- Hát tudod, volt nekem egy szülinapom, amire egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam egy üveg nemes itókát, amiből épp, hogy fogyott valami... – kezdte Orsi, mire Eszti kapva kapott is az ötleten.
- Hahaha, de jó! Hétfő este még úgy sem buliztam soha, főleg nem ittam – mondta, és már vette is elő a poharakat, a sót, meg a citromot, míg Orsi előkereste szeretett tequiláját. Óvatosan visszasasszéztak a szobába, és a fiúk döbbent tekintetétől kísérve letették a tálcát, meg a piát az asztalra.
- Jaj, kérlek... Ne nézzetek már így! Egyszer élünk, nem igaz? Meg különben is – győzködte Orsi a három srácot –, most volt a szülinapom. Erre még nem koccintottunk. – Ekkor már vigyorgott, mert Kellan szemein látta a megadást, és hogy teljes mértékig benne van mindenben, amiben alkohol van, meg nők.
- Na, skacok! Akkor mindenki ragadjon poharat! – vezényelt Kel, és átvette az italos szerepét, majd mindenkinek töltött egy istenes adagot az isteni nedűből.
- Én még... sosem ittam tequilát. – Mindenki Robra nézett, aki kétkedve nézte az áttetsző folyadékot a poharában. – Ez az, aminek olyan extra bonyolult rituáléja van ivás előtt, igaz?
- Nyugi, nem nehéz az egész – kezdte neki magyarázni Eszti, mintha csak egy kisgyereknek mondaná el, hogyan kell szépen kiszínezni a nyulacskát a kifestőben. – Citrommal bekened a kézfejed, sót szórsz rá. Pohár jobb kézbe – mondta, majd közben mutatta is –, citrom bal kézbe, majd nyal – itt lenyalta a sót –, iszik – ekkor lehúzta az italt, majd kicsit fintorgott –, és gyorsan citrom – és már harapott is bele a savanyú gyümölcsbe –, a poharat meg lekoppintod az asztalra. – És végül így is tett. – Na, ugye? Nem is olyan bonyolult? – kérdezte, mikor látta, hogy Orsi mellette ugyanúgy végigcsinálta a mozdulatsort, és már nyúlt is az üvegért, hogy újratöltse maguknak a pohárkákat.
Újratöltötték a poharakat egyszer, kétszer, majd harmadszorra is. Többre már nem is volt szüksége senkinek, hiszen mindenki feltett kézzel jelezte, hogy neki ennyi bőven elég volt mára. Eszti nagy nehezen elsétált az erkélyajtóig, majd kilépett rajta, és a hideg szellő az arcába csapott.
A lány a korláthoz lépett, és nézegette a lent elhajtó kocsikat. Az eső közben zuhogott, így eláztatva Eszti ruháját, de ő akkor már nem törődött vele. Egyrészt jócskán melege volt, másrészt meg ez volt az a dolog, ami a legkevésbé érdekelte. Az ajtó kinyílt mögötte, és a lány gondolta, hogy barátnője jött ki utána. Tévedett.
Rob Eszti mellé állt a korláthoz, és elködösült tekintettel nézett a sötét éjszakába.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte a lánytól.
- Csak... Szívok egy kis friss levegőt – válaszolta Eszti, el-elcsukló hangon.
- De megázol – Rob hangja hirtelen aggódó lett.
- És? Nem érdekel – válaszolta Eszti hanyagul.
- Gyere ide – mondta Rob, majd széttárta a karjait, mire Eszti csak nevetett.
- Na, ezt te sem gondolod komolyan! – Vállat vont, majd leült a teraszon lévő egyik székbe. – Orsiék mit csinálnak?
- Hát... Az előbb szkanderozott Kellannal, azóta nem tudom, mit csinálnak.
- Aha, az jó. – Ennyi volt az elmés válasz. Aztán Eszti sírni kezdett.
- Hé, mi a baj? – Rob megint átváltott aggodalmaskodóba, majd közelebb húzott egy másik széket Esztihez, és leült rá, úgy hogy a lány könnyes szemébe tudjon nézni.
- Úgy hiányzik! De nem tudom, hogy mit csináljak vele. És igaz, hogy én sem hívtam fel őt három napja, de ő sem keresett. És ő a férfi! Neki kéne előbb telefonálni, nem? – Majd nem várva választ a kérdésére, már sorolta is tovább szíve fájdalmait a döbbent Robnak, akinek fogalma sem volt róla, mi a fenét kezdhetne egy minden tekintetben rendesen elázott lánnyal, akinek szemmel láthatólag valami rendezetlen férfi ügye volt. Ezen kicsit ugyan elszontyolodott, de igyekezett csendes vigaszt nyújtani Esztinek, aki csak mondta, és mondta tovább, hogy mennyire sérelmezi, hogy ez a srác nem hívta őt fel. – És ő nem is szeret engem. Csak úgy tekint rám, mint egy barátjára.
