon zavartatta magát, csak vigyorogva szemlélődött. – Rob, legalább te csinálj valamit!

- Jaj, hagyjátok, majd megunják...

- Igen? Jól van, akkor majd szóljatok, ha végre felnőttként tudtok viselkedni. – Orsi felkapta az ajtó mellett lógó táskáját meg a kabátját, és kiviharzott a lakásból. Eszti megvetően végignézett a három fiún, majd követve barátnője példáját, már ő is lakáson kívül volt. A két szöszi srác az ajtó csapódására eszmélt csak fel, no meg, hogy sikerült leverniük egy vázát a dohányzóasztalról.

- Látod, mit csináltál? – kérdezte Kellan teljesen felháborodva, és fájlalva a bal karját. – Most miattad elmentek.

- Hogy mi van?! Miattam?! – Sean is teljesen kikelt magából, és már majdnem újra egymásnak estek, amikor Rob megköszörülte a torkát. A két szőke feléje fordultak, és szinte egyszerre kérdezték:

- Mi van?

- Kel... Szerintem, mennünk kéne – mondta, és célzón nézett barátjára, majd Sean felé fordult. – Öhm, köszönjük a vendéglátást. – Sean elég mérgesen nézett rájuk, úgyhogy gyorsan összeszedték a cuccukat, és ők is a lányok után mentek. A ház előtt körülnéztek, de Orsit és Esztit már nem látták sehol, úgyhogy kocsiba pattantak, és elindultak Eszti lakásához. Legalábbis oda, amiről úgy tudták, hogy Eszti lakása...

* * * * *

- Istenem, hogy lehetnek ennyire gyerekesek? – kérdezte Orsi teljesen kikelve magából.

- Az még hagyján, hogy összeverekszenek, de ahogy Rob csak állt ott, vigyorgott, és nem csinált semmit. – Eszti is füstölgött, miközben taxit próbáltak fogni a ház előtt.

- Figyelj, szerintem most sietnünk kellene, mert ahogyan a sértett férfi lelket ismerem, azonnal elindultak utánunk, mondván, hogy vigyáznak ránk – morogta Orsi, miközben leintett egy taxit.

- Uhh – válaszolta sokatmondóan Eszti. – Ne is mondd. Teljesen igazad van... Tudod, ilyenkor örülök, hogy nem tudják pontosan, hol is lakom – mondta Eszti barátnőjének, majd a taxis felé fordult, és bediktálta a címet.

Az út nem tartott tovább tíz percnél, a lányok kifizették a taxit, majd gyorsan kipattantak a járműből, és szinte berontottak a lépcsőházba. Amikor beértek, gyorsan körbenéztek, de sehol sem láttak senkit, így kissé nyugodtabban mentek fel a másodikra, ahol Eszti lakott. Ledobták a cuccaikat az asztalra, majd elterültek a kanapén.

- Basszus... – kezdett bele Eszti. – Én nem hiszem el, hogy ez velünk tényleg megtörtént... Hogy tudott Kel összeverekedni Seannal? Annyira gyerekesek! És Rob! Ő idegesít a legjobban! Csak állt ott, és nézte a verekedést...

- Igazán tehetett volna, valamit, ez kétségtelen... De én inkább Kelre haragszom... Tudod hogy féltettem szegény Seant? Kellan egy fél perc alatt simán végezne vele, ha komolyan neki akarna ugrani!

- Hú, tényleg... Ez meg sem fordult a fejemben – gondolkodott el Eszti egy pillanatra. A konyhába sétált, hogy készítsen maguknak egy teát, amikor a csörgő telefonja megzavarta.

- Úgy vélem... – kezdett bele Orsi, de Eszti félbeszakította.

- Úgy, hogy nem vesszük fel! Érezniük kell, hogy most kiakasztották azt a bizonyos mércét.

- Helyes – értett egyet Orsi. – Így lesz. Mit szólnál hozzá, ha elmennénk pacsálni, és aztán kiugranánk egy kicsit a Rosesba? Olyan régen nem voltunk!

- Ó! Igen, ez egy jó ötlet! A fürdőt tudod, hol találod, én pedig felhívom Öcsit.

- A franc... – morgolódott Orsi, amikor tudatosult benne, hogy rossz táskát hozott el otthonról. – Ebbe egy darab ruhám sincs! – sipította kétségbeesetten, mire Eszti csak nevetni tudott.

- Tudod... Az a szerencséd, hogy én viszont itthon vagyok! Megtalálod a szobámat, ugye? – kérdezte sokat sejtetően, majd a telefonért nyúlt, hogy felhívja nagybátyát.

Miután mindketten lezuhanyoztak, és kellően szalonképessé tették magukat egy kis késő délutáni kiruccanáshoz, elindultak a Red Rosesba. Gyalog szerették volna megtenni a távot, ezért már otthon kellően felszerelkeztek napszemüveggel és kapucnis pulóverrel.

Szerencséjük volt, nem ismerte fel őket senki, úgyhogy gond nélkül elérték a kávézót. Időközben egyre jobb kedvre derültek, vidáman cseverésztek egész úton. Mikor bementek, nevetgélve indultak el a kedvenc asztaluk felé, és először fel sem tűnt nekik, hogy már foglalt. Zavartan torpantak meg, majd lassan eljutott a tudatukig, hogy épp olyan valakik foglalják el az asztalukat, akiket épp elkerülni szándékoztak.

- Nahát, sziasztok, lányok! Igazából nem nagyon reméltük, hogy elfogadjátok a meghívást, de igazán örülünk, hogy most mégis itt vagytok!

Rob és Kellan úgy vigyorogtak a lányokra, mintha a karácsonyt hozták volna nekik előbbre. Eszti és Orsi csak álltak tátott szájjal, mivel fogalmuk sem volt, hogy a fiúk miről is beszélnek. Ez a srácoknak is leeshetett, mert kezdeti mosolyuk kezdett alábbhagyni, és bizonytalanul tekintettek a lányokra.

- Ezek szerint mégsem fogadtátok el a meghívást? – kérdezte Rob félszegen.

Orsi találta meg hamarabb a hangját, de csak két szót tudott kinyögni:

- Milyen meghívás?

- Írtunk nektek vagy tíz sms-t. Nem kaptátok meg őket? – kérdezte Kellan meglepődve.

- Ó, hát... – Eszti előkereste a mobilját. Felhangosította, majd döbbenten látta, hogy a kijelzőn tizenhat nem fogadott hívás, és három olvasatlan üzenet jelent meg. Felnézett, és valamiért inkább magyarul szólt Orsihoz. – Szerintem te is nézd meg a mobilod. Ezek ketten lassan megtelítik az egész memóriát.

A lányok lapozgatni kezdtek az üzenetek között, és ilyeneket véltek felfedezni:

Ne haragudjatok, tudjuk, hogy gyerekesen viselkedtünk!

Beszéljük meg, ne csináljátok ezt!

Találkozzunk a Rosesban!

Bocsánatot fogunk kérni, csak... Csak ne haragudjatok!

Többet nem fordul elő!

A lányok egy pillanatig elgondolkoztak. Lehet ezeknek a szavaknak hinni? Egyetlen szót sem mondtak ki hangosan, ám mégis tökéletesen megértették egymást. Egy pillanatig csak meredtek egymásra, próbálták kitalálni, hogy ebben a helyzetben mi lenne a megfelelő megoldás. Eszti bólintott egy aprót, hogy csak barátnője vegye észre, majd szúrós tekintettel a fiúk felé fordult.

- Rendben. – A fiúk kifújták az eddig bent tartott levegőt, és még a szívükről leeső mázsás kő csattanását is hallani lehetett. – De! Soha, ismétlem, soha többet nem hoztok minket ilyen helyzetbe! És bocsánatot kértek Seantól! Mindketten!

- Hogy? – kérdezett vissza rögtön Kel, mire Orsi még csúnyábban nézett rá, mint eddig. – Oké, bocsánatot kérünk tőle.

- Én is úgy gondoltam – folytatta tovább a lány.

- És lenne még itt valami... Úgy érzem, hogy elnézést kell kérnem tőletek, amiért nem csináltam semmit... És amiért majdnem nektek is bajotok esett... – kezdett bele szégyenlősen Rob. Alig mert Eszti szemébe nézni, nem tudta, hogy mi lesz a reakció. Eszti ironikusan felnevetett, majd visszafogta magát, és Robra figyelt. – A külvárosban van egy kis bár...

- Kocsma! – szólt közbe nevetve Kellan, mire Rob mérgesen meredt rá, és belerúgott a lábába az asztal alatt.

- Szóval egy kis... bár. – Kelre pillantott. – És ma este az amatőr előadók megmutathatják a tehetségüket... És arra gondoltam, hogy nagyon szívesen énekelnék nektek egy saját dalt, hogyha így... Szóval, hogyha így elnézitek ezt nekem...

Mindenki elképedve bámult Robra. Nemcsak a lányok, hanem Kellan is.

- Rob, mi a... – kezdett bele Kel, de Eszti belefojtotta a szót.

- Mivel ketten csináltátok ezt, ezért csak úgy fogadjuk el az ajánlatot, ha Kellan is énekel!

- Hogy mi? – háborodott fel az említett, mire Rob megint bokán rúgta.

- Naná, Kellan is énekel!

- Helyes – vigyorodott el Orsi. – Akkor mehetünk is. – Csinált egy gyors hátraarcot, és feltűnésmentesen Esztire kacsintott, aki erre visszavigyorgott. Elindultak az ajtó felé, majd a válluk felett hátrapillantottak a fiúkra, akik csak meglepetten ácsorogtak, mert túl gyors volt nekik a fejlemények váltakozása. – Ti nem jöttök?

- De igen! – mondták kórusban, majd kapkodva összeszedték magukat, és már kint is voltak a kocsinál. Kinyitották a lányoknak az ajtót, majd elindultak a város széle felé.

Nagyjából tíz perce kocsikázhattak, amikor Eszti táskájából halk, majd egyre hangosodó zene kezdett szólni.