- Miért, te szereted őt? – kérdezett közbe hirtelen Rob, amivel kicsit megzavarta Eszti részeges gondolatmenetét, ezzel egy pillanatra elhallgattatva őt.
- Hát... ez jó kérdés. Nem tudom – sírta el magát megint Eszti, és Rob karjaiba vetette magát, és úgy sírt tovább. Még percekig zokogott, amíg kissé lenyugodott, és rájött, hogy mit is csinál épp. – Te jó ég! – Úgy engedte el Robot, mintha forró vasat ölelgetett volna eddig, és székével teljesen a falig hátrált. – Ne haragudj, én nem... nem veled kéne ezt megbeszélnem, igaz? Ne is figyelj rám – folytatta, és figyelembe sem vette, hogy Rob közbe akar szólni. – Az lesz a legjobb, ha most bemegyünk. Úgyis már csurom vizesek vagyunk. Meg fogsz fázni, és náthásan nem lehetsz vámpír. Tényleg, Edward megfázhat? – Eszti már azt sem tudta miket beszél, csak mondta, mondta, ami épp eszébe jutott, amin Rob már nem bírta tovább türtőztetni rakoncátlankodó arcizmait, és kitört belőle a nevetés.
- Ne haragudj! Én nem rajtad... veled nevetek. De ez... – csapkodta a térdét. – Ez nagyon jó! Edward megfázhat? – Rob valószínűleg nem tartotta volna ezt olyan viccesnek józanon, de alkohollal oldott agya most minden hülyeségre extra érzékenyen reagált.
Próbáltak óvatosan belépni az ajtón, de így sem sikerült nekik elkerülni a hangzavart, amire Kellan picit túlzottan reagált.
- Hé! Nem igaz, hogy nem tudtok csendben bejönni! – próbált suttogni, de nem igazán jött neki össze, így nagyobb zajt csapott, mint Esztiék, amikor bejöttek.
- Haver... – kezdte volna Rob, de Eszti megint közbeszólt.
- Hát, nem látod, hogy alszik? – kérdezte, majd Kellanhoz lépett. Orsi feje Kel térdére volt hajtva, úgy aludt édesdeden. – Aj, de édes! Csinálok egy képet! – kiáltott fel Eszti, mire Kel szúrós pillantásokat küldött felé.
Eszti elkattogtatott pár fotót, majd letelepedett a földre, és a plafont kezdte nézni. Sean a kanapé mögött helyezkedett el, már ő is nagyban szunyókált, Kellan pedig a fejét hátravetve szundított el egy pillanat alatt. Úgy tűnt, hogy csak Eszti és Rob vannak csak ébren.
- Én itt nem alszok, az ziher! – állt fel a lány a padlóról, és szemmel láthatólag fogalma sem volt arról, hogy mit is akar. Benyitott az egyik szobába, magára csukta az ajtót, majd fél perc elteltével morogva jött ki onnan.
- Ez a gardrób – mondta az értetlenül figyelő Robnak, aki erre lelkes bólogatásba kezdett.
Eszti átvágott a nappalin, majd végre sikerült rátalálnia Orsi szobájára, ahol ideiglenesen ő is tanyát vert néhány éjszaka erejéig. Már sikeresen levette magáról szétázott felsőjét, és épp cuppogó farmerjából próbálta magát előhámozni, amikor kopogás nélkül kinyílt az ajtó.
- Basszus – mondta Rob, majd karjaival igyekezett eltakarni a látványt, de illuminált állapota nem engedte, hogy legalább egyik kezével ne az ajtófélfát fogja. Eközben Eszti sokkoltan állt Rob felé fordulva, egy szál melltartóban, és félig letolt nadrágban. Nagy nehezen eljutott a tudatáig, hogy épp most nyitottak rá vetkőzés közben, és kapkodva rántotta maga elé a takarót, és – mivel nem hangoskodhatott – vinnyogva, és egyre vörösödve vonta kérdőre az inogva ácsorgó srácot, aki még mindig az ajtónál próbált állva maradni.
- ROBERT! Mi a fészkes fenét csinálsz?
- Bocsi, csak... Azt hittem, hogy... Nem gondoltam volna... – szabadkozott Rob, de valahogy nem tudta kinyögni, hogy valójában miért is volt ott.
- Szóval? – sipította Eszti, miközben igyekezett ő is állva maradni, és a takarót is teljesen maga előtt tartani.
- Csak akartam kérni egy száraz pólót, és mivel a többiek totál kiütötték magukat, gondoltam te vagy az én emberem. Izé, szóval... Tudsz adni? – Rob igazán nem zavartatta magát, és még mindig Esztit bámulta.