Hát nevess rám, ölelj át, és most játsszuk, hogy mi vagyunk Bonnie és Clyde!

Gyere, és bújj hozzám, együtt leszünk a síron túl is, mint Bonnie és Clyde!

Eszti nagy nehezen rájött, hogy ez bizony az ő telefonja, és ez a csengőhang csak egyet jelenthet: hogy épp Zsuzsi hívja, hiszen ez a csengőhang csak nála szól. Esztinek ugyanis az a heppje, hogy mindenkinek más csengőhangot állít be; valamit, amiről ő jut eszébe.

Orsi egyből felismerte a dalt, és amíg barátnője telefonált, addig is halkan énekelgetett, majd miután Eszti befejezte, ő is bekapcsolódott.

- Hú, én annyira szeretem ezt a számot. Tedd be légyszi, olyan régen hallottam! – kérte Orsi, miután befejezték az éneklést. Eszti elindította a számot, és a telefonnal együtt elénekelték legalább háromszor. A fiúk eleinte csak mosolyogva figyeltek, de aztán kezdte őket érdekelni a zene, egyrészt mert a lányoknak ennyire tetszett, másrészt meg, mert nem értettek belőle egy kukkot sem, azon kívül, hogy Bonnie meg Clyde.

- Lányok, mit hallgattok? – kérdezte Rob, mikor negyedszerre is vége lett a zenének.

- Ez egy magyar zenekar, a Kerozin száma, a Bonnie és Clyde. Szerintem annyira jó zene! – mondta Orsi átszellemült arccal.

- Én is imádom! – csatlakozott Eszti, és már fanatikusként épp indította volna el újra, mikor Kellan megszólalt, nem szállva le a témáról.

- Igen, nekem is tetszik – értett egyet. – Ez nálatok biztos nagyon ismert szám lehet.

- Csak kár, hogy mi egy kukkot sem értünk belőle – húzta el a száját Rob.

- Ó, ez tényleg nagy probléma... És most érezd, hogy mi vagyunk Bonnie és Clyde... – mondta Robnak, közben pedig halkan énekelgetett továbbra is.

- Lányok... – kezdte ismét Kellan elgondolkodva. – Nem lenne kedvetek lefordítani nekünk a szövegét, hogy mi is megértsük? – Eközben persze olyan kiskutyaszemeket meresztgetett a lányokra, hogy nem lehetett neki nemet mondani.

- Igen, annak én is nagyon örülnék! – kontrázott Rob ezzel kisegítve a barátját.

- Hát... – kezdett bele Orsi. – Ha ma jól viselkedtek, akkor este lefordítjuk, rendben?

- Köszi! – lelkendezett Kel. – Tök jó!

A lányok egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés Kellan nagy lelkesedését látva. Álmukban sem merték volna gondolni, hogy bejönne nekik ez a szám. Valószínűleg már ők is hallottak a híres párosról, ezért kelthette fel ennyire az érdeklődésüket. Na persze, meg az is közrejátszott, hogy a lányok ennyire szerették ezt a számot, és a fiúk elképzelése szerint, amit Orsi és Eszti ennyire szeret, az rossz dolog nem lehet.

Az énekelgetéssel jól eltelt az idő, hamarosan meg is érkeztek ahhoz a bárhoz, ahova indultak. A két lány mosolyogva vette szemügyre a Pirates nevű helyet, ami egy régebbi, kőből készült építmény volt, amelynek az oldalára borostyán volt futtatva.

A hely nagyon elvarázsolta őket, megkönnyebbültek, hogy nem valami fullos helyre hozták őket. Ennek a helynek eszméletlen hangulata volt, ami csakhamar átragadt a kis csapatra is.

Bent pont olyan volt, amilyennek kívülről el lehetett képzelni. Leginkább hosszabb asztalok, két oldalt padokkal, szolid fények, vágható cigarettafüst-réteg, morajló beszélgetés, üvegek csörgése. Bár elsőre kicsit amolyan amcsi filmbe illő motoros-bandás-kocsmának tűnt, mégis volt valami varázsa a helynek.

A pultnál a fiúk kértek maguknak két sört, a lányoknak meg két kólát, majd elindultak keresni oldalt egy kisebb négyszemélyes asztalt. Néhány hapsi megbámulta a lányokat, és halkan füttyentettek utánuk, de Rob és Kel igyekezett mindenkinek a tudtára adni, hogy a lányok bizony velük vannak, és ne is próbálkozzanak.

Miután volt asztaluk, és lepakolták a cuccaikat, odament hozzájuk egy fiatal srác, hogy megkérdezze, részt vesznek-e az esti műsorban, vagy csak nézőnek jöttek, és ha szerepelni szeretnének, akkor mi a nevük. A fiatalok kértek két percet, hogy megbeszélhessék, addig a csávó magukra hagyta őket.

- Hú, kerítenünk kell valami nevet, mert nem akarom, hogy leszedjenek a színpadról – kezdte Rob, mire Eszti halk kuncogása lassan átváltott nevetésbe.

- Tom és Jerry... – nyögte ki prüszkölve, mire Orsi is felnevetett, a két fiú viszont érdekesen nézett rájuk.