- Menj már ki! – Eszti egyre hangosabb lett, Rob bárhogy is pisszegett neki. – Oké, mindjárt viszek valamit neked. De most kifelé!
Eszti hangosan kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd a hevesen dobogó szívére tette a kezét.
- Hú – motyogott magában, majd immár végre sikerült lehúznia magáról a nadrágját, és felvette azt a fehér rövidnadrágot, amiben tegnap is aludt. Felülre felvett egy szürke trikót, mert úgy vélte, abban kényelmesen lehet aludni.
Aztán turkálni kezdett a táskájában, és végül talált egy halványrózsaszín pólót, amin egy mosolygós arc volt látható. Ezt is aludni hozta magával, de ez jóval bővebb volt, mint amit most viselt. Kezében a fényképezővel ment ki a szobából, ahol az ajtó előtt már Rob várta.
- Csak egy feltétellel adom oda – kezdte a lány, mire Rob kérdő pillantást vetett felé.
- És mi lenne az?
- Ha lefényképezhetlek benne!
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá... – motyogta a srác, majd levette a vizes pólót magáról, mire Eszti fantáziája egy pillanatig elkalandozott. Rob gyorsan felvette a rózsaszín pólót, villantott egy ellenállhatatlan mosolyt, Eszti pedig fényképezett.
- Még valami óhaj-sóhaj? – kérdezte a lány csípőre tett kézzel.
- Öhm, hát így hirtelen nem is tudom... – válaszolta Rob, és közben a hajába túrt, majd körbenézett a lakásban, mintha keresne valamit.
- Nyögd már ki! – motyogta Eszti két ásítás között. – Eléggé... Őő... részeg vagyok én most ahhoz, hogy kitaláljam, mit óhajtasz.
- Hol alhatnék? – kérdezte még mindig a fejét vakargatva, mintha ő már tudna egy lehetséges választ, de a lány megerősítésére is szüksége volt.
- Öö... Hát... Példát vehetnél akár Seanról is. Neki tökéletesen megfelel a kanapé mögött... – Nem folytatta, mert látta Rob elkínzott ábrázatát, már csak a gondolatra is, hogy neki a földön kéne aludni. A srác olyan kiskutya szemeket meresztgetett Eszti felé, aki csak legyintett egyet, megfogta Rob kezét, és elkezdte maga után húzni.
- Oké, de tisztázzuk a szabályokat. Egy: az ajtó nyitva marad! Kettő: ez francia ágy, két oldala van, és te nem, ismétlem, nem jössz át az én oldalamra! Három: külön takarót használsz.
- Rendben, köszi. Ígérem, jó kisfiú leszek. – Rob olyan ellenállhatatlan vigyort villantott Esztire, aki egy pillanatra egyből visszavonta volna az összes szabályt, de aztán összeszedte magát, és bebújt az ágyikóba.
Megvárta míg Rob is bemászik mellé, majd halk, álmos hangon – szinte csak magának motyogva a szavakat – megszólalt:
- Komolyan nem hiszem el, hogy engedtem, hogy bebújj mellém az ágyba.
- Én se – válaszolt Rob, majd fél perccel később már húzta is a lóbőrt, egyre mélyülő szuszogással. Eszti ezt valamiért nagyon mulatságosnak tartotta, kuncogott rajta egy sort, majd lassan őt is elnyomta az álom.
Reggel Orsi arra ébredt, hogy fázik, valami kemény van a feje alatt, és összegömbölyödve, teljesen elzsibbadva fekszik. Lassan sziszegve mozdult meg, mert hirtelen a fejébe is belenyilallt a fájdalom.
- Nem hiszem el. Két napon belül másodszor. Ennek így nem lesz jó vége – kezdte halkan, de hirtelen elakadt a szava, amikor meglátta, hogy mi, pontosabban inkább ki is volt a párnája egész éjszaka.
Kellan ültében teljesen kiterülve dőlt hátra a kanapén, szája félig elnyílva, mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le. Orsi nagyon óvatosan felállt mellőle, hogy fel ne ébressze, majd készített róla pár képet, annyira aranyosnak találta így a fiút.
Körülnézett a nappaliban, de nem látta sehol sem barátnőjét. Úgy vélte, hogy megnézi a szobájában, hátha ott tartózkodik. Orsi lassan, szinte néma léptekkel sétált el az ajtóig, ami félig-meddig nyitva volt. Szélesebbre tárta azt, majd belépett rajta, és attól, amit látott, még levegőt venni is elfelejtett.
Eszti az ágy egyik szélén, oldalára fordulva békésen aludt, és Rob pedig... Hasra fordulva, az ágy másik végében szuszogott békésen.
Orsi egy pillanatig elgondolkozott, hogy most tulajdonképpen milyen helyzet is állt elő, majd elmosolyodott, és nyugtázta magában, hogy biztosan csak szigorúan titkos baráti együttalvásról lehet szó. Természetesen most is csinált pár képet, nem lehetett kihagyni ezt sem.
Csendben előszedett magának néhány göncöt, majd bevonult a fürdőbe, és magára zárta annak ajtaját. Bevett két fájdalomcsillapítót, majd vett egy forró zuhanyt, amitől új embernek érezte magát. Mikor kiért a fürdőből, a többiek még békésen aludtak, ezért úgy döntött, hogy gyorsan főz egy éltető kávét.
Korán reggel volt még, az idő nyirkos, és hideg szél fújt odakint. Elővett egy takarót, majd letette maga mellé, amíg elkészített a kávéját.
Töltött egy hatalmas bögrébe, majd kezében a takaróval és a kávéval, kiült az erkélyre. Nézte az ébredező Londont, és próbált nem a fejfájására koncentrálni. Aztán kinyílt az ajtó, és Kellan hatalmas mosolyával találta Orsi szembe magát.
- Jó reggelt, álomszuszék! – üdvözölte kedvesen a srác.
- Neked is! – köszöntötte hasonlóképpen Orsi.
- Hogy érzed magad? – érdeklődött Kellan, majd nyújtózkodott egyet.
- A fejem majd’ szétrobban, és ezen kívül nem emlékszem egy csomó mindenre, és elborzaszt a tény, hogy mennyit kell majd takarítanunk, de amúgy, semmi gáz. És te?
- Elzsibbadt minden tagom, és nem vágyom másra, csak egy hatalmas kávéra! Amúgy meg, iszonyatosan jó volt a tegnap este. Rég nem éreztem ennyire jól magam.
- Ó, igen! Szerintem is nagyon jól sikerült. Hozok neked egy kávét! – mosolygott rá kedvesen Kellanre, majd felállt a székből, és két perc múlva egy bögre, gőzölgő kávéval tért vissza.
- Köszönöm! Nagyon sokkal tartozom neked – tisztelgett Kellan, mire Orsi elnevette magát. – Hol van Rob?
- Rob még mindig alszik. – Majd egy gyors kérdéssel inkább elterelte a témát, hátha Kelnek eszébe jutott volna megnézni barátját. – Mikorra kell mennetek? Mikor kezdődik a forgatás?
- Hát... – Kellan az óráját kezdte vizsgálni, nagyokat pislogva. – Most majd éjszakai, utcai jeleneteink lesznek legközelebb, szóval olyan ötig biztos ráérünk.
- Akkor ne keltsük fel őket, gondolom, úgyse sűrűn pihenitek ki magatokat – mondta Orsi együtt érzően.
- Hát nem. Valóban nem.
- Figyelj, nincs kedved lejönni velem ide a sarki közértbe? Főznék ebédet, de lehet ketten gyorsabban meg tudnánk fordulni... – kezdte Orsi, majd hirtelen elakadt. – Jaj, nem kell. Hátha meglátnak. Akkor, én mindjárt jövök, te meg addig...
- Megyek én is! – Orsi meglepődött, hogy Kellan beleegyezett, ami valószínűleg az arcára is kiülhetett, mert a srác folytatta. – Hé, hát mire való a kapucni, meg a napszemcsi? Meg különben is, most már neked is rejtőzködnöd kell, úgyhogy mindegy, hogy egy vagy kettő bukik le, nem igaz? – Miközben ezeket mondta, felsegítette Orsit a székből, majd bementek, hogy gondosan felöltözhessenek.
Orsi az eddig magán tartott takarót Seanra terítette, aki még mindig a kanapé mögött feküdt, teljesen kiterülve.
A bevásárlás teljesen eseménytelenül zajlott le, alig egy-ketten vették észre őket, csak a pénztáros lány meresztgetett rájuk nagy szemeket, de őt Kellan gyorsan lerendezte. Mutatóujját a szája elé tette, majd egy bankóra sebtében felfirkantotta a nevét, és egy kacsintás kíséretében ezzel fizetett a gyönyörtől ájuldozó lánynak.
Szatyrokkal megpakolva mentek haza, majd az előszobában csendben levetkőztek. Ügyelniük kellett, hogy ne csapjanak zajt, mert a többiek még mindig aludtak, ugyanott, ahol hagyták őket, szinte ugyanabban a pozícióban. Úgy tűnik, az előző tényleg egy jó este volt.
Ketten a konyhába vitték szerzeményeiket, majd Orsi – nem zavartatva magát – elkezdte kipakolni az alapanyagokat a pultra, de Kellan hangja megállította.
- Na, akkor mit főzünk? – Tiszta gyermeki lelkesedés érződött ki a fiú szavaiból.
- Főzünk? Úgy érted te, meg én? – Orsi egyik ámulatból esett a másikba. – Együtt?
- Naná, hogy együtt! – Azzal keresett egy kést, és önállósítva magát elkezdett krumplit hámozni.